Gazdasági élet a koronavírus után: erről szólt a Budapest Economic Forum

Portfolio
Csütörtökön rendezte meg a Portfolio tizedik alkalommal a Budapest Economic Forum konferenciáját, melyen ezúttal is nemzetközi és hazai szakértők szólaltak meg. Az esemény kiemelt témája idén a koronavírus-járvány, illetve az azt követő gazdasági válság és lehetséges változások a világban. Átadásra került az év legjobb pénzügyi vezetőjének járó CFO of the year 2020 díj is. Ebben a hírfolyamunkban számolunk be az egész napos esemény legfőbb üzeneteiről.

Megvan az év legjobb pénzügy vezetője!

Schilling Dániel, a Duna House Holding Nyrt. gazdasági igazgatója nyerte el az év legjobb pénzügyi vezetőjének járó CFO of the year 2020 díjat – jelentette be a Portfolio és a Credit Management Group mai Budapest Economic Forum című konferenciáján Fülöpné Bogdán Krisztina, a díjátadást szponzoráló Commerzbank vezérigazgató-helyettese. Négy pénzügyi vezető a CFO Master 2020 kitüntetést vehette át a szakmai zsűritől, és az év legjobb credit management csapatát is díjazták. Cikkünkben a konferencia CFO-szekciójáról is tudósítunk, amelyben hazai nagyvállalatok gazdasági vezetői beszéltek a koronavírus-válság miatti kemény kihívásaikról.

Megvan az év legjobb pénzügy vezetője!

Mire költsünk hirtelen évi 3300 milliárd forintnyi EU-pénzt? – Erre gyorsan választ kell adnunk

„Beruházás, beruházás, beruházás” – hangsúlyozta a következő évek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai feladatát a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója és ennek során a beruházások egyik fontos finanszírozási forrására, a következő években bőségesen elérhető EU-pénzekre mutatott egy látványos ábrát.

Mire költsünk hirtelen évi 3300 milliárd forintnyi EU-pénzt? – Erre gyorsan választ kell adnunk

Jobb, ha felkészülnek a cégek arra, hogy nem lesz V-alakú kilábalás

Már szinte egyértelmű, hogy nem számíthatunk V-alakú kilábalásra, a közép- és kelet-európai régió cégeinek elhúzódó válsággal kell számolniuk. Ilyen helyzetben a digitalizáció és a költség-optimalizáció mellett fontos az üzleti partnereink fizetőképességére való különös odafigyelés is. A 2020-as Budapest Economic Forumon nemzetközi credit management szakértők adtak hasznos tanácsokat a vállalkozóknak.

Jobb, ha felkészülnek a cégek arra, hogy nem lesz V-alakú kilábalás

Bankvezérek: jól védekezik Magyarország a koronavírus-válság ellen

A fogyasztási és a beruházási hiteleket leszámítva helyreállt a hitelezés Magyarországon, a bankok ki tudják elégíteni a gazdaság hitelkeresletét – értettek egyet a banki vezérigazgatók és vezérhelyettesek a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciájának délutáni panelbeszélgetésében. A koronavírus miatti esetleges újabb bezárkózásra már kipróbált digitális és home office megoldásokkal készültek fel a hitelintézetek.

Bankvezérek: jól védekezik Magyarország a koronavírus-válság ellen

Integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethet az EU-s helyreállítás

Alapvető különbség látszik abban, ahogy az Európai Unió a 2009-2013 közötti gazdasági és adósságválságot, illetve most a koronavírus-válságot kezeli és a most eldöntött irányok végül integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethetnek – hívta fel a figyelmet a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet vezető kutatója.

Integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethet az EU-s helyreállítás

Forradalmi változásokat hozott a koronavírus a gyógyszerfejlesztésben is

Sok eddig ismert tételt változtatott meg a koronavírus-járvány a gyógyszergyártásban is. Korábban sosem volt ekkora összefogás a szektoron belül, sosem sikerült ennyire gyorsan kifejleszteni egy vakcinát. Ez pedig biztató a jövőre nézve, hiszen komoly gazdasági előnyei is lehetnek annak, ha ez a folyamat tartós lesz – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Kókai-Nagy Ákos, a Biogen ügyvezető igazgatója, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöke.

Forradalmi változásokat hozott a koronavírus a gyógyszerfejlesztésben is

Milyen forgatókönyvek várnak a világra a járvány után?

Az üzleti döntéshozók számára lényeges, hogy a lehető legtöbb eshetőségre felkészüljenek, ennek mentén érdemes gondolkodni a koronavírus-járvány utáni gazdasági-társadalmi átalakulásokról – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Alan Iny. A Boston Consulting Group (BCG) szakembere négy lehetséges forgatókönyvről beszélt, melyeknek különböző hatása lenne a gazdaságra.

Milyen forgatókönyvek várnak a világra a járvány után?

Gyökeresen átírta a koronavírus-járvány a világ cégvezetői fejében a legfőbb kockázatok rangsorát

A koronavírus-járvány hatására gyökeresen átalakult a világ nagyobb vállalatainak vezetői körében a legfontosabb kockázatok rangsora és legmeglepőbb változásként első helyre ugrott a tehetségek megtartásával, illetve megszerzésével kapcsolatos kockázat - hangsúlyozta Rózsay Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója a KPMG Global CEO Outlook felmérés eredményeit bemutató előadásában a Budapest Economic Forumon.

Gyökeresen átírta a koronavírus-járvány a világ cégvezetői fejében a legfőbb kockázatok rangsorát

Elárulták a magyar nagyvállalati vezérek, milyen járványügyi lefutással számolnak és mitől félnek a

Reménykednek a Richter és a Videoton Holding vezérigazgatói abban, hogy a jövő május-júniusi időszak tényleg fordulópontot jelent majd a magyarországi járvány lefutásában, mint ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter vázolta ma a Budapest Economic Forumon, de összességében óvatosságukat jelezték, mert a lakosság átoltása időt vesz igénybe és addig is el kell jutni remélhetőleg cégek, városok, országrészek lezárása nélkül – derült ki a két vezetővel folytatott mai panelbeszélgetésünk során. A cégvezetőnek több fontos kérdést is feltettünk, hogy ők hogyan látják a járvány lefutását, annak a cégükre és az országra gyakorolt hatásait, illetve közép távon milyen kilátásokat fogalmaznak meg, az alábbiakban az ezekre adott válaszokat foglaljuk össze.

Elárulták a magyar nagyvállalati vezérek, milyen járványügyi lefutással számolnak és mitől félnek a

Nagy Márton: a beruházások élénkítése lesz a kilábalás kulcsa

Az elmúlt években a beruházások adták a magyar gazdasági növekedés jelentős részét, ezért a jelenlegi válságból való kilábalás során is kulcsfontosságú lehet a beruházások élénkítése – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója. A szakember szerint a lakossági, a vállalati és az állami beruházásokat is fel kell pörgetni, amire megvannak az állam eszközei.

Nagy Márton: a beruházások élénkítése lesz a kilábalás kulcsa

Varga Mihály: W-alakú válság vagy elhúzódó kilábalás várhat Magyarországra

Az adatokból az látszik, hogy a jelenlegi válságból való kilábalás nem lesz olyan gyors, mint azt sokan várták, most azt gondoljuk, hogy egy W-alakú válság vagy elhúzódó kilábalás várhat a magyar gazdaságrea - mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciájánm Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály: W-alakú válság vagy elhúzódó kilábalás várhat Magyarországra

Citibank: a fertőzéstől való félelem enyhítése a kulcs a gazdasági kilábalásban

Bevallottan nem túl optimista világképet vázolt ma a Budapest Economic Forum nyitóelőadásában Pernille Henneberg, a Citibank Global londoni elemzője, hiszen az alapeseti forgatókönyve szerint leghamarabb 2021 közepére éri el a globális GDP a 2019 végi szintet, a pesszimistább forgatókönyv szerint csak egy évvel később és több jel utal arra, hogy végül efelé halad majd a világ. Az elemző ezért rámutatott, hogy a szolgáltató szektor magas súlya miatt a lakosság fertőzéstől való félelmének enyhítése a kulcs a gazdasági kilábalás ütemében, intenzitásában. Azt is hozzátette, hogy a masszív fiskális és monetáris politikai élénkítésből egyszerűen nem jöhet ki más, mint magasabb infláció, és ennek kapcsán a magyar helyzetre is kitért előadása végén.

Citibank: a fertőzéstől való félelem enyhítése a kulcs a gazdasági kilábalásban

Kezdődik a tizedik Budapest Economic Forum, ahol megszólalnak a magyar gazdaságpolitika csúcsvezetői

Az idei Budapest Economic Forumra elfogadta meghívásunkat többek között Varga Mihály pénzügyminiszter, illetve Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója, vagyis nem túlzás azt mondani, hogy a magyar gazdaságpolitika csúcsvezető adnak majd elő. Mellettük nemzetközi szakértők, hazai elemzők és vállalatvezetők adnak majd képet a világjárvány hatásairól és lehetséges hosszútávú következményeiről.

Ebben a cikkben folyamatosan követjük az eseményeket.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF