Előfizetői tartalom

A koronavírus-járvány hatása: új rend van kialakulóban a magánegészségügyben

Az online konzultációk elterjedése, az egészségügy szerepének felértékelődése, a vásárlói magatartásának változása - a koronavírus-járvány néhány tartós következménye, a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltató cégek vezetői szerint. Körképünk harmadik részében arra is rákérdeztünk, hogy a digitális megoldások mennyiben váltották be a hozzá fűzött reményeket és hosszú távon a szolgáltatók mennyiben fognak ezekre támaszkodni.

A legnagyobb hazai magánszolgáltatók ott lesznek a Portfolio novemberi konferenciáján. Most érdemes jelentkezni:

A magánegészségügyi cégekről készült körképünk első részében bemutattuk, hogy mi volt az a kiinduló állapot, amelyben érte ezeket a szolgáltatókat a koronavírus-járvány és válsághelyzet. A sorozat második részéből kiderült, hogy a vállalkozások hogyan élték meg a pandémiás időszakot, milyen keresleti és kínálati hatásokkal számolnak a piacon. 

Mindezek mellett azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi volt a legfőbb tanulsága a járvány által leginkább megterhelt időszaknak és mi lesz az általuk alkalmazott digitális megoldások sorsa.

Kérdéseinkre ezúttal is 11 nagy magánegészségügyi szolgáltató vezetője/tulajdonosa válaszolt.

Erről szól még a cikk

  • Új rend van kialakulóban az egészségügyi szektorban a járvány után.
  • Milyen új digitális megoldásokat fejlesztettek a szolgáltatók?
  • A digitális egészségügy a jövő? - Nem egységes az álláspont.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái