Előfizetői tartalom

Gyökeres átalakulás előtt áll az olajipar, elkezdődött a menekülés a zöld energiába

Sokak számára feltűnhetett, hogy az idei év nagy vesztesei az olajtársaságok eddig, hiszen az olajár csökkenése miatt hatalmas árbevétel kieséseik voltak, és ez mély nyomott hagyott a részvényárfolyamokon is. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen hatalmas átalakulások zajlanak az iparágban, a cégek igyekeznek megszabadulni a felesleges költségektől, hogy mindinkább a megújuló energiákba fektessenek bele. A koronavírus-járvány és a csökkenő olajárak pedig csak felgyorsították ezt a folyamatot, és lassan már egymást tapossák a vállalatok, hogy előrejussanak a nagy megújulási folyamatban.

A legfontosabb energetikai témákról, az olaj- és a földgáz jövőbeni szerepéről, az energiaátmenet kihívásairól, a megújulók térnyeréséről szó lesz az Energy Investment Forum 2020 konferenciánkon is, ahol az előadók között szerepel Dr. Kaderják Péter, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár és Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza is.

Legyünk őszinték, nem csak a koronavírus miatt dőlt be az olajár

Sokat lehetett hallani mostanában az olaj árfolyamával kapcsolatban, hiszen nem olyan régen benézett 40 dollár alá a Brent ára, és sokat esett a többi termék is. Talán még többek számára lehet ismerős, hogy áprilisban negatív árfolyamon zárt a WTI, ami soha nem fordult elő még korábban. Ezt akkor több tényező kevésbé szerencsés együttállása okozta, részben a koronavírusnak, részben pedig a csurig megtelt tárolói kapacitásoknak köszönhetően.

Az olaj árfolyamának hanyatlása bár idén a járványhelyzet miatt felgyorsult, de korántsem egy újkeletű jelenségről van szó. Ha egy kicsit távolabbról nézünk rá az árfolyamra, akkor látható, hogy gyakorlatilag már 2014 óta egy lefelé tartó egyenesen van, ahol egy-egy emelkedési szakaszt nagyobb, vad zuhanások követtek. Hol vannak már a 100 dolláros hordónkénti árfolyamok és a rekordnyereségek?

Brentár

A közel 6 éve tartó hanyatlásnak számos oka van, ezek között az alábbiak is:

Miről szól még a cikk?

  • Miért esik már évek óta az olajár?
  • Mekkora lesz az olaj szerepe a jövőben?
  • Hogyan állják a sarat a nagy európai olajtársaságok?
  • Milyen konkrét lépéseket tettek a túlélés érdekében?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés