
2018. áprilisa óta foglalkozik az Emineo fekvőbeteg-ellátással. Mik a legnagyobb kihívások a mindennapi működés során?
Két ortopédiai ellátásra felszerelt műtőt alakítottunk ki a legmagasabb gépészeti- és légtechnikai (a legmodernebb steril klíma - szerk.) berendezésekkel, 10 kórtermünk van, 18 ággyal. A magánkórház megnyitásához fel kellett állítanunk a teljes nővéri, műtéti asszisztensi, valamint aneszteziológiai gárdát. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen óriási a szakemberhiány az egészségügyben.
Jelenleg is az egyik legnehezebb, állandó feladatunk a magasan képzett kollégák megtalálása, akik be tudnak illeszkedni, fel tudják venni egy magánkórház ritmusát.
A másik nagy kihívás a műtétek megszervezése. Ahogy a legtöbb magánintézménynél, úgy nálunk is zömében megbízásos orvosok dolgoznak. Van egy főállásuk valamelyik állami intézményben, amellett vállalnak mellékállást. Nagyon precíz szervezést igényel, hogy mind az orvos, mind a páciens igényeit szem előtt tudjuk tartani, ez egy alapos koordinátori feladat.
Egyre több a piaci résztvevő a magánegészségügyi szektorban. Hogyan lehet megtartani ebben a környezetben a pácienseket?
Már nem olyan egyértelműen könnyű az út, mint idáig volt, az utóbbi egy évben gombamód szaporodnak a magánintézmények. Biztosan tőlünk is visznek el betegeket, ez egyszerű matematika. Ennyi fizetőképes beteg nincs jelenleg Magyarországon.
A piaci szereplőket több csoportba lehet sorolni.Az Emineo Magánkórház egy tisztán privát finanszírozású, mozgásszervi profilú magán intézmény.
A pácienseket illetően, azt gondolom, az idő és a minőségi szolgáltatás a legfontosabb tényező. Már a magánszolgáltatóknál is van várakozási idő, véleményem szerint azonban elfogadhatatlan, hogy valaki heteket várjon egy magánrendelésre.
Mi egy héten belül mindenkinek biztosítunk időpontot. Túltelítettek a rendelések, hosszabbítások is vannak, de ez kulcsfontosságú kihívás, amelynek meg kell felelnünk. A másik, hogy alkalmazkodni kell a betegek elvárásaihoz, maximálisan kielégítve az igényeiket valóban magas színvonalat biztosítva.
Mi nem olyan magánkórház vagyunk, ahol 4-kor véget ér a rendelés. Az baleseti ellátás minden nap 0-24-ben elérhető, és a pácienseknek nem kell hosszú órákat várakozniuk, hogy foglalkozzanak a sérüléseikkel, panaszaikkal.

Egyre többen választják a magánegészségügyet. Az Emineo-nál volt érzékelhető változás a betegszámot tekintve?
A hozzánk érkező páciensek száma évről évre nő. A járóbeteg-ellátásban 95 százalékban magyarokat látunk el, de az utóbbi években nőtt a Magyarországon élő külföldi pácienseink száma is. Ez a tendencia a fekvőbeteg-ellátásban is érezhető már.
Jellemzően milyen problémával keresik fel a betegek a járó- és a fekvőbeteg-ellátást?
Ez egy mozgásszervi problémákra specializálódott kórház, ortopédiai és traumatológiai esetekre fókuszálunk. Vannak társszakmák a járóbeteg-ellátásban, amik részben egy műtét-előkészítéshez szükségesek, ilyen a fül-orr-gégészet, az aneszteziológia, vagy az urológia például, de ezek kis százalékban vannak csak jelen nálunk.
Gyakran találkozunk csuklótöréssel és bokasérüléssel, sokan keresnek fel minket bokaficam, szalagszakadás vagy porcsérülés miatt is. A férjem, Dr. Knoll Zsolt specialitása az elülső keresztszalag-szakadás anatómiai, kétköteges pótlása. A páciensek másik nagy csoportja térdprotézis-beültetés miatt jön hozzánk. Nálunk a protézisek egyedi sablon által, teljesen egyénre szabottan készülnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a páciens térdéről MR vizsgálat készül, az alapján készítik el a háromdimenziós sablont, amit a műtét során használunk. A csípőprotézis műtéteinket izomeltolásos technikával végezzük, ennek következtében az izmok nem sérülnek, így sokkal gyorsabb a rehabilitáció.
Én leginkább boka és lábsebészeti beavatkozásokkal foglalkozom. Nagy esetszámban operálok modern lábsebészeti technikával lábdeformitásokat pl. bütyök, kalapácsuj, szabóbütyök, illetve bokaszalagplasztikákat, boka tükrözéseket. A vállsebészeti profilunk szintén magas színvonalú, elérhetők a különböző válltükrözéses beavatkozások, illetve vállprotézis beültetések.
Terveznek további szolgáltatásokat bevezetni, fejleszteni?
Látjuk, hogy van igény a gyermektraumatológiára, több egykori betegünk is jelezte ezt felénk. Hosszú volt az út, míg eljutottunk odáig, hogy gyerekeket is tudjunk fogadni. Egyrészt alapfeltétel volt a megfelelően szakképzett orvosgárda, másrészt a technikai háttér, de mostanra minden feltétel adott. A legújabb technológiát alkalmazzuk majd, ezzel is kitűnve a többi piaci résztvevő közül.
A cikk megjelenését az Emineo Magánkórház és Baleseti Ügyelet támogatta.
Indul az év egyik legfontosabb időszaka - Erre a 3 részvényre fogadnak most a profik
Fontos napok következnek, de nincs hiány jó lehetőségekből.
Visszatér a kánikula, de már látszik a következő hidegfront
Így nézhet ki a jövő hét időjárása.
Von der Leyen: felfüggesztjük a válaszvámokat, de felkészülünk
Megszólalt az Európai Bizottság elnöke.
Ez lehet Trump "nagy hétfői bejelentése"? Kiderült, kivel tárgyal a hét elején
Ukrajna támogatása lehet a téma.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
