német berlin
Gazdaság

Történelmi fordulat Németországban: új kancellárnak kell megoldania a problémát, amit Merkel nem tudott

Izgalmas eredményt hozott a német választás, ahol Angela Merkel kancellár utódlásáról döntöttek. A koalíciós tárgyalások most kezdődnek, és még bármilyen összetételű kormány lehet, de egy biztos: az új kormány legfontosabb gazdaságpolitikai feladata a német növekedés beindítása lesz. Viszonylag kényelmes helyzetben van a majdani kormány, a foglalkoztatottsági adatok jók, az egyensúlyi mutatók kedvezőek. Annyira kedvezőek, hogy talán kissé borítani is kéne azokon a mérlegeken, hogy ne csak Németországban, de az egész eurózónában meginduljon a tíz éve áhított növekedés. Az SPD kancellárjelöltje pont ezt ígéri, de az előzményeket ismerve kissé ellentmondásos, hogy pont az ő szájából halljuk az aktívan költekező állam ígéretét.

Németország tegnap választott, és nagyon szoros küzdelemben végül pár százalékpont döntött (a választás eredményeiről itt írtunk bővebben). A koalíciós tárgyalások még csak most kezdődnek, és a szokatlanul kiegyenlített erőviszonyok miatt most még lehetetlen megjósolni, hogy végül milyen összetételű kormány születik, egyelőre a majdani kancellár személye is ismeretlen.

Egy biztos: bárki is veszi át Angela Merkeltől a kormánytudat, hatalmas felelősség szakad a nyakába.

Az új kormány ugyanis azt a Németországot vezeti majd, amelynek gazdasága Európában az első, a világon pedig a negyedik legnagyobb. A gazdaságpolitikai döntések is fajsúlyos szerepet játszottak a választási kampányban, és a két vezető erő, az SPD és a CDU/CSU elképzelése ezen a téren merőben eltérő volt, és a kormány összetételétől is függ majd, hogy milyen gazdasági szemlélet uralkodik majd az új vezetésben.

Németország súlya nemcsak a nominális GDP-számokban érhető tetten. Az EU szempontjából talán fontosabb, hogy az ország az unió legnagyobb külső exportőre, az EU exporttöbbletének negyedéért Németország felel (a szolgáltatás-exportban már nem ekkora az előnye, de az a külkereskedelemnek csak kisebb részét teszi ki). Sőt, a dollárban kifejezett német kereskedelmi többlet a világon a legnagyobb, azaz az ország az első számú nettó exportőr a világgazdaságban.

Ez magyar viszonylatban is fontos, a német gazdaság külpiacokra termelt javainak egy részéhez ugyanis Magyarországról kerülnek beszerzésre az inputok, és ezzel nem vagyunk egyedül. A hatalmas export mellett ugyanis a németek sok inputot importálnak Kelet-Közép-Európából, a németek számára ezért Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kiemelten fontos kereskedelmi partnernek számít (bár az utóbbi években már némileg levált a magyar ipar a német iparról, hosszú évek trendje volt, hogy a magyar ipari kibocsátás görbéje együtt mozgott a német ipar görbéjével).

Stabil a gazdaság, de vannak rövid távú kockázatok

A leendő kormány abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy a német gazdaság kifejezetten stabil. Angela Merkel kancellár gazdaságpolitikáját (akárcsak a külpolitikát is) a stabilitás jellemezte, a fő német gazdasági mutatók (ha lehet ilyet mondani) mellőztek minden kilengést. A koronavírus-válság sem érintette olyan mélyen az országot, mint a többi EU-s gazdaságot, a visszaesés 2020-ban kifejezetten mérsékelt volt.

Világviszonylatban is rendkívül kedvezőek voltak a munkaerőpiaci adatok, a munkanélküliség a válság mélypontján sem mutatott olyan megugrást, mint például a liberalizáltabb szabályozású amerikai munkaerőpiac. A német kormány már a pénzügyi válság során is  sikeresen tompította a foglalkoztatásra gyakorolt hatásokat, az akkor sikeresen alkalmazott kurzarbeit rendszert (támogatott rövidített munkaidő) pedig a koronaválságban több európai ország is alkalmazta már. Természetesen Németországban is futott a program, többször megemelt keretösszeggel, a pénzügyi válságot meghaladó állami ráfordítással.

