Előfizetői tartalom

Radó Péter: a NAT nem enyhíti a szörnyű állapotban lévő magyar közoktatás legsúlyosabb problémáit

Radó Péter, oktatáskutató
Négyévnyi tragikomikus szerencsétlenkedés után megszületett az új NAT, amit valójában senki nem akart, írja Radó Péter oktatáskutató. Az új NAT jól összezavarja a dolgokat, s legalább egy év eltelik majd, amíg az igazgatók és pedagógusok – ahogy szokták, az állam irányító apparátusai helyett - úgy ahogy elrendeznek mindent. Mindez pedig csak azért, hogy egyáltalán ne változzon semmi, mondja a szakértő, aki szerint a Nemzeti Alaptanterv nem enyhíti a tanulók és a pedagógusok túlterheltségét, marad a magoláson alapuló pedagiógiai kultúra, és az oktatási rendszerünk minden évben több tízezerrel növeli majd a lemorzsolódó, a tanuláshoz és munkavégzéshez szükséges alapkompetenciák minimumával sem rendelkező fiatalok számát.

Ha valaki a mi pénzünket és a saját energiát nem kímélve arra adja a fejét, hogy ismeretekkel csurig telezsúfolt központi tantervet készítsen, ezt kerettantervekkel tanórai szintre lebontva továbbszabályozza, s hogy biztosra mehessen, egyentankönyveket mellékeljen hozzá, az bizonyos előfeltevésekből indul ki. Az első: a tanulók azért tanulnak, hogy ismereteket magoljanak...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

2 223 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái