Eric Berne „Emberi játszmák” című nagysikerű pszichológiai könyvében[1] ezt a jelenséget a „Ha te nem lennél” nevű játszmával írja le. A könyv ugyan az emberi kapcsolatokra jellemző játszmákat elemzi, azonban ezek a játszmák jól alkalmazhatók a társadalmi jelenségekre, társas cselekvésekre is. A „Ha te nem lennél” játszma lényege, hogy az érintett fél saját sikertelenségéért a másik felet hibáztatja, azt sugallva, hogy ha a másik fél nem korlátozná őt, akkor sokkal sikeresebb lehetne.
A külföldiek termelékenyebbek
Érdemes először röviden áttekinteni a külföldi vállalatok tényleges szerepét a magyar gazdaság teljesítményében a számok tükrében. Az „összeszerelő” külföldi cégek termelékenysége a belföldi tulajdonú vállalatok háromszorosa, azaz egy alkalmazott háromszor akkora hozzáadott értéket állít elő, mint a belföldi tulajdonú cégeknél dolgozók. Feltehető, sőt valószínű, hogy ezek a külföldi cégek a székhelyük szerinti országokban még magasabb fajlagos hozzáadott-értéket termelnek, mindazonáltal magyar viszonylatban ez is kimagasló.
A külföldi cégek a magyar vállalati szektor hozzáadott értékének a felét (és a magyar GDP kb. egyharmadát) állítják elő, ezért a nemzetgazdasági szintű termelékenység mutatóját jelentős mértékben emelik. Kétségtelen, hogy a magasabb termelékenység a vállalati mérettel is összefügg, mivel a vállalat méret és az átlagos termelékenység pozitív kapcsolata világszerte megfigyelhető jelenség. Ugyanakkor, az is tény, hogy
a külföldi tulajdonú vállalatok termelékenysége az ugyanolyan méretű belföldi megfelelőjüknél is jellemzően jóval magasabb.
A külföldiek jobban fizetnek
A külföldi cégek által fizetett munkabérek a belföldi vállalatokénak nagyjából a kétszerese, azaz egy multinál dolgozó munkavállaló átlagosan kétszer annyit keres, mint a belföldi vállalatoknál. Ha a termelékenység és a bérszínvonal adatát összehasonlítjuk, akkor valóban az a kép adódik, hogy a külföldi vállalatok termelékenységi előnye nagyobb, mint a bérelőnye, tehát extraprofitra tesznek szert (bár ez a magasabb tőkebefektetések megtérülésének igénye miatt sokkal árnyaltabb).
Ugyanakkor a munkabéreket elsősorban a belföldi tulajdonú cégek (és állami intézmények) bérszínvonala határozza meg, mivel ők alkalmazzák a munkavállalók közel kétharmadát. Ha a belföldi tulajdonú vállalatok jelenlegi bérszínvonala magasabb lenne, akkor ehhez (egy bizonyos határig) a külföldi vállalatok is kénytelenek lennének alkalmazkodni.
A bérek átlagos szintjét meghatározó domináns pozícióban tehát a belföldi tulajdonú cégek és az állam vannak, ezért a bérfelzárkózás kulcsát náluk kell keresni. Az alacsony bérek a belföldi vállalatok túlélésének a zálogát jelentik.
Akadályoznának a külföldiek?
Történelmietlen és szakmaiatlan lenne azt a kérdést, feltenni, hogy mi lenne, ha nem lennének Magyarországon ezek a gyakran kárhoztatott „összeszerelő” üzemek. Nyilván nem állíthatjuk, hogy ebben az esetben a vizsgált gazdasági mutatók kizárólag a belföldi vállalatok által meghatározott alacsony szinten állnának. Az azonban bizton állítható, hogy a külföldi „összeszerelő” cégek jelenléte nélkül mind a termelékenység, mind a GDP és az átlagos bérszínvonal számottevően alacsonyabb lenne a jelenleg mértnél.
Gyakran felmerül - és nem is teljesen alaptalanul - a külföldi befektetések túltámogatásának kérdése. Az biztosan nem igaz, hogy ha az egyszeri 10-20 milliárd forintos befektetési támogatást, amelyet a letelepedő cégek kapnak, a hazai kisvállalatoknak adnák, akkor ettől a hazai kkv szektor szárnyalni tudna. Ilyen összefüggés nincs, a két eset nem összevethető. A külföldi beruházások megszerzéséért erős nemzetközi verseny folyik, amelyben minden ország él a támogatások eszközével. Azonban feltehető, és empirikus tapasztalat is van rá, hogy a magyar kormány olymértékben a külföldi befektetések vonzására fókuszál, hogy eközben néha aránytalanul nagy támogatást nyújt a külföldi cégek idetelepüléséhez. Ez azonban nem érinti a kérdés lényegét.
A legfontosabb kérdés ugyanis, amelyet fel kell tennünk, amikor az „összeszerelő üzemeket” kárhoztatjuk gazdasági bajainkért, hogy mennyiben akadályozza ezeknek a külföldi cégeknek a jelenléte a magyar tulajdonúakat abban, hogy növeljék a termelékenységüket és béremelési képességüket. A kérdést nyilván csak a feldolgozóiparra érdemes vonatkoztatni, mert összeszerelő üzemek csak ebben az ágazatban vannak.
Mivel a külföldi ipari cégek túlnyomórészt exportra termelnek, a rövid válasz az, hogy: semennyire. Nincsen kiszorító hatás.
Sőt, a beszállításokon keresztül még jelentős pozitív hatásaik is vannak. A hosszabb válasz persze árnyaltabb: a semleges hatás csak addig volt érvényes, ameddig a magyar gazdaságot munkaerő-felesleg jellemezte. Ez az elmúlt években megszűnt, és a mostani átmeneti időszak után feltehetőleg a közeljövőben sem lesz jellemző. A munkaerő-hiányos környezetben pedig a külföldi cégek munkaerő-elszívó hatása valóban érvényesül a belföldi cégekkel szemben.
Mindazonáltal, ha a külföldi cégek még magasabb termelékenységű tevékenységeket hoznának Magyarországra, és a termelékenységi különbség a jelenlegi háromszorosról mondjuk négyszeresre emelkedne, akkor a nemzetgazdasági átlag emelkedne ugyan, a külföldi és a belföldi cégek közötti szakadék azonban még nagyobb lenne, ami a dependens magyar fejlődési utat tovább erősítené. A megoldás kulcsa tehát a hazai tulajdonú vállalatok gyorsabb fejlődésében rejlik és nem abban, hogy „ha ők nem lennének”.
[1] Eric Berne: Emberi játszmák. Gondolat Kiadó Budapest 1984. Eredetiben: Games People Play.The Psychology of Human Relationship. Random House Inc. London, 1968
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.
Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
