A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet
Nem járhatunk úgy, mint Ukrajna
A berlini fal leomlása után nagyjából az volt az európai vezetők általános elképzelése, hogy végre vége az ideológiai vonalak mentén húzódó területszerző háborúknak, a hadseregre maximum valami távoli országban történő békefenntartói küldetés teljesítésére van szükség. A Szovjetunió bukása után sok országban úgy látták, már nincs szükség a haderő átfogó, rendszeres fejlesztésére, sőt, az se baj, ha a meglévő eszközpark ápolására is kevesebb figyelmet fordítanak, netán még le is építik azt. Éppen ezért még a nagy európai haderőkben, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy Franciaország is, jelentős eszközminőség-romlás volt tapasztalható a 2010-es évek közepéig, de hasonló volt a helyzet Magyarországon is.
Aztán 2014-ben elcsatolta Oroszország a Krímet és polgárháború robbant ki Ukrajnában. Mire a 30-40 éves ex-szovjet gépparkkal rendelkező ukrán hadsereg vezetése észbe kapott, hogy igenis szükséges lenne a haderőfejlesztés, már késő volt.
Az orosz-ukrán konfliktus a legtöbb európai vezetőnek kijózanító pofonként szolgált, már csak azért is, mert Ukrajnától éppen az egyik legfőbb szövetségese és gazdasági partnere csatolt el területeket és izzított felkelést, szinte egyik napról a másikra.
Összességében tehát nem arról van szó, hogy bárki – ide értve Magyarországot – háborúra készülne Európában, de nyilvánvalóvá vált, hogy bármikor adódhat olyan helyzet még a fejlett világban is, hogy egy országnak meg kell védenie magát nem várt külföldi agresszióval szemben.
Előtérbe került a NATO 2%-os elvárása
Bár a NATO alapelképzelése a hidegháború alatt a közös védelmi képesség fejlesztése és fenntartása volt - egyfajta "közös halmaz", amelybe mindenki betesz egy kicsit, - a ’90-es évek és a ’2000-es évek elején egyre inkább az az elképzelés vált dominánssá a tagállamok részéről, hogy "Amerika majd megvéd" és hogy "amíg Amerika a szövetségesem, addig úgyse mer senki megtámadni."
Aztán Donald Trump elnök lett, aki közölte, hogy Amerika többé nem a világ csendőre, ideje újra beletennie mindenkinek a NATO alapszerződésében foglalt, GDP-arányos 2%-os haderőfejlesztési büdzsét a „közösbe.”
Az ukrán helyzet miatt a legtöbb NATO-tagállam belátta, hogy a 2%-os elvárásnak tényleg van létjogosultsága, egy szuverén államnak képesnek kell arra lennie, hogy megvédje magát, nem támaszkodhat tisztán a szövetségeseire.
A magyar kormány részéről a HADERŐFEJLESZTÉS KEZDETE ÓTA nyíltan kimondott, fontos prioritás az, hogy a 2%-os célértéket teljesítsük, úgy fest, hogy ez 2024-re teljesülni is fog.
Ezzel kapcsolatosan azért annyit fontos megjegyezni, hogy hiába tűnik nagynak egy-egy több százmilliárdos, ezermilliárdos eszközbeszerzés, ezekkel még mindig nem érjük el az elvárt 2%-ot.
Széljegyzeten egyébként azt is érdemes megjegyezni, hogy a NATO-n belül is aggasztóan megnőtt az esély a konfliktusra, most éppen Törökország és Görögország között bontakozik ki egyre súlyosabb ellentét. A NATO-n belüli konfliktus esetén aligha számíthat bármely tagállam az Egyesült Államok katonai segítségére.
Ezek az eszközök tényleg nagyon régiek
A 2014-ben indult haderőfejlesztési program előtt szinte semmilyen érdemi korszerűsítés nem történt Magyarországon a logisztikai járművek, a Mistral légvédelmi rakétarendszerek, a Gripenek, pár aknavető és néhány gyalogsági felszerelési elem beszerzésén kívül.
A Honvédség a mostani fejlesztés megkezdése előtt jelentős részben a Varsói szerződés idejéről származó, szovjet eszközökkel volt felszerelve, melyek fölött többnyire már rég eljárt az idő. Csak hogy néhány példát említsünk:
- a Honvédség T-72-esei 40 éve vannak rendszerben, érdemi korszerűsítésre nem igazán került sor szolgálati idejük alatt, az állomány nagy része ráadásul konzervált állapotban, a raktárban pihen,
- a Honvédség nehéztüzérségi állományát jelenleg 12 darab, D-20-as vontatott tarack alkotja, ezek az eszközök konkrétan az 1950-es évek technológiai színvonalát képviselik,
- a magyar haderő páncéltörő eszközei, mint a Konkursz, Fagot, Metyisz irányított rakétafegyverek és az RPG-7-es rakétagránátvetők a ’70-es évek technológiája, szerencsére a gyalogsági rakétagránátvetők felváltása modern, Carl Gustaf M4-es páncéltörő fegyverekkel már megkezdődött és az irányított páncéltörők cseréje is tervben van,
- hasonló a helyzet az AK-63-as gépkarabélyokkal: a FÉG szovjet AKM/AKMSz alapján készülő eszközei utoljára 50 éve számítottak modernnek és bár szokás mondani, hogy az „AK örök és elpusztíthatatlan”, sajnos a FÉG leállásával az eszközök karbantartása, lőszerellátása körülményessé vált,
- bár a gyalogsági harcjárművek és páncélozott szállító harcjárművek feladatkörét jobb híján egyszerre ellátó BTR-80-asokat folyamatosan modernizálták, ezek fölött is kezd eljárni az idő.
Most tehát arról van szó, hogy
a Honvédség 30-40 éves eszközállományát cserélik le olyan eszközökre, melyek segítségével Magyarország honvédelmi képessége végre belép a XXI. századba.
Olyan képességeket is építünk, melyek eddig konkrétan nem léteztek
A korszerűsítés mellett persze olyan védelmi képességek kialakítása is megkezdődött, melyek régóta vagy soha nem léteztek például Magyarországon:
- a Lynxek rendszeresítésével újra lesznek gyalogsági harcjárművek Magyarországon. A BMP-1-esek 2000-es évek elején való leselejtezése, értékesítése óta jobb híján ezt a szerepkört BTR-80-asok látták el. A harcjárművek rendszeresítésével egy nehézdandár is feláll Magyarországon.
- A Panzerhaubitze 2000-esek beszerzésével ismét lesznek önjáró tüzérségi eszközök Magyarországon, ilyen sem volt, mióta a 2Sz3-asok és 2Sz1-esek kivonása megtörtént a ’90-es, majd a ’2000-es években.
- A hibrid háborúk során egyre fontosabb szempont a digitális tér védelme, ennek jegyében 2019-ben kibervédelmi központot adtak át a Honvédségnek.
- A nemrég bejelentett 1 milliárd dolláros amerikai AMRAAM-rakétavásárlás összefüggésben áll egy olyan rakétavédelmi rendszer kialakításával, amely korábban nem létezett Magyarországon.
Mindezek a képességek szükségesek egy ország védelméhez a XXI. században, Magyarország ezekkel eddig egész egyszerűen nem rendelkezett.
Csökkenteni kell az orosz függést
Különféle haditechnikai fórumokon gyakran felmerül az érv a mostani fejlesztések ellen, hogy „az orosz technológia sokkal jobb / olcsóbb, miért nem veszünk Armatát / Szu-57-est / AK-12-est, stb.” Bár az orosz eszközök technológiai felsőbbrendűsége (vagy akár paritása) a beszerzésre kerülő európai eszközökhöz képest erősen vitatható, egy ilyen elképzelés már csak azért is lehetetlen, mert
Oroszországra 2014 óta EU-s fegyverembargó vonatkozik.
Szóba jöhetne persze a meglévő eszközök korszerűsítése is, a környező országokban, például Ukrajnában, Csehországban látványos fejlesztésekkel rakták rendbe a T-72-es harckocsik egy részét. A tény az, hogy nem biztos, hogy gazdaságilag kifizetődőbb egy 40 éves harcjármű toldozgatása-foltozgatása, mint egy teljesen új típus beszerzése.
Úgy tudjuk, az AK-63-as gépkarabélyokat is csak azért részlegesen és nem teljes egészében modernizálták, mert körülbelül annyiba került volna a régi kézifegyverek teljes korszerűsítése, mintha teljesen új fegyvereket vettünk volna. Végül éppen ezért az utóbbi mellett döntött a kormány; a beszerzésre kerülő Česká zbrojovka által tervezett kézifegyvereket ráadásul Magyarországon is elkezdtük gyártani, ami gazdaságilag és munkahelytermés szempontjából is fontos mérföldkő.
Az oroszokkal való európai viszony a Putyin-kormány manőverei miatt egyébként bármikor leromolhat annyira, hogy még a szovjet-eredetű harcjárművek karbantartásához szükséges alkatrészellátás is teljesen megbénul, már csak ezért is fontos, hogy Magyarország ne függjön az orosz technológiától. Jelenleg két olyan gyújtópont is lehet, amely az orosz-EU-s kapcsolatokat tovább rombolhatja, ilyen a fehérorosz helyzet és Navalnij mérgezése.
A gazdaság is fontos szempont
A gazdaságélénkítés is fontos szempont a haderőfejlesztéssel kapcsolatosan, hiszen a Zalaegerszegen létesülő Lynx-gyár már a harmadik vadi új üzem, amelynek indulását az elmúlt években Magyarországon bejelentették.
Kiskunfélegyházán 2019-ben indult meg teljes kapacitással a kézifegyver-gyártás, az Airbus Helicopters pedig 2021-ben kezdi meg Gyulán a helikopteralkatrész-gyártást, bár az utóbbi nem feltétlen katonai célú.
Ezek a gyárak együttesen közel 2000 munkahelyet teremthetnek Magyarországon, az üzemekben készülő eszközök pedig exportra is készülnek, ami pedig a magyar állam bevételeit is gyarapítja majd.
Kezd egyértelműen kirajzolódni az is, hogy az üzemek nem települtek volna Magyarországra, ha a honvédség ilyen volumenű korszerűsítése nem kezdődik meg. Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos a napokban elmondta nekünk, hogy a Rheinmetall kifejezetten a fejlesztéseket látva döntött amellett, hogy Zalába építi meg a Lynx-gyárat, valószínűleg az Airbus-üzem is azért pont Gyulára települ, mert a gyártótól nagy mennyiségben rendelt H145M és H225M helikoptereket a kormány.
A rakétabeszerzéssel és a kézifegyvergyártással pedig az amerikaiak és a csehek felé is erős gesztust tettünk, akik a Magyarországon készülő Lynxek vevőiként jöhetnek szóba. A harcjárművek exportja egyébként összesen 10-15 országba várható.
A magyar kormány egyébként még vásárolt egy osztrák aknavetőgyárat is tavaly, illetve magyar magánbefektetők egy katonai kiképző-repülőgépeket gyártó üzemet is megvettek Csehországban.
Nem elhanyagolható szempont egyébként az sem, hogy az új eszközök a szerződéses katonai szolgálatot is attraktívabbá teszik Magyarországon, ez pedig szintén jótékonyan hat a foglalkoztatási számokra és hazánk védelmi képességeire is.
