helikopter tűzvész
Gazdaság

Pénzt szórni a nép közé, avagy mikor repül ingyen a helikopter?

A jelenlegi súlyos gazdasági, társadalmi és szociális válsághelyzet kezelésével, valamint a gazdasági károk mérséklésével kapcsolatosan számos konstruktív javaslat látott napvilágot a közelmúltban. A javaslatok közül e cikk kizárólag az úgynevezett friedmani helikopterpénz (ingyen pénz) ötletével és hozzá kapcsolódóan az államadósság néhány makrogazdasági kérdésével foglalkozik. Teszi ezt részben azért, mert ezt a Portfolio hasábjain többen is felvetették, másrészt pedig azért, mert a gazdasági mentőcsomagnak a fiskális politikát érintő méretére, annak finanszírozási formájára (különadók kivetése, önkormányzatok bevételeinek részbeni elvonása) alapvetően rányomja bélyegét a deficitről és az államadósságról alkotott gondolkodás.

A friedmani helikopterpénz lényege röviden az, hogy a jegybank egy jelképes helikopter segítségével pénzt szórva juttat forrásokat a gazdaság szereplőinek, illetve a krízishelyzet következtében a munkájukat elvesztőknek. Mivel a jegybank rendelkezik a pénzkibocsátás monopóliumával, ez a pénz szinte mennyei adományként (ingyen pénzként) juthat a rászorultak zsebébe, hiszen úgy tűnhet, az akcióhoz sem adók kivetésére, sem az államadósság növelésére nem volt szükség.

A közelmúltban Lehmann–Vonnák e témakörben írt cikkében bemutatta, hogy a helikopterpénz bevetése következtében a jegybank tőkevesztést szenved el, s a művelet következtében a jegybankmérleg forrás oldala átrendeződik. Mivel a jegybank tulajdonosa az állam, ezért a kormányzatoknak ezt a tőkeveszteséget előbb-utóbb pótolniuk kell, például a jegybank számára juttatott – a mérleg eszköz oldalán megjelenő – államkötvényekkel. Vagyis a helikopterpénz következtében végső soron az államadósság növekszik, és a végeredmény közgazdasági szempontból semmiben sem különbözik attól, mint amikor az állampapírok a másodlagos piacon történő vásárlásként kerülnek a jegybank tárcájába.

A szerzők ezen rendkívül fontos megállapításával messzemenően egyetértek. Sőt, ha a modern kor realitásaihoz jobban illeszkedve (valamint a seigniorage okozta bonyodalmak elkerülése végett) a helikopteres készpénzszórás helyett azt feltételezzük, hogy a jegybank – kereskedelmi bankok közvetítésével – egyszerűen digitálisan jóváírja a gazdasági szereplők számláján a maga által teremtett pénzt, akkor az is világosan látható, hogy nem csak az adósság, hanem a konszolidált államháztartás kamatterhe is növekszik. Ekkor ugyanis a jegybank mérleg forrásoldalán a bankrendszer kötelező, illetve fölös tartalékai (excess reserves) jelennek meg, amelyre a jegybank általában alapkamatot fizet. Erre tekintettel könnyedén belátható, hogy a konszolidált költségvetés szintjén jelentkező kamatkiadások növekedése helikopterpénz esetén (amikor kizárólag a jegybankmérleg forrás oldala rendeződik át), illetve jegybanki kötvényvásárlás esetén pontosan ugyanakkora. Ehhez mindössze a jegybankmérleg változását, valamint a konszolidált költségvetés kamatkiadásainak változását kell szem előtt tartani.

A jegybankkal konszolidált költségvetésre gyakorolt hatás:

Kamatkiadások változása = Állampapírokra fizetett kamat – Jegybanki eredményre gyakorolt hatás

(A jegybanki eredményre gyakorolt hatás = eszközök után kapott kamatbevétel – források után fizetett kamatkiadás)

Helikopterpénz esetén, mivel kormányzati kötvénykibocsátás nem történik, a helyzet egyszerű:

Kamatkiadások változása = – Jegybanki eredményre gyakorolt hatás = Tartalékokra fizetett kamat

Jegybanki kötvényvásárlás esetén:

Kamatkiadások változása = Állampapírokra fizetett kamat – (Állampapírokra fizetett kamat – Tartalékokra fizetett kamat) = Tartalékokra fizetett kamat

Az eredményből rögtön láthatjuk, hogy a helikopterpénz és a jegybanki kötvényvásárlás hatása ekvivalens, mind a kettő hasonló mértékű kamatkiadást okoz a konszolidált költségvetés számára. Igaz, ez a kamatkiadás – mivel a tartalékokra fizetett kamat tulajdonképpen a kockázatmentes kamatlábnak felel meg – kisebb ahhoz a kamatkiadáshoz képest, mint amikor az államkötvényeket a privát szektor birtokolja. Ebben azonban semmi meglepő nincsen. Mivel az államadósságot megtestesítő kötvényeket nem a magánszektor tartja, ezért nem illeti meg a kockázati prémium, s a konszolidált államháztartás szintjén az megtakarításra kerül.

Rövidre fogva: paradox módon a monetarista Friedman által javasolt helikopterpénz valójában nem más, mint egy monetáris expanzióval kísért keynesi típusú fiskális élénkítés, mindazon hatásokat kiváltva, ami egy ilyen politikával együtt jár.

A járvány okozta gazdasági krízishelyzet szempontjából a helikopterpénz lényege azonban nem a kamatkiadások és az államadósság változása körül forog. Ugyanis a makroökonómia világában az, hogy a helikopter ingyen repül-e vagy sem, az nem attól függ, hogy a költségvetési költekezés következtében növekszik-e az államadósság és az utána fizetendő kamat, vagy sem. Ennek oka az, hogy a nagyobb adósság miatt a konszolidált költségvetés növekvő kamatkiadásai egyúttal a magánszektor nagyobb kamatbevételeit is jelentik. Ezért az adósság utáni kamatok makrogazdasági szinten nem az adósság terhével, hanem a jövedelmek újraelosztásával kapcsolatos kérdést vetnek fel, ahogyan azt Robert Skidelszky kiválóan megfogalmazta: „Az államadósság nem nettó teher a jövő generációi számára. Még ha esetleg okoz is a jövőben adóemelést, az pusztán egy transzfer az adófizetőktől a kötvénytulajdonosok javára.” Ezen a helyzeten az sem változtat, ha a kötvények egy része külföldi szereplők tulajdonában van, bár ekkor kétségkívül jóval nehezebb átlátni a makrogazdasági összefüggéseket, így aztán nem véletlen, hogy ebben a kérdésben olykor még Nobel díjas közgazdászok is hibát vétenek.

A jelképes friedmani helikopterpénz valós költsége attól függ, hogy az államadósság milyen makrogazdasági hatásokat vált ki, illetve milyen körülmények (konjunkturális viszonyok) közepette jön létre.

Normál körülmények között (potenciális GDP mellett működő gazdaság esetén) keletkező államadósságnak valóban terhe van, hiszen különböző csatornákon keresztül (torzító adók, kiszorítási effektus) rontja a gazdaság növekedési potenciálját, fékezi a gazdasági felzárkózást, csökkenti a hosszú távú relatív jövedelemszintet. Ha úgy tetszik, a helikopter ilyenkor valóban nem repül ingyen, s a következmények akár rendkívül súlyosak is lehetnek. Ezeket a káros hatásokat azonban jól ismerjük, mi több, a közgazdaságtudomány ma már a terhek nagyságát is egyre precízebben tudja meghatározni.

Súlyos krízishelyzetben, krónikus kapacitás-kihasználatlanság, jelentős munkanélküliség, valamint a zéró közeli kamatlábak esetén – amikor a monetáris politika lehetőségei a gazdaság stimulálására meglehetősen korlátozottak – azonban minden másképp fest. Ekkor a „helikopteres pénzszórás” (illetve a hagyományos módon keletkező deficit és államadósság) a magánszektor költekezése révén kibontakozó multiplikátor hatáson keresztül olyan mértékű GDP és jövedelem növekedést generál, amely a „helikopter felszállása” nélkül létre sem jött volna. Sőt, az így keletkezett nagyobb jövedelemből éppen annyi új magánmegtakarítás képződik, mint amennyi az államadósság növekménye. (A makrogazdasági hatások szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az így képződött új megtakarításokból a magánszektor az államadósság növekményét közvetlenül finanszírozza, vagy az állam és a magánszektor közé állampapír-vásárlása révén beékelődik a jegybank.)

Súlyos válsághelyzetben a helikopter nem egyszerűen ingyen repül, hanem az egész társadalomnak hasznot hajt.

Nemcsak emberi sorsokat és egzisztenciákat ment, hanem segít abban is, hogy fenntartsunk egy erősebb gazdaságot a jelenben és a jövőben egyaránt. Ez volt az oka annak, hogy amikor az angol származású Keynes megírta az Általános Elméletet, bár Nagy Britannia államadóssága 170% volt, ez azonban nem akadályozta meg Keynest abban, hogy a gazdasági bajok leküzdése érdekében expanzív – az államadósság növekedésével együtt járó – fiskális politika mellett érveljen.

A jelenleg krízishelyzet persze jóval összetettebb annál, mint amikor a válság gyökere kizárólag az aggregált kereslet elégtelenségéből táplálkozik, mint arra e lap hasábjain többen is rámutattak. Ugyanis a gazdaságokat eredendően kínálati sokk érte, melyben egyes szektorok tevékenységét a járvány, illetve a járványügyi intézkedések eleve nulla közelébe szorították, míg másokat – még a gazdaság újraindulása után is – a szociális távolságtartásból fakadó fogyasztói óvatosság vet vissza. Az összpiaci kereslet fiskális és monetáris eszközökkel történő támogatása az ilyen helyzetben lévő vállalkozásokon sajnos nem sokat segít. A zsugorodó makrogazdasági teljesítmény és az elbocsátásokkal együtt járó jövedelemcsökkenés azonban rögtön általános keresletcsökkenést vált ki, megfertőzve ezzel a gazdaság azon szegmenseit is, melyeknek tevékenysége a vírus következtében nem, vagy csak kevésbé korlátozott. A kínálati sokkhatás így a keresleti sokkhatással egybekapaszkodva idézhet elő akár olyan mértékű visszaesést is, amelyet számos ország valószínűleg az 1929-33-as nagy válság óta nem látott.

A helyzet súlyosságára való tekintettel nem meglepő ezért, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések között a fiskális fegyelemhez még a 2008-as válság közepette is mereven ragaszkodó Európai Bizottság a védekezés kulcsfontosságú eszközeként első lépésben függesztette fel a három százalékos maastrichti deficitkritériumot, teret nyitva ezzel a költségvetési hiány és az államadósság növekedésének. Az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa erre az évre az EU egészére – korábban elképzelhetetlennek tűnő – 7-8% közötti átlagos deficitet jelez előre. Mindezen túlmenően azt is érdemes még szem előtt tartani, hogy az államadósság és a deficit számottevő növekedése akkor is bekövetkezik, ha a fiskális politika semmiféle támogatást nem nyújt az aggregált kereslet ösztönzése céljából.   Következik ez egyszerűen abból a tényből, hogy mivel a fejlett jóléti államok adóterhelése jellemzően a GDP 40-50%-a között van, így a gazdasági teljesítmény minden két százalékpontos visszaesését a költségvetési hiány közel egy százalékpontos növekedése kíséri.  

Ha pedig konkrétan a hazai helyzetet nézzük, akkor a krízishelyzetre adott fiskális politikai reakció – mint azt Oblath Gábor a közelmúltban kiválóan bemutatta – kifejezetten gyengének, nemzetközi összehasonlításban pedig egyenesen meghökkentőnek tűnik. Ugyanis az Európai Bizottság előrejelzése szerint a költségvetés ciklikus egyenlegének változása (amely a gazdasági teljesítmény csökkenése következtében kieső adóbevétel és megnövekvő szociális kiadások költségvetésre gyakorolt hatását kiszűri) egyedül nálunk lesz pozitív, szemben a többi 26 EU tagállammal. Vagyis a keresleti problémák tompításához az EU tagállamok közül a hazai költségvetési politika járul hozzá a legkevésbé, s még a kétségtelenül nehéz helyzetben lévő Görögország is lényegesen nagyvonalúbb fiskális ösztönzéssel reagál a járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésére.  

A hazai fiskális politikával kapcsolatosan a problémák veleje az államadósságról való túlságosan átpolitizált gondolkodás, amely ezt a meglehetősen komplikált makrogazdasági kérdést a politikai egyszerűség és haszonszerzés szintjére igyekszik redukálni. Ennek következtében aztán a kialakult helyzet gondos mérlegelése helyett az államadósság minden körülmények között legyőzendő ellenségként jelenik meg. Nem meglepő ezért, hogy még a gazdasági vészhelyzet közepette is olyan blődségeket hallhatunk, hogy „a 3 százalékos költségvetési hiány vörös vonal, nem szabad a fölé menni”, az erőteljesebb fiskális fellépést sürgető javaslatokat pedig a „kibicnek semmi sem drága” válasszal ütik el. Sovány vigasz ugyanakkor, hogy ez ügyben olykor a világ más részein sem sokkal jobb a helyzet, s az ilyen – a szakmát sutba vágó – álláspontokhoz a mögöttünk hagyott évtizedben bőven hozzászokhattunk. A Nobel-díjas Paul Krugman az amerikai kongresszusra utalva például így fogalmaz: „Amikor az emberek Washingtonban a deficitről és az adósságról beszélnek, lényegében fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek. És azok, akik a legtöbbet beszélnek róla, a legkevesebbet értik belőle.”

Mindent összevetve, e sorok szerzője messzemenően egyetért a hazai közgazdászok jelentős részének azon véleményével, hogy a gazdasági mentőcsomag fiskális oldala meglehetősen erőtlen, s a károk enyhítése érdekében lényegesen határozottabb fellépésre lenne szükség. Ebből következően jó esély van arra, hogy Magyarország polgárai és a magyar gazdaság jóval nagyobb szenvedésen fog keresztülmenni ahhoz képest, mint amit a járványügyi helyzet elkerülhetetlenül indokolttá tenne.

A szerző közgazdász.

A témával a közelmúltban több szakértői is foglalkozott:

A vendégszerzőink írásai a szerzők véleményét tükrözik, és azok nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio álláspontjával. 

Címlapkép: Durmus Genc/Anadolu Agency via Getty Images

Frankfurti tőzsde
egeszsegugy adatok shutter1500-20170418
samsungshutterstock
DunaHouse
Lemondott a Visa vezére
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Díjmentes grafikonelemzők, megbízástípusok, hasznos praktikák.
Online előadás
Stratégiaépítés legfontosabb elemei, lépései, szempontjai.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
koronavirus szerbia regios adatok200707