Bemutatta Matolcsy a vállalatvezetőknek a Növekedési Kötvényprogramot
Gazdaság

Matolcsy: nagy baj lenne, ha az MNB-nek árfolyamcélja lenne

Portfolio
Összességében a magyar gazdaság nem túlfűtött, bár néhány szektorban látszanak ennek jelei – mondta hétfőn Matolcsy György a parlament gazdasági bizottsága előtt. Az MNB elnöke a forintárfolyam kapcsán kiemelte: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, épp az lenne a nagy baj, ha lenne.

Ugyan a gazdaság egészéről nem mondható el, hogy túlfűtött lenne, néhány szektorban, például az építőiparban látszanak ellen jelei – mondta Matolcsy. A jegybank elnöke szerint ha túlfűtött lenne a gazdaság, akkor nem 2,8% lenne az infláció – olvasható a Reuters tudósításában.

Matolcsy arra számít, hogy az idei átlagos infláció 3,3% körül lesz, ami összehangban van az MNB szeptemberi előrejelzésével. Kiemelte, hogy a Monetáris Tanács egyetlen horgonya az infláció.

A gazdasági bizottság tagjai a rekordgyenge forintárfolyamról is kérdezték a jegybank elnökét, Matolcsy ismét hangsúlyozta, hogy nincs árfolyamcéljuk, szerinte a magyarhoz hasonló kis, nyitott gazdaságban épp az lenne a baj, ha a jegybanknak lenne ilyen célja.

matolcsy191211
Frankfurti tőzsde
GettyImages-1186405330 ursula
tesla nemet berlin autogyar
greta191211
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
matolcsy191211