Portfolio signature

Lehull a lepel a magyar minimálbérről: sosem látott térképeket mutatunk az országról

Magyarországon a cégeknél minden harmadik dolgozó minimálbérre vagy garantált bérminimumra van bejelentve a Portfolio birtokába került kormányzati elemzés szerint. A legkisebb keresetűek többsége kisebb cégnél dolgozik, ami nem csoda, hiszen ezeknek a vállalatoknak a termelékenysége alacsonyabb, mint a nagyobb vállalatoké. De attól is függ, hogy mekkora eséllyel foglalkoztatnak valakit minimálbéren vagy bérminimumon, hogy hol lakik. Most sosem látott térképeken mutatjuk be a legkisebb kötelező béreken foglalkoztatottak arányát az egyes megyékben a vállalati szférában. A regionális vizsgálatunk megmutatja, hogy mekkora törés mutatkozik az ország fejlett és fejletlenebb megyéi között.

Magyarországon a vállalati szektorban dolgozók egyharmadát érintette a minimálbér vagy a garantált bérminimum 2021-es emelése – derült ki a Portfolio birtokába került kormányzati anyagokból. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal részletes béradatai alapján úgy számolt, hogy Magyarországon a vállalati szektorban több mint 850 ezer dolgozó bérét kellett emelni a legkisebb bérek februári, 4%-os emelése miatt.

A minimálbér emelése 392 ezer, a garantált bérminimum ("szakmunkás minimálbér") növekedése pedig 463 ezer dolgozót érintett Magyarországon a vállalati szférában. Fontos megjegyezni, hogy ez csak a vállalatokat fedi le, az állami szektorban is százezrek lehetnek, akik a legkisebb béreket kapják. A legalacsonyabb kötelező fizetést tehát több mint egymillió ember kapja ma Magyarországon a foglalkoztatottak közül.

Korábban bemutattuk, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál kevésbé jellemző, hogy a legkisebb kereseten foglalkoztatja a dolgozókat. Az ITM anyaga szerint a mikrovállalkozásoknál (5 fő alatt) az emberek 63%-a kapja a legkisebb bért, miközben a több mint 250 főt foglalkoztató cégeknél már csak 24%-os az arányuk. A közepes cégeknél 30%-os a minimálbéren és a bérminimumon foglalkoztatottak együttes aránya.

Miről szól a cikk?

  • Melyik megyében mekkora a minimálbéresek aránya?
  • Miért teljesít olyan jól a főváros?
  • Mitől függhet, hogy mennyien keresnek minimálbért?

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel közvetlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések