Előfizetői tartalom

Alacsony ár és magas növekedés? Mutatjuk a legjobb szélenergiás részvényeket

A legtöbb elemzés szerint a napenergia bővülhet a legnagyobb mértékben a következő évtizedben, de ez nem azt jelenti, hogy ez lenne az egyetlen megújuló energiaforrás, ami előtt szép jövő áll. A második helyen mindenképpen a szélenergiát lehetne említeni, ami ráadásul már jobban bejáratott és nagyobb szektor a napenergiához képest, így igazi nagyvállalatok is vannak a területen, főleg Dániában, mint az Orsted és a Vestas, de egyébként is jellemzően több az európai cég. Emellett vannak szép számban ázsiai vállalatok is, amelyek főként alacsonyabb hozzáadott értékű alkatrészeket gyártanak külföldi exportra is. Megnéztük, hogy melyik nagyobb szélenergiás cégek részvényeinek árazása lehet vonzó befektetési szempontból és melyek tűnnek túlárazottnak.

A legfontosabb energetikai témákról, az olaj- és a földgáz jövőbeni szerepéről, az energiaátmenet kihívásairól, a megújulók térnyeréséről szó lesz az Energy Investment Forum 2020 konferenciánkon is, ahol az előadók között szerepel Dr. Kaderják Péter, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár és Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza is.

A szélenergia bővülhet a legtöbbet a napenergia után

Az biztos, hogy a napenergia az, amelyik a legtöbb figyelmet kapta mostanában a nemzetközi porondon, hiszen ez az a megújuló energiaforrás, amelyik az évtized sztárja lehet és a legnagyobb mértékben bővülhet. Emellett azonban a szélenergiával kapcsolatos kapacitások is jelentős növekedés előtt állnak és hasonlóan komoly szerepe lesz és már van is az áramtermelésben. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által kiadott jelentés alapján közel hasonló mértékben fognak nőni a kapacitások abszolút értelemben, mint a napenergiáé, bár utóbbi alacsonyabb szintről indul így látványosabb az emelkedése.

A Globális Szélenergia Tanács (GWEC) becslései alapján az alábbi szerint alakulhat a szélenergia termelése a következő években:

Ez alapján látható, hogy egészen szépen növekedhet a szektor a következő években még akkor is, hogyha esetleg a koronavírus-járvány miatt az idei év esetleg a várakozások alatt alakulna végül.

Miről szól még a cikk?

  • Melyek a szektor legnagyobb vállalatai?
  • Hogyan néznek ki árazási szempontból?
  • Mely részvények lehetnek a legjobbak és miért?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés