BarabasiAlbertLaszlo
Gazdaság

Megtudtuk, hogyan kutatja a népszerű magyar professzor, mit is eszünk meg valójában

Az élelmiszerkutatással az a gond, hogy a kutatási módszertana megrekedt a 19. században - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában legújabb kutatásuk kapcsán Barabási Albert-László hálózatkutató, fizikus, akit Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott budapesti előadása után csíptünk el pár szóra. A Northeastern Egyetem professzora kutatásuk módszertanáról is beszélt, valamint azt is megosztotta velünk, hogy nemrégiben megkereste őket a Rockefeller alapítvány, amely komoly pénzösszeggel támogatja a projekt továbbléptetését.

A Nature-ben legutóbb megjelent publikációjuk alapján mondhatjuk, hogy 28 ezer molekula létezik, amit a táplálkozással viszünk be a szervezetünkbe. Miért csak most ismerhettük meg ezt a számot, kellett hozzá a big data és a modern technológiák?

Ez az információ már létezett, azonban senki nem rendezte eddig össze. Nagyon sokan mérték egy-egy molekula előfordulását különböző élelmiszerekben, ezeket az információkat gyűjtöttük össze és ezek alapján mondtuk azt, hogy találtunk 28 ezer molekulát. A technológia igazából nem változott az idők folyamán.

Melyik ez a technológia?

A tömegspektrometria. Látni kell azonban, hogy ez a módszer (Mass Spectrometry - nagyműszeres analitikai módszer töltött anyagi részecskék tömegének meghatározására - a szerk.) nem alkalmas arra, hogy megmondja, pontosan mely molekulákból tevődik össze az adott étel. Arra viszont alkalmas, hogy ha van egy sejtésünk, akkor feltesszük a kérdést, hogy az adott molekula benne van-e az adott ételben és ezt megnézzük 10 ezer élelmiszerben.

Az a tervünk tehát, hogy adatbányászattal, mesterséges intelligenciával és bioinformatikával megjósoljuk, hogy minek kellene lennie az élelmiszerben, majd tömegspektrometriával ellenőrizzük.

Mindezt addig csináljuk, amíg a feltételezés és az ellenőrzés nem konvergál egymással.

Az ilyen kutatások lebonyolításához jól megtervezett költségvetésre van szükség. Hogy állnak a finanszírozásával?

Jelenleg nincs szükség finanszírozás gyűjtésére.

Érdekes módon épp amikor ez a cikkünk megjelent a Nature-ben, a Rockefeller alapítvány komoly pénzösszeget adott arra, hogy tovább lépjünk.

Az álom viszont az, hogy ezt fel kell skálázni. A Rockefeller alapítvány például mindezt úgy képzeli el, hogy végül egy nagy nemzetközi folyamattá válik a projekt azzal, hogy még több támogatót és nemzetközi intézményt vonunk be. Az elmúlt két évben építettük a projektet és gyűjtöttük a finanszírozási forrást, a következő egy év feladata, hogy el kell készülnünk vállalásainkkal. És ezt követően merülhet fel a kérdés, hogy kikkel kell együtt dolgozni, hogy még mélyebbre menjünk, hogy további molekulákat vizsgáljunk és ezeknek az egészségügyi hatását megtaláljuk.

És ha már az egészségügyi hatásokat említette. Az elmúlt két év kutatásainak van olyan eredménye, amit már személyesen a saját életében követ és hasznosít életmódjában?

Igen, van két nagyon izgalmas felfedezésünk, ezeket hamarosan meg is jelentetjük.

Fontos látni, hogy a kutatásunk célja nem csak az, hogy megértsük, milyen molekulákat tartalmaznak az ételeink, mit viszünk be a táplálkozás során, hanem az a legizgalmasabb része, hogy melyik molekulának milyen egészségügyi hatása van.

Ezek a találatok mennyire állnak erős lábakon?

Feltételezéseinket klinikai vizsgálatoknak vetjük alá.

A végső cél lehet az is, hogy képesek leszünk megítélni, hogy az egyes étrendeknek, diétáknak milyen egészségügyi következményei lehetnek?

Ennek az alapjait akarjuk tulajdonképpen megteremteni.

Az élelmiszerkutatással az a gond, hogy a kutatási módszertana megrekedt a 19. században

és nem jöttek be a big data módszerek. Mi ebben hozunk újítást: a komplex rendszerek és big data módszereket alkalmazzuk. Rengeteg potenciális kutatás vezethető tovább ebből, a kérdésében feltett területek is az asztalon vannak, de hogy ezeket mi fogjuk-e majd csinálni, az már későbbi döntés.

BarabasiAlbertLaszlo

Fotók: Pictorial Collective

Bejelentették a nagy megállapodást az Intesa és az Intrum között
vitézy dávid
brexit
coronavirus
Gázolaj
wall street
karacosny
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

értékesítési vezető

értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
coronavirus