Nem sok jót tartogatott ez a hét a nemzetközi techcégek számára Magyarország vonatkozásában. Kiderült, hogy a reklámadót jogszerűen vetették ki a magyar hatóságok, de a napokban került nyilvánosságra az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezése is, ami többek között a technológiai vállalatok működésének átláthatóvá tételét tűzte ki célul. Miért indokolt ez utóbbi fellépés a nagy digitális cégekkel szemben?
Eljött az a pillanat, amikor fel kell tenni magunknak a kérdést: meddig hagyjuk, hogy a technológia irányítsa az életünket és ne mi uraljuk a technológiát? Képesek vagyunk-e biztosítani alapjogainkat, és a jogállam intézményei érvényesülni tudnak-e a digitális térben is? Ennek érdekében alaposan
meg kell vizsgálnunk, hogy a techóriások hogyan befolyásolják az életünket. Mindezt egy alapjogi, a személyes szabadságjogokat szem előtt tartó nézőpontból közelítjük meg.
A kérdés, hogy érvényesülni tudnak-e az alkotmányos garanciák, az emberi szabadságjogok, a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánszférához való jog, jogorvoslati jog, illetve a fogyasztóvédelem a digitális térben is.
Melyek azok a gyakorlati esetek, amelyek még inkább indokolják az ilyenfajta komplex megközelítést és fellépést?
Mindannyian találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az online térben gyűjtik, elemzik az adatainkat, a véleményünket, a választásainkat és ezáltal próbálják a jövőbeni, például fogyasztói döntéseinket, befolyásolni. Meg kell vizsgálnunk, hogy mindez milyen szabályok mentén történik, mi alapján teszik ezt a techóriások. Például ha törölnek egy felhasználót egy közösségi oldalról, akkor azt milyen szabályok szerint teszik, mennyire önkényes, és ezek a szabályok mennyiben összeegyeztethetőek a tagállami és uniós normarendszerrel.
Az elsődleges célja a most megalakult Digitális Szabadság Bizottságnak, hogy elemezze a jelenlegi helyzetet, és ha szükséges, ennek fényében jogszabály-alkotási javaslatot tegyen.
Személy szerint az a kiemelt célom ezzel a kezdeményezéssel, hogy megakadályozzuk, hogy egyfajta pszeudo-jogrendszerek alakuljanak ki a digitális térben a nagy techóriások érdekei mentén, de az állami szabályok margóján.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Van egy techóriás, amelyet bejegyeztek egy másik országban, rendelkezik egy általános szerződési feltételeket tartalmazó dokumentummal. Ezt az itthoni felhasználó elfogadja magára nézve kötelezőnek. Adódik a kérdés, hogy
ez a szabályrendszer, amit a felhasználó elfogadott, kompatibilis-e a szuverén ország saját alkotmányos jogrendszerével.
A techóriások helyzetüknél fogva lényegében egyfajta saját, az embereket korlátozó normarendszert képesek kialakítani. De az alapjogoknak itt is érvényesülniük kell, hogy ez így van-e, azt vizsgáljuk. Egy demokratikus társadalom alapfeltétele a véleménypluralizmus, a vélemények szabad áramlása, márpedig sokakban van egy olyan érzet, hogy egyes techóriások jól körülhatárolható ideológia, vállalati ideológia mentén alakítják a digitális teret. Határozottan úgy gondolom, jogos kérdés, hogy ez egészséges-e egy plurális társadalomban. Mindezt annak álcájával, hogy a felhasználó saját döntésével fogadja el a szabályokat, amelyeknek nagyrészt tudatában sincs.
Most hogy ennyit beszéltünk általánosan ezekről a cégekről, ideje azonosítani őket.
Az Európai Unióban gyakran GAFA vállalatoknak hívják őket gyűjtőnéven.
Ez a Google-t, az Amazont, a Facebook-ot és az Apple-t jelenti.
Vagyis ezek azok a vállalkozások, amelyek keményebb fellépésre számíthatnak a magyar kormánytól?
Az a célunk, hogy induljon el egy új, alapjogi megközelítésű párbeszéd, itthon és nemzetközi szinten egyaránt ezekkel a piaci szereplőkkel.
Azt szeretném, hogy ezeknek a techóriásoknak a képviselői is itt üljenek a tárgyalóasztalnál, és nemcsak a telefonomra feltöltött applikációikon keresztül legyenek jelen.
Ha például majd arról lesz szó a Digitális Szabadság Bizottság ülésén, hogy milyen algoritmusok alapján gyűjtenek rólunk adatot, dobnak fel nekünk hirdetéseket, hol tárolják ezeket az adatokat, akkor nem árt, ha az érintettek is részt vesznek ezeken a beszélgetéseken.
De reális várakozás az, hogy ezek a techcégek a leginkább féltve őrzött üzleti titkaikat, az aranybányájukat, vagyis a különböző algoritmusaikat leleplezik, akár csak részben is?
Az uniós adatvédelmi szabályok miatt már alkalmazkodniuk kell az algoritmusaik tekintetében is ezeknek a cégeknek az állampolgárok jogaihoz. De akár egy praktikus eset kapcsán is felmerül a kérdés: csak a sütik elfogadása után tudok továbblépni és használni az adott oldalt. Ami azt is jelenti, hogy a felhasználó döntési szabadsága korlátozott. Nem tudja azt mondani, hogy majd később fogadom el a sütiket és most olvasom és használom az oldalt. Másik felmerülő kérdés a felhasználók oldalán, hogy tisztában vagyunk-e azzal, hogy egyetlen kattintással mekkora mennyiségű adatot adunk ki magunkról és a későbbiekben az a techcég az adatainkra épített algoritmusán keresztül mennyiben szól bele és alakítja az életünket. Ezek olyan kérdések, amelyek az emberek jogait érintik,
az államnak pedig kötelessége védeni ezeket a jogokat, ha kell, a techcégekkel szemben is.
Az tény, hogy az emberek már idehaza is ezeknek a cégeknek a szolgáltatásaival tervezik meg életüket és mindennapjaikat, elég csak a keresésekre, a térképre, és más applikációkra gondolni. Ha jól értem, akkor itt van egyfajta edukatív szempont is a kormány részéről, vagyis, hogy tisztában vagyunk-e azzal, hogy amikor ezeket a szolgáltatásokat, appokat használjuk, vajon milyen áron tesszük ezt?
Sok esetben ezen szabályok elfogadása nélkül – amelyeknek legtöbbször tudatában sem vagyunk – nem lehet használni ezeket a szolgáltatásokat, és nem lehet jelen lenni ezeken az online közösségi felületeken. Ennek köszönhetően ezeknek
a nagyvállalatoknak és szolgáltatásaiknak egyfajta közszolgáltatási jellegük is kezd kibontakozni.
Itt az a legfontosabb kérdés, hogy a felhasználók, a fogyasztók mennyire vannak tisztában azzal, hogy mit adnak ezeknek a szolgáltatócégeknek a szolgáltatásokért cserébe. Ahogy a közkeletű mondás is tartja, „ha egy szolgáltatás ingyen van, akkor lehet, hogy Te magad vagy a szolgáltatás”. Ezért a bizottság elsődleges célja, hogy a mostani keretrendszert értelmezhetővé tegyük a fogyasztóknak. Rövid időn belül szeretnénk letenni az asztalra egy kiskátét, amelyből egyértelműen kiderül, hogy ha valaki szörfözik az interneten, akkor mi történik a háttérben, milyen nyomokat hagy. Egyfajta tudatosságnövelést is szeretnénk elérni.
A lehetséges eszköztár első eleme tehát a kommunikáció, edukáció, de milyen eszközök jöhetnek még szóba, ha a digitális cégek túlhatalmának felügyeletéről beszélünk?
A kormányzaton és a jogalkotáson túl számos független intézmény is szóba jöhet. Például az ombudsmanhoz érkeznek panaszok, aki pedig ajánlásokat tehet. Emellett a Gazdasági Versenyhivatal bírságolni is tud, elég csak a tavaly év végi 1,2 milliárd forintos Facebook-bírságra gondolni. Ne felejtsük el a bíróságokat se, hiszen az online térben bűncselekményeket is el lehet követni, mint például a gyűlöletbeszéd, vagy a zaklatás. Ezen a téren már van is egyfajta jogalkalmazási gyakorlat. Az adatvédelmi hatóság pedig már eddig is fogalmazott meg ajánlásokat, például annak érdekében, hogy a szülők védeni tudják gyermekeiket a nem kívánatos online tartalmaktól. Nem véletlen, hogy a bizottság első ülésén ezeknek az állami hatóságoknak a vezetői, képviselői, szakemberei vettek részt.
Lehetséges mindezt nemzeti szinten szabályozni? Nem lenne hatásosabb és eredményesebb egy nemzetközi összefogáshoz csatlakozni, illetve kezdeményezni?
Valóban a fellépés nem lehet annyira hatásos, ha nem nemzetközi szinten gondolkodunk. Ezen a területen többre van szükség. Az Európai Bizottság digitális stratégiája már ad egy jó keretrendszert mindennek.
Nemzetközi szintű kezdeményezésekre leginkább az adózás területén voltak példák. De a techcégek megadóztatására láthattunk a közelmúltból konkrét nemzeti megoldásokat is. Ha a techcégek megadóztatása kerül szóba, akkor mennyiben veszik alapul a már elfogadott (francia, cseh) árbevétel-arányos különadók rendszerét? Tisztában vannak-e az Egyesült Államok várható válaszcsapásaival, amit már a cseh esetben ki is nyilvánított Washington?
Nagyon fontos, hogy figyeljük, milyen folyamatok zajlanak körülöttünk, milyen reakciók születnek akár az USA részéről. Közben figyelni kell azt is, hogy milyen nemzetközi kezdeményezések vannak, az adózás területén például az OECD szintjén. Nemzetközi szinten, összehangoltan erőteljesebben fel lehet lépni.
Mennyiben akar, illetve tudnak építeni a magyar szabályok azokra a tanulságokra, amelyek az egyes vállalatok botrányai során derültek ki, gondolok itt a Facebook-Cambridge Analytica botrányára?
Pontosan ezek voltak azok a legfőbb precedensek, amelyek hatására ez a gondolkodás elkezdődött. Ezekből a hibákból tanulunk, mert rádöbbentettek bennünket arra, hogy sok esetben nincs meg a megfelelő protokoll az adott techóriásnál és a felhasználók pedig mennyire kiszolgáltatottak ezeknek a cégeknek.
Van-e konkrét ütemterv a munkacsoport feladatait tekintve?
Első körben, a Digitális Szabadság Bizottság első ülése után publikáltuk a terület legfontosabb problémáinak összegzését tartalmazó Fehér Könyvet, amely elérhető a www.digitalisszabadsag.kormany.hu oldalon, és amelyhez várjuk a szakmai észrevételeket, de az állampolgárok, csakúgy, mint a techcégek javaslatait is. Még idén szeretnénk egy nemzetközi konferenciát szervezni a témában Budapesten, akár tengerentúli véleményformálókkal, érintettekkel, politikusokkal. Emellett a közeljövőben a visegrádi négyek igazságügyi minisztereivel is egyeztetni szeretnék a témában.
