Előfizetői tartalom

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Mostanra az ellátó személyzet és a lakosság is fellélegezhetett, a járványhullám ugyanis lecsengett - értékelte az aktuális járványügyi folyamatokat a Portfolio-nak Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke az interjúban ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyre több olyan beteg jelentkezik az ellátórendszerben, aki az elmúlt időszakban a covid miatt várakozni kényszerült és jellemzően a korábbinál rosszabb az egészségi állapota. Nem lesz tehát könnyű a következő időszak az egészségügyben dolgozóknak, de biztosítani kell számukra a regenerálódást, ugyanis elmondása szerint a dolgozók a járványhullám utolsó heteiben a testi-lelki kimerülés határán mozogtak. A szakemberrel emellett beszéltünk arról, hogy mit éreznek az intézmények a felmondások terén, számít-e felmondási hullámra, hogy miért van emelkedő pályán újra a kórházak adóssága, és hogy a kórházszövetség részt vesz-e az egészségügy átalakításának folyamatában. Ficzere Andrea egyúttal javaslatokat is megfogalmazott a jövőbeni ellátások kapcsán az interjúban, melynek apropóját az adta, hogy idén 90 éves a kórházszövetség és ezekben a napokban zajlik Siófokon a 33. éves kórházi kongresszus.

Lecsengett hivatalosan is a harmadik hullám, érezni már ezt a kórházakban is? Ha igen, miben? Ficzere Andrea: A járvány lecsengésének legbiztosabb jele, hogy egyre több olyan beteg jelentkezik az ellátórendszerben, aki az elmúlt időszakban a covid miatt várakozni kényszerült. Kollégáimmal együtt nagyon vártuk, hogy visszaálljon a normális rend, és mindenki a saját szakterületére...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés