argentin200219
Gazdaság

Hamarosan megint bedobja a törölközőt az államcsődök világbajnoka?

Szerdán zárulhat le a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első hivatalos tárgyalása a tavaly ősszel megválasztott argentin kormánnyal, mely az utóbbi hetekben kemény üzeneteket küldött a szervezetnek. A szakemberek szerint jó esély van arra, hogy az államcsődben világbajnok ország 2020-ban újra bedőljön, hiszen komoly adósságlejáratok jönnek már tavasszal.

Már ma elmérgesedhet Argentína és az IMF viszonya

Talán nincs még egy ország a Földön, ami modern kori történelme során annyiszor ment csődbe, mint Argentína. Persze kérdés, mit minősítünk csődnek, de egy kimutatás szerint az utóbbi kétszáz évben tizenkétszer (más osztályozás szerint csak kilencszer) történt valamilyen adósságleírás a dél-amerikai országban. És most lehet, hogy küszöbön a tizenharmadik.

Az argentin kormány máris bejelentette, hogy összesen 100 milliárd dollárnyi adósságot kellene átütemeznie a közeljövőben, ebből 44 milliárddal az IMF-nek tartoznak. Erről azonban eddig nem voltak hivatalos tárgyalások, a Valutaalap a múlt héten küldte el először delegációját Buenos Airesbe, hogy a tavaly ősszel megválasztott kormánnyal tárgyaljon. Ezek az egyeztetések a tervek szerint szerdán zárulhatnak le.

A tét az, hogy sikerül-e elkerülni, hogy a történelem ismételje önmagát. A közelmúlt legsúlyosabb államcsődje 2001-ben volt, amikor Argentína 100 milliárd dollárnyi adósságára jelentett fizetésképtelenséget. Ez pedig hosszú évekre súlyos gazdasági válságba taszította az országot, milliók csúsztak le a középosztályból a szegények táborába.

Akkor vált az IMF neve szitokszóvá a dél-amerikai országban, sokan ugyanis azzal vádolták a Valutaalapot, hogy megszorításokat kényszerített az országra.

Az argentin vezetés részéről máris megkezdődött az üzengetés: az Alberto Fernandez elnök és Cristina Fernandez de Kirchner az utóbbi hetekben többször bírálták az IMF-et és kijelentették, hogy nem hajlandók végrehajtani a Valutaalap által kért költségvetési kiigazításokat. Sőt, Kirchner odáig ment, hogy kijelentette, hogy a jelenlegi megállapodás az IMF-fel illegális, mivel a szervezet megsértette az egyezményt. Az alelnök azzal tetézte mindezt, hogy hangsúlyozta: az adósság esetleges újratárgyalása során az IMF-nek is veszteséget kell majd leírnia.

Hasonlóról beszélt az argentin kongresszus előtt Martin Guzman pénzügyminiszter is, aki szerint 2023-ig nem reális elérni az egyensúlyi költségvetést, hiába követel további megszorításokat az IMF. Emellett ő is kiemelte, hogy mindenkinek adósságleírásra kell készülnie.

Vagyis a szerdán lezáruló tárgyalásokon két fő kérdés lesz: mennyire nyitott az IMF az adósság újratárgyalására, hajlandó-e veszteséget leírni, illetve megadja-e az engedélyt az argentin vezetésnek, hogy hasonló tárgyalásokat kezdjen a piaci hitelezőivel.

Argentína március végéig szeretne megállapodni a hitelezőivel, a Valutaalap azonban eddig elutasította az ötletet, hogy veszteséget írjon le a korábbi hitelén. Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója a hétvégén a CNBC-nek megerősítette, hogy nem tervezik, hogy adósságleírást ajánljanak fel a dél-amerikai országnak. Szerinte ezt jogilag meg sem tehetnék a többi tagállam beleegyezése nélkül.

Egyre nagyobb a csődveszély

Számításaink szerint jelenleg 77% az esélye annak, hogy Argentína még az év vége előtt csődöt jelent

 - mondta a CNBC-nek Jimena Blanco, a Verisk Maplecroft latin-amerikai szakembere.

A kockázatelemzéssel foglalkozó cég szerint az utóbbi hetekben nőtt meg egy újabb államcsőd esélye. Blanco szerint ma már nem csak finanszírozási problémákkal néz szembe az ország, hanem a kormányzó koalíción belül is megjelentek a repedések, és vészesen fogy az idő arra, hogy a kormány erős politikai felhatalmazást harcoljon ki.

Mi arra számítunk, hogy adósságleírás lesz, ennek mértéke 25% lehet, de a kormány által felvázolt terv még így is ambiciózusnak tűnik, nehéz lesz március végéig egyezségre jutni – mondta szintén a CNBC kérdésére Fiona Mackie, az Economic Intelligence Unit (EIU) Latin-Amerikáért felelős igazgatója.

A gazdasági és politikai káosz miatt a Fitch Solutions szakemberei arra számítanak, hogy 2020-ban 2,7%-kal visszaesik majd az argentin gazdaság. Közben az infláció 50% körül van, és várhatóan nem is tud érdemben csökkenni.

A megállapodás már csak azért is sürgős lenne, mert hónapokon belül komoly törlesztési kötelezettségek jönnek, májusban a tízmilliárd dollárt is meghaladja már a tőke- és kamatfizetési összeg.

Argentin tőke- és kamatfizetési kötelezettségek 2020-ban (milliárd dollár)

Közben az argentin devizatartalék nem éri el a 40 milliárd dollárt, a fenti törlesztések után ez nyárra szinte teljesen elfogyhat, ha nem jutnak valahonnan friss forráshoz.

Új forrást bevonni pedig nehéz lesz IMF-megállapodás nélkül, hiszen nehéz elképzelni, hogy a Valutaalap garanciája nélkül a piac megbízna a csőd szélén tántorgó országban. Ráadásul az idei 60-70 milliárd dolláros adósságtörlesztés után 2021-ben sem enyhül jelentősen a nyomás Argentínán, akkor a kamatokkal együtt közel 50 milliárdot kellene megújítaniuk.

Argentin tőke- és kamatfizetési kötelezettség a következő években (milliárd dollár)

Vagyis nagy és hosszútávú adósságrendezési programra lenne szüksége a dél-amerikai országnak, hogy elkerülje az államcsődöt, ehhez azonban kellene a kormány konstruktív hozzáállása is, amit egyelőre nem látunk a tavaly megválasztott populista vezetéstől, akik inkább az IMF ellen hangolják a lakosságot.

Címlapkép: Nicolas Villalobos/picture alliance via Getty Images

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus