Portfolio signature

Egyre többe kerülnek majd a magyar nyugdíjasok és az egészségügy, cserébe az oktatásra nem marad pluszpénz

A következő ötven évben a jelenlegi 20 százalékról 30 százalék közelébe emelkedik Magyarországon a 65 éven felüli népesség aránya, ennek következtében jelentősen megugrik a nyugdíjra és egészségügyre fordított összeg is – olvasható a kormány friss konvergencia programjában. Cserébe viszont az oktatásra alig jut több forrás a következő évtizedekben.

Nem csak fogy, de öregszik is a magyar népesség

Azt már régóta tudjuk, hogy a magyar népesség folyamatosan csökken, illetve elöregszik, aminek a következő évtizedekben súlyos költségvetési hatásai is lehetnek. Az ENSZ januárban már ismertetett jelentése szerint ötven év múlva alig 7,5 millió fő lesz Magyarország népessége a jelenlegi tendenciák alapján.

A kormány most benyújtott konvergencia programja emellett azzal számol, hogy a jelenlegi 20,3%-ról 29,1 százalékra nő majd a 65 éven felüliek aránya a népességen belül. Vagyis a lényegesen kevesebb magyarból sokkal többen lesznek a mai korhatár alapján nyugdíjas korúak.

Mindez azt jelenti, hogy a mostani nagyjából 2 millió főről 2,2 millióra nő a nyugdíjasok száma, az aktív korúak esetében pedig ennél sokkal nagyobb lesz a visszaesés a népességcsökkenés miatt.

Sötét jövő elé nézünk, ha nem javul a demográfia

  • Egyre kevesebben leszünk, de egyre többen öregek
  • Többet kell költeni nyugdíjra és egészségügyre
  • Cserébe oktatásra nem jut majd annyi

Kedves Olvasónk!

Május 11-től a Portfolio signature cikkei – fontos, egyedi elemzések – csak egyedi hozzáféréssel olvashatók. A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 3490 forint, augusztus 11-ig 50%-os kedvezménnyel 1745 forint. Az éves előfizetés díja 34900 forint, a fizetés egyszerűen, online tranzakcióval működik.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések