Azért, hogy még jobban eltaláljuk a vállalkozói igényeket a koronavírus-válság idején, három fontos változás és bővülés várható a Széchenyi Kártya Programban a közeljövőben, amelyek mind az új termékek rugalmasabb igénybevételét jelentik – jelezte a Portfolio-nak adott rövid interjújában Krisán László. A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azt mondta: eddig több mint 7 ezer vállalkozói megkeresés és közel 3 ezer konkrét hiteligénylés érkezett be és a vállalkozások kérései alapján tettek javaslatot a programot felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium felé, amely egyetértéssel jóváhagyta ezeket. Krisán László úgy látja, hogy a hozzájuk forduló sokezres vállalkozói kör egy része megoldásként éli meg a kedvezményes hiteleket, másik része óriási lehetőséget lát a Program új konstrukcióiban és a „muszáj felvennem ezt a hitelt” hozzáállást tapasztalja; a harmadik kör pedig azt mondja, hogy már készülve a válság utáni időszakra beruházni, fejleszteni szeretnének, így élni akarnak ezekkel a lehetőségekkel.
SZÉKESFEHÉRVÁR - Finanszírozás a gyakorlatban
Finanszírozási útvonalak a kkv-k előtt! Idén elindul a hazai finanszírozási lehetőségeket bemutató országos INGYENES rendezvénysorozatunk - Demján Sándor Tőkeprogram, Széchenyi Kártya Program támogatott hitel, kedvezményes források, kombinált konstrukciók. Jöjjön el a következő vidéki állomásra...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés