Előfizetői tartalom

Négy forgatókönyv a koronavírus-válságra

Még csodaszámba menő második féléves teljesítménnyel sem tudjuk megúszni, hogy a 2020-as év összességében ne hozzon gazdasági visszaesést – ezt mutatják a második negyedéves eredmény megismerése után elvégzett számításaink.

Óriási a bizonytalanság a magyar gazdaság 2020-as várható teljesítményét illetően, pedig az első fél évről már viszonylag biztos információink vannak. A bizonytalanság oka természetesen a koronavírus-válság, ami a második negyedévben alaposan visszavetette a magyar GDP-t, a folytatásról pedig még nagy vonalakban is nehéz beszélni. Most mégis megpróbáljuk, mert tanulságos eredmények adódnak.

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a harmadik negyedév nagy felpattanást fog hozni, hiszen a koronavírus-válság hatásai jelentősen enyhültek (kevesebb korlátozás, kevesebb akadozás a termelési folyamatokban stb.). A kérdés „csak” az, hogy a második fél évben milyen gyors lesz ez a felpattanás. Ehhez az alábbi dolgokat kellene ismernünk:

  • hogyan folytatódik tovább a járvány, illetve milyen válaszokat adnak erre a gazdasági szereplők?
  • a koronavírus-válság eddigi hatásai mekkora tartós veszteséget okoztak a gazdaságnak?

Az első kérdés esetén két lehetséges kimenet tűnik valószínűnek. Az optimistább szerint az enyhe korlátozások fenntartásával a koronavírus-járvány kordában tartható, ezért hosszabb ideig ilyen (vagy ehhez hasonló) gazdasági környezetre számíthatunk. A másik lehetőség, hogy a járvány erősödésével szigorítani kell a szabályokon, ami a gazdasági aktivitást visszaveti. Valószínű azonban, hogy az első hullám tapasztalataiból kiindulva szelektívebb, okosabb szabályozást alkalmaznak majd az országok, így Magyarország is mindaddig, amíg lehetséges. Éppen ezért a tavaszihoz hasonló súlyos lezárásokra nem számítunk.

Miről lesz még szó?

  • Milyen forgatókönyvekre készülhetünk?
  • Tényleg -10 és +2%-os GDP-növekedés között bármi lehet? (Nem.)
  • V-alak vagy valami más?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés