usa amerika csőd
Gazdaság

Mindenki kongatja a vészharangot - de tényleg napokon belül csődbe mehet Amerika?

Az Egyesült Államok csődjével riogat a pénzügyminiszter, ha a Kongresszus két pártjának nem sikerül megegyeznie az adósság-plafon megemeléséről. Az ország már augusztusban elérte ezt a plafont, a pénzügyminiszter azóta "rendkívüli intézkedéseket" léptetett életbe, hogy finanszírozhatóak legyenek a közkiadások. Amerika csődjétől pár napra vagyunk, és ha bekövetkezne, annak a közgazdászok szerint katasztrofális következményei lennének a globális gazdaságra. De nem fog bekövetkezni, ahogy eddig sosem történt meg az adósságplafon-viták során. A csődöt ugyanis semmilyen gazdasági fundamentum nem indokolja, a jelenlegi vészhelyzetet egészen más okozza.

Ha nem sikerül napokon belül megegyezni az amerikai adósságplafon megemeléséről, akkor az Egyesült Államok, a világ legnagyobb és legstabilabb gazdasága csődbe megy – ez az alaphelyzet és a tény. A demokrata vezetés kongatja a vészharangot és együttműködésre szólítja fel a szenátusban és a képviselőházban is kisebbségben levő republikánusokat, akik viszont eddig makacsul elzárkóztak az adósságszabály megemelésétől vagy felfüggesztésétől. A kongresszusi demokraták és republikánusok vitájába bekapcsolódott Jamet Yellen pénzügyminiszter is, nem is akármilyen borúlátó üzenettel:

A fizetési késedelem megkérdőjelezné a szövetségi kormány teljesítőképességét, és minden bizonnyal helyrehozhatatlan károkat okozna az amerikai gazdaságnak és a globális pénzügyi piacoknak

- írta Yellen a demokrata többségű képviselőház vezetőjének, Nancy Pelosinak, később pedig egyenesen azt mondta, hogy ha a Kongresszus nem fogadja el hamarosan az adósságplafon megemelését, az katasztrófát okozna. A miniszter azt is elmondta, hogy az adósságplafon augusztusi elérése miatt a kormány már rendkívüli intézkedést léptetett életbe: az átmeneti forrás-átcsoportosítással nyert összegek viszont október közepén elfogynak, és

ha addig nem sikerült dönteni az adósságplafonról, akkor az Egyesült Államok csődbe megy.

Ennyire rossz passzban van az amerikai gazdaság?

A fenti néhány sor a valós helyzetet írja le tényszerűen, az Egyesült Államok gazdasága tényleg napokra van egy államcsődtől. Mindemellett is az alcímben feltett kérdésre az a válasz, hogy nem – az amerikai gazdaság kifejezetten jó állapotban van, a gazdasági teljesítmény már elérte a válság előtti szintet, és bár a növekedésben most lassulást látunk, az első és második negyedév is szép növekedést hozott, a munkanélküliség is csökkenésnek indult (igaz, a munkaerőpiac kilábalása sem olyan ütemben történik, ahogy azt az optimista előrejelzések az év elején várták).

Az aktuális csődveszélynek semmi köze nincs ahhoz, hogy a hogyan teljesít az amerikai gazdaság, és a befektetők mit gondolnak az államadósságról (az amerikai papírok besorolása továbbra is kimagaslóan jó). A problémát egy 1917-es törvény okozza: az államadósság-plafonról szóló szabály előtt az amerikai törvényhozás, a Kongresszus döntött a kötvénykibocsátásokról, de a háború közepette a megnövekedett finanszírozási igény hatékonyabb kibocsátási gyakorlatot kívánt. A Kongresszus így egyszerűen rábízta a pénzügyminisztériumra a kibocsátás jogát, cserébe viszont megszabta, hogy mennyi kötvényt bocsáthat ki a kormány, elkerülve a túlzott eladósodottságot.

A globális gazdaság kilátásairól is szó lesz a Portfolio konferenciáján.

Természetesen ahogy a gazdaság, a pénzmennyiség és az árak is nőttek, úgy volt szükség a kormány működéséhez is egyre több forrásra, így aztán a numerikusan, dollárban megadott adósságplafon szabályt fellazítva a felvehető hitelmennyiséget folyamatosan növelték. Az évek során, ahogy nőtt az államadósság, úgy növelték meg mindig a felvehető hitel maximális értékét is.

Az adósságplafon megemelésére a modern időkben is rendszeresen sor kerül, a Kongresszus gyakorlatilag 1-2 évente szavaz róla. Ennek azért kell így lennie, mert a gazdasági növekedéssel együtt még változatlan GDP-arányos hiánycél mellett is egyre több forrásra van szükség nominálisan a kiadások finanszírozásához és a korábbi adósságok megújításához, mint korábban.

Az adósságplafont viszont nominálisan határozzák meg, és ha a kormány eléri ezt a dollárban megadott szintet, nem vonhat be új forrást: ilyenkor a likvid tartalékok felélése és a forrásátcsoportosítás (ezt nevezik „rendkívüli intézkedéseknek”, ahogy arra Yellen is utalt) után a kormány valóban fizetésképtelenné válhat, azaz megtörténhet, hogy az állami megrendeléseket nem tudja kifizetni, vagy a kötvénytartozásaira nem tud kamatot fizetni.

Ez pedig technikai értelemben is csődöt jelent.

Ez tényleg poklot hozna a világra

Ha a világ legnagyobb gazdasága becsődölne, az valóban tragikus helyzetet eredményezne. A jelenlegi vitában megszólaló közgazdászok szerint akár csak egyetlen nap késedelmes fizetés is az amerikai kötvényhozamok megugrását (ezzel a vállalati hitelek kamatainak megugrását), a dollár hirtelen gyengülését okoznák, és mivel a dollár a legjelentősebb tartalékdeviza, az amerikai kormány fizetőképtelensége nemcsak az amerikai gazdaságot taszítaná recesszióba, hanem a teljes világgazdaságban pánikot okozna. Hosszú távú következményként pedig alighanem hatalmas sérülést szenvedne az Egyesült Államok globális vezető szerepe, és a jüan térnyerése az amerikai deviza hatására felerősödne, főleg a fejlődő világban.

A jelenlegi helyzet viszont egyáltalán nem új: az adósságplafon megemelését 1995-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2018-ban is heves vita előzte meg. A 2011-es huzavona végül addig húzódott, hogy az amerikai államadósság-besorolást a történelem során először leminősítették, 2013-ban pedig az állam működésképtelensége miatt 300 ezer közalkalmazottat küldtek kényszerszabadságra küldtek, sokan késve kapták meg a szociális juttatásaikat, közintézményeket zártak be. Hasonló volt a helyzet 2018-2019-ben is, amikor a közgazdászok számításai szerint a gazdasági növekedést 0,1%-ponttal vetette vissza a leállás 2018 utolsó negyedévében, 2019 első negyedévében pedig 0,2%-ponttal. Most, amikor a gazdaság épphogy kilábalóban van a koronavírus-válságból, napokra vagyunk attól, hogy ez a helyzet újra előálljon.

Legutoljára egyébként 2019-ben függesztették fel az adósságplafont - nem kizárólag megemelésről lehet ugyanis szó, a Kongresszus fel is függesztheti azt. Ekkor az új nominális adósságplafont a felfüggesztéskor esedékes dollárban kifejezett bruttó államadósság képezi az új plafont. A felfüggesztés 2021 augusztusában járt le, az akkori 28 500 milliárd dollár jelenti az aktuális plafont. Azóta a pénzügyminisztérium képtelen volt új hitelek felvételére, vagyis látható, hogy a most is zajló vita alapjául szolgáló probléma már legalább egy hónapja fennáll.

Gigantikus amerikai államadósság: de valóban olyan nagy?

Fontos kitérni egy pillanatra a kérdésre, hogy mennyire is nagy az Egyesült Államok adóssága. A 28 500 milliárd dollár nyilvánvalóan nem kis összeg, de hangsúlyozni kell, hogy az adósságplafon akkor is okozhat hatalmas problémát, ha az államadósság relatíve kicsi. A plafont ugyanis nominális szinthez kötik, vagyis egész alacsony államadósság-szintnél is okozhatna államcsődöt, kifejezetten jó állapotú gazdaság mellett is. Természetesen ettől még igaz, hogy az amerikai államadósság rendkívül magas, és nemcsak nominálisan, hanem a GDP arányában is.

Itt azonban ismét fel kell hívnunk a figyelmet valamire. Először is tudni kell, hogy az amerikai államadósság a jelentős állomány mellett is páratlanul stabil, a befektetők bizalma ugyanis töretlen az amerikai kormány fizetőképességével szemben (igen, az évtizedenként kétszer menetrend szerint jelentkező adósságplafon-vita ellenére is). Nem véletlen, hogy az amerikai államkötvények adósságbesorolása továbbra is a legmagasabb kategóriában van (AA+, Aaa és AAA az S&P, Moody’s és Fitch sorrendjében). És bár a realitás talaján maradva nehéz elképzelni azt az amerikai állampapír mennyiséget, amelyre nincs kereslet, fontos adalék, hogy az amerikai adósságállomány egy tekintélyes része az amerikai jegybank tulajdonában van, azaz nem övezi azt semmilyen piaci kockázat. Japán államadóssága például 250% felett van GDP-arányosan, mégsem tart senki államcsődtől, jelentős részben épp azért, mert döntően a saját jegybankjának tartozik a kormány.

A második fontos dolog, amit a magas államadóssággal kapcsolatban el kell mondani, hogy az nem feltétlenül rossz. A fejlett világot általában magasabb adósságráták jellemzik, mint a fejlődő világot, és ez nem véletlen: egyik oka ennek, hogy a fejlettebb gazdaság kevesebb kockázatot rejt magában, az alacsonyabb kockázati felárak mellett pedig kihagyott lehetőség lenne a kormány részéről a forrásbevonás elszalasztása.

Azért a mai helyzet mégsem mindennapi, de nem ez okozza a bajt

Nagyon jó példa a célzott állami költekezés növekedésre gyakorolt hatására a koronavírus-válság és annak eddig lezajlott szakasza az Egyesült Államokban. Az amerikai kormány elképesztő mennyiségű pénzt költött el válságkezelésre: olyan programokat finanszírozott, mint a háztartásoknak feltétel nélkül járó pénzeszközök, hitelgaranciák, szociális támogatások az állásvesztőknek, és akkor még ott van az egészségügyi védekezésre szánt összeg is.

Az Egyesült Államok költségvetési hiánya sokkal nagyobb mértékben szaladt el, mint a fejlettségben és méretben az USA-val leginkább összehasonlítható Európai Unióban, ahol már a válság előtt is konzervatívabb fiskális politikai szemlélet uralkodott, mint a tengerentúlon.

Nem kizárólag ennek az eredménye, de a lazább fiskális politika mindenképp szerepet játszott abban, hogy az amerikai gazdaság látványosan maga mögött hagyta az eurózónát a koronavírus-válságban: az előrejelzések szerint az USA majdnem egy évvel korábban érte el a válság előtti kibocsátási szintet, mint az eurózóna fogja (előbbi 2021 első negyedévében, utóbbi 2021 utolsó, vagy 2022 első negyedévében).

A koronavírus-válság és a demokrata uralom a Fehér Házban, a Szenátusban és a Kongresszusban még a korábbinál is jelentősebb költekezési hajlandóságot hozott, a hiány idén a GDP 15%-át is meghaladhatja, leginkább a fenti, keresletélénkítő csomagok eredményeképp, az állami újraelosztás pedig soha nem látott mértékben nőtt a tavalyi évben (ehhez a költekezés jelentős megugrása mellett a hatalmas mértékű GDP-visszaesés is kellett, az újraelosztási ráta ugyanis a kettő hányadosa – értelemszerűen 2021-ben jelentősen visszaesik majd a ráta, de jócskán a válság előtti szintek felett lesz még).

Mielőtt a felelőtlen kormányzati költekezésben keresnénk a jelenlegi adósságplafon-válság okát, tudni kell, hogy

bármilyen keveset költött volna a Biden-adminisztráció, a jelenlegi válság elkerülhetetlen lett volna.

Mint ahogy azt már írtuk, az adósságplafon felfüggesztése után az az összeg képezi a nominális összeghatárt, amennyi épp a nominális államadósság a felfüggesztés végének pillanatában. Vagyis lehet az bármilyen alacsony összeg (akár alacsonyabb, mint a felfüggesztés előtt, bár ilyen soha nem volt még), mindig épp a plafonnál áll majd a kormány az adott pillanatban. Ilyenkor tehát elkerülhetetlen az a faramuci helyzet, hogy a felfüggesztés lejárta után szinte azonnal meg kell emelni az adósságplafont, hiszen csak nagyon ritka esetben elkerülhető, hogy a kormánynak ne keletkezzen rövid időn belül finanszírozási igénye. Az adósságplafon el nem érése csak úgy lehetséges, ha a költségvetés sok év átlagában legalább teljesen egyensúlyban van, vagy többletes, de az utóbbi években az USA elég súlyosan túlköltekező költségvetésű országgá vált, Trump és Biden programjai is erre épültek. Vagyis ha nincsenek a fenti csomagok és a jelentős költekezés, az adósságplafonról most akkor is szavazni kellene.

A politika, megint a politika

Ami a fentiekből látszik, az az, hogy a jelenlegi adósságplafon-válságra nem a gazdaság állapota, a befektetők bizalomvesztése, nem a magas államadósság és nem is a koronavírus-válság miatt került sor. Az oka ennél sokkal banálisabb:

ami nem más, mint a pártpolitika.

Az adósságplafon megemeléséről ugyanis a Kongresszus mindkét házában döntenek, és bár most a Szenátus és a Képviselőház is egyaránt demokrata többségű, a felsőházban minősített többségre van szükség a plafon megemeléséhez (azaz a 100 képviselőből 60-nak kell a szavazata, a demokratáknak pedig 1 fős többségük van). A két párt között egyébként is nagy a szakadék a gazdaságpolitikát illetően, az utóbbi években viszont ez a szakadék tovább mélyült:

  • a demokraták körében egyre többen vannak, akik nagyobb állami szerepvállalást kívánnak látni nagyobb költségvetéssel, azaz jelentősebb költekezéssel,
  • miközben a republikánusok között szintén kifejezetten erősek a piacpárti erők, akik nem akarják, hogy az állam beavatkozzon a gazdaság természetes működésébe.

A két párt viszont – bár nagy harcok árán – korábban is mindig meg tudott egyezni az adósságplafon megemeléséről, most némileg más a helyzet (és nemcsak azért, mert a demokraták balra, a republikánusok pedig még inkább jobbra tolódtak a múltbeli pozíciójukhoz képest).

Mindkét párt ugyanis egymásra mutogat a jelenlegi helyzet kapcsán, és az utolsó napokban is megy a vérre menő chicken game.

A republikánusok nem akarják megszavazni az adósságplafont, mert a demokraták az eddig is jócskán megnövekedett állami költekezés mellé egy 3500 milliárd dolláros szociális csomagot kívánnak elfogadni, amihez a kis államot pártoló jobboldaliak semmiképp nem akarják a felhatalmazásukat adni. Noha technikailag az adósságplafon megemelése nem eredményezné automatikusan a további kiadások megnövekedését, valójában mégis zöld utat adnának a többletköltekezésre. A demokraták pedig azzal érvelnek, hogy Donald Trump republikánus elnöksége alatt jelentősen nőtt az államadósság, ezért a plafon feloldásához kéretik szépen hozzájárulni (egyébként Trump idején a demokraták is megszavazták az adósságplafon felemelését – persze ők sem ingyen tették ezt). Természetesen a tervezett szociális program (az adóbevételi láb ellenére) tovább növelné a hiányt és az államadósságot, így a plafon megemelése esetén biztosan tovább nő majd az államadósság. De a demokrata érvelésben ez nem hangzik el.

Megy tehát az odamondogatás és a zsarolás, méghozzá azért, hogy mindkét fél elkerülje az arcvesztést: a republikánusok azt akarják, hogy a túlköltekezés a demokraták védjegyévé váljon, a demokraták pedig pont ezt akarják elkerülni, és a kiadások emelése mögött kétpárti konszenzust akarnak felmutatni.

A szerencsétlen helyzetben mégis megnyugtató, hogy a piaci szereplők már nem nagyon ülnek fel erre a vonatra.

A történelem során – főleg az utóbbi évtizedekben – voltak ugyan átmeneti leállások mérhető gazdasági károkkal az adósságplafon miatt, de államcsődre soha nem került sor, a két párt az utolsó pillanatban végül mindig megegyezett. Biztosra vehető, hogy most is ez lesz, így a befektetők hangulatán nem is érződik, hogy az amerikai gazdaság napokra van az államcsődtől, a kötvényhozamok most épp beszakadóban vannak az Evergrand lehetséges csődje és a Fed holnapi üzenetétől való félelem miatt. Egyébként félelemre azért sincs ok, mert a demokraták egyszerű többséggel is átvihetik a Szenátuson a törvényt, ha azt beépítik a 3500 milliárdos csomag jogszabályába (a republikánusok egyébként ezt javasolják), a demokraták viszont ragaszkodnak a konszenzushoz. Akárhogy is, ez nem segít kevésbé abszurdnak látni ezt a helyzetet.

Mi értelme ennek?

Gazdasági értelemben vett károk ettől még persze érhetik Amerikát a most zajló vita miatt (ilyen például a leállások miatt elmaradó fizetések, átmenetileg megemelkedő kötvényhozamok stb.), de ezek messze nem mérhetők egy esetleges államcsődhöz. Ha viszont a már unásig eljátszott történet vége mindig ugyanaz, azaz a felek előbb-utóbb megegyeznek, miközben semmilyen gazdasági racionalitás nem indokolja az adósságplafont (hiszen azt a történelem során legalább 80-szor emelték meg és négyszer felfüggesztették), és már nem is eredeti célját szolgálja, akkor adja magát a kérdés:

mi értelme van még ennek a szabályozásnak?

Az egyik válasz erre ismételten nem más, mint a politika: a kisebbségben ragadt politikai erő számára ez egy erős eszköz arra, hogy kontrollt szabjon a kormánynak. Félreértés ne essék, nem a költekezésben akarja gátolni az épp nem kormányzó erő a kormányt, hiszen az adósságplafon effektíve a meglévő tartozás kifizetését tiltja meg (azaz a korábban elköltött pénz visszafizetését nehezíti), itt egyszerű politikai kontrollról van szó. Az épp nem kormányon levő párt menetrendszerűen betarthat ezzel a kormányon levő erőnek, és ezt egyik fél sem adná fel szívesen, hiszen egyáltalán nem politikai hovatartozás kérdése, hogy épp ki blokkolja átmenetileg a plafon megemelését.

Másrészt az Egyesült Államok jogi tradíciókövetését és konzervativizmusát nem szabad kihagyni a képletből. A százéves, mára már elavult, sőt, sokszor kifejezetten sok gondot okozó jogszabályok szemellenzős tisztelete épp annyira sajátja az amerikai jogi, politikai és gazdasági közgondolkodásnak, mint a menetrend szerint előforduló adósságplafon-viták.

Címlapkép: Getty Images

bear_1
trader
hőmérőzés koronavírus maszkviselés
napelem_solarpanel

Holdblog Fogyó optimizmus

A tőzsdei hangulatindikátorok egy üzenete az szokott lenni, hogy ha sokan tartanak a részvényektől, akkor jó venni...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Egyszerű és hatékony stratégia.
Kadri Simson Palkovicxs Laszlo211018