szeneromu
Gazdaság

Nehezebb lesz megszabadulni a legszennyezőbb energiahordozótól, mint gondoltuk

Új lendületet vett a legszennyezőbb fosszilis energiahordozó, a szén felhasználása az Európai Unióban, így augusztusban a legmagasabb szintet érte el a járvány megjelenése óta. Magyarországon hasonló a helyzet, ráadásul a villamosenergia-felhasználás közel harmadát fedező importált áram nagy része is szénerőművekből származik. Mindez egyértelműen kedvezőtlen fejleménynek tekinthető a klímavédelmi célokra tekintettel.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Az EU villamosenergia-felhasználása az elmúlt hónapokban fokozatosan megközelítette a tavalyi értékeket. Míg áprilisban, a koronavírus-járvány első hullámának csúcsán még 13 százalékkal, augusztusban már csak 2 százalékkal maradt el, sőt, egyes országokban már meg is haladta az egy évvel korábbit. Közben a villamosenergia-termelés forrás szerinti megoszlása is átalakult. A megújulók részaránya a májusi, 42 százalékos csúcsról augusztusra 33 százalékra mérséklődött. Bár a megújulókon belül a nap- és szélenergia előretörése folytatódott, és az ilyen alapon termelt villamos energia mennyisége 12, illetve 11 százalékkal volt magasabb az utolsó nyári hónapban, mint egy évvel korábban, a mixen belül összesített súlyuk a februári 24 százalékról augusztusra 18 százalékra mérséklődött.

A szén, illetve lignit súlya ugyanakkor az uniós árammixben a mélypontnak számító májusi 11 százalékról augusztusra 13 százalékra nőtt. 2019 augusztusához képest ugyan a szén- és lignitalapú termelés 7, illetve 9 százalékos, 2,45 terawattórás mínuszt mutatott, azonban az idei évben eddig legjobban az utolsó nyári hónapban közelítették meg az egy évvel korábbi szintet.

A teljes szénalapú villamosenergia-termelés május óta emelkedik az EU-ban, az augusztusi 27 terawattórás érték így március óta a legmagasabb szintet jelöli.

A trendet Németország vezeti, itt több mint 2 TWh-val bővült a termelés júliushoz képest, ezzel február után ismét átvette a vezetést Lengyelországtól a szénfelhasználásban – derül ki az érdekes nevű független klímaügyi szervezet, az EMBER jelentéséből.

szenhelyzet1

Magyországon hasonló trendek figyelhetők meg, mint uniós szinten. Az ország villamosenergia-igénye idén augusztusban 3 százalékkal volt kisebb (3429 TWh), mint a tavalyi hasonló időszakban. A magyar termelésben a feketeszén részaránya minimális, így szén alatt ez esetben a gyengébb minőségű lignit értendő, amelynek erőművi felhasználása gyakorlatilag teljesen a Mátrai Erőműhöz fűződik.

A hazai termelési árammixben a szén, illetve lignit aránya a májusi mélyponton 6 százalék volt, augusztusra azonban 10 százalékra emelkedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2020 nyarának utolsó hónapjában a hazai lignites termelés (357 TWh) már mintegy 10 százalékkal meghaladhatta az egy évvel korábbit.

(Ha nem a termelés, hanem a felhasználás oldaláról vizsgáljuk a kérdést, ennél is magasabb arányokról beszélhetünk, lásd a magyar áramimportról szóló keretes írást.)

Közben a nap- és szélenergia magyarországi termelése 19, illetve 5 százalékkal bővült éves összevetésben, míg a Paksi Atomerőmű 22 százalékkal kevesebb elektromos áramot állított elő, mint egy évvel korábban az ENTSO-E (Villamosenergia-piaci Átviteli Rendszerüzemeltetők Európai Hálózata) adatai szerint. Az atomerőművek termelés nem csak itthon, de az egész EU-ban feltűnően alacsony volt 2019 hasonló hónapjaival összevetve, nem csak augusztusban (-16%), de júliusban (-18%), júniusban (-20%), májusban (-17%) és áprilisban (-15%) is, sőt, már az első negyedben is 5-10 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Visszatérve a szénre, az uniós szénerőművek termelése a márciustól megfigyelhető emelkedés mellett is 32 százalékkal zuhant 2020 első félévében az előző év hasonló időszakához képest (feketeszén: -34%, lignit: -29%). A szén szerepének csökkenése összefügg azzal a ténnyel, hogy az EU villamosenergia-felhasználása az idei első félévben 7 százalékkal maradt el az előző évitől, elsősorban a COVID-19 keresletcsökkentő hatására. A szén piaci részaránya így az EU villamosenergia-szektorában 12 százalékra olvadt, vagyis 2016 óta megfeleződött. A kieső szenes és földgáz-alapú (-6%) termelés helyébe zömében a fotovoltaikus és a szélenergia lépett. Magyarország szenes, pontosabban lignitalapú termelése 17 százalékkal, 0,3 terawattórával mérséklődött az időszak során.

A szénerőművek visszaszorulásához a kibocsátási kvóták árfolyamának emelkedése érdemben hozzájárul. A CO2-kvóta árfolyama a járványhatásnak tulajdonítható rövid márciusi visszaesést követően ismét emelkedni kezdett, majd szeptember közepén már a 30 eurós szint fölött is járt. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legutóbbi, júliusi árampiaci jelentése szerint miközben a magyar áramtőzsde másnapi árai (HUPX DAM) a korszerű földgáztüzelés erőművek (CCGT-k) termelését támogatták, a szénerőművek júliusban is kiszorultak a másnapi piacról. Nyár óta azonban a piaci áramárak emelkedése figyelhető meg, például a magyar áramtőzsde (HUPX) másnapi piacán is, ez pedig az adott körülmények között támogatja a szenes termelés növekedését.

szenhelyzet2

Ami a szén globális szerepét illeti, 2020 első félévében 8,3 százalékkal esett a világ szénerőműveinek összesített termelése az előző év hasonló időszakához képest. Ez újabb rekordot jelöl a 2019-es teljes évi 3 százalékos csökkenést követően, amely legalább 1990 óta a legnagyobb esést jelenti. A globális értékben bekövetkezett változás nagyrészt szintén a koronavírus-járvánnyal, illetve annak a világ teljes áramigényében előidézett 3 százalékos csökkenésével függ össze, a jelenség okai között ugyanakkor a nap- és szélenergia folytatódó előretörése is felfedezhető.

Piszkos import

A hazai helyzetet az a tény is árnyalja, hogy a villamosenergia-ellátásban az import amúgy is jelentős aránya nőtt augusztusban, megtörve ezzel a korábbi hónapok kedvező trendjét. Augusztusban ezáltal 4 százalékkal több áramot importáltunk, mint egy évvel korábban, vagyis a teljes fogyasztás közel harmadát, több mint 30 százalékát a szomszédos országok erőműveiben megtermelt villamos energia fedezte. Az importált áram jelentős része pedig szintén szénerőművekből származik.

Így, noha a hazai termelésben a szén/lignit aránya csak 10 százalék körül volt az adott hónapban, a felhasználásban ennél vélhetően jóval nagyobb súlyt képviselt. Ezt támasztja alá a Sandbag 2019-es állapotot tükröző jelentése, mely alapján Magyarország az EU-tagországok között a legnagyobb importőre a rendkívül karbonintenzív ukrán elektromos áramnak. A 12,58 terawattórás magyar áramimport közel 30 százaléka, 3,6 TWh Ukrajnából származott 2019-ben. Ennek nagy része a gyakorlatilag Magyarország számára termelő jókora, 2300 megawattos Bursztin szénerőműből érkezett a hazai rendszerbe. Vagyis az ukrán eredetű magyar áramimport csaknem teljesen szénerőművekből származik, de a szlovák irányból érkező import tetemes része is szénalapú, Cseh- és Lengyelországban előállított villamos energiát takar.

Mivel Ukrajna nem tagja az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS), az ottani szénalapú termelést nem terhelik az emissziós kvóták emelkedő költségei, ami az ukrán importáramnak érdemi versenyelőnyt biztosít. Magyarország ugyanakkor időnként az Ukrajnához hasonlóan szintén nem EU-tag Szerbia felől is importál villamos energiát, azzal együtt, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelentése szerint 2019-ben nettó exportőri pozícióban volt déli szomszédjával szemben. A szerb termelésnek pedig szintén tetemes részét adják a szénerőművek.

Címlapkép: Getty Images

koronaviruscoronavirus
Szégyenpadra kerülhet Olaszország, példátlan büntetés lehet a vége
vihar brüsszelben
ausztria koronavírus maszk
Katari befektetők vásárolják fel a Kopaszi-gátat
trump
brexit brit autogyartas katasztrofa
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
koronaviruscoronavirus