A válság átmeneti hatásainak sikeres mérséklése persze nem jelenti azt, hogy nem övezi több, rövid távú kockázat a német gazdaság kilátásait. Az egyik ilyen pont a hatalmas külső kitettség: az ország külkereskedelmi partnerei között előkelő helyet foglal el Kína és az Egyesült Államok, amelyekkel kapcsolatban sok járványügyi és földrajzi kockázat áll fenn. Főleg Kína súlya okozhat gondot, az ázsiai ország kikötőinek ideiglenes lezárása a koronavírus miatt fennakadásokat okoz a német gyárak működésében, a szállítás drágulása pedig a távolsággal arányosan együtt nő.

Általános kockázatot jelent a járvány önmagában is, a lakossági fogyasztás visszaeshet, ha az esetszámok növekednek. Csakhogy Németország nagy nettó exportja miatt ez többoldalú kockázatot jelent: ha valamelyik fontos külpiacon esik be a fogyasztás, azt Németország jobban megérzi belső fogyasztásának visszaesése mellett, mint az exportnak kevésbé kitett ország, ahol elsősorban a belső fogyasztás hajtja a gazdaságot, az pedig könnyebben menedzselhető a járványügyi intézkedésekkel és különféle kormányzati élénkítésekkel (ez könnyen megérthető, ha belegondolunk, hogy például a kínaiak hajlandósága a német autók vásárlására – ha átmenetileg is – visszaesik, ha hetekre-hónapokra lezárják a várost, amiben élnek).

A nyersanyag-és alkatrészhiány pedig szintén súlyosabban éri a nyersanyag-intenzív iparra építő gazdaságokat, amilyen Németország. Az energiaárak drágulása az ipari gyártásban is kedvezőtlen hatással bír, ehhez jön még az alkatrészek hiánya, a szállítási nehézségek és a külpiacok zavara.

Nem véletlen, hogy az előrejelzésekben sorra módosítják lefelé a német GDP-prognózisokat.

A fenti prognózisokban relatíve nagy eltéréseket láthatunk. Ennek az az oka, hogy a magasabb, 3,6% körüli növekedést prognosztizáló előrejelzéseket még jóval korábban, nyár elején vagy tavasszal közölték az adott szervek, és azóta nem frissítették az előrejelzést. Ezzel szemben az alacsonyabb növekedést jelző prognózisok már a nyár végi-ősz eleji folyamatokat tükrözik, és emiatt minden bizonnyal pontosabb képet mutatnak a német gazdasági teljesítményről.

Lehetne azért ennél jobb a helyzet

A német gazdaság roppant stabilitása mellett egyidőben strukturális nehézségekkel is küzd, amelynek legkellemetlenebb példája az alacsony növekedés. A német gazdaság a pénzügyi válság óta eltelt években szerény GDP-növekedést produkált, a koronavírus-válság beköszönte előtt pedig épp stagnált. Ez egyáltalán nem német specifikum, sok fejlett országra igaz ez, de a súlyánál fogva a német gazdaság lassú növekedése a közvetlen környezetére (tehát az EU-s országokra) is kedvezőtlen hatással van.

A fejlett államokat sújtó lassú növekedés egyik legbanálisabb oka egy teljesen hétköznapi jelenség. A német a világ legfejlettebb gazdaságai között van, ahol széles körben alkalmazzák a legfejlettebb termelési technológiákat, és feszes a munkaerőpiac. Ilyenkor a munkaerő termelékenysége már csak lassan nő, és ezen legfeljebb technológiai innovációval lehet segíteni. (Kína gazdasága például úgy tudott kiemelkedő növekedést produkálni az elmúlt évtizedeken, hogy egyszerre vonta be a fejlettebb országokban használt technológiákat és növelte a foglalkoztatottságot. Németország számára egyik sem opció már.)

A másik ok, ami szintén nem német sajátosság, az a demográfiai helyzetben keresendő. A német gazdaság elbírna több dolgozót, mint amennyi az országban rendelkezésre áll, de a bevándorlás mint megoldás kulturális és politikai szempontokból nem biztos, hogy szóba jöhet.

A demográfiai helyzet pedig csak egyre rosszabb lesz.

A német lakosság vészes tempóban öregszik, 2050-re a jelenlegi becslések szerint több mint 10%-kal csökkenhet a lakossága, és a munkaképes korúak aránya a jelenleginél sokkal alacsonyabb lesz. Ez egyrészt a kiterjedt szociális rendszeren keresztül költséget ró az államkasszára, másrészt további akadályt képez majd a növekedés előtt. A népesség fogyása és öregedése jelenti a legfőbb hosszú távú kockázatot a német gazdaság számára.

Eljön a költekezés kora?

A német gazdaság harmadik, már kifejezetten Németország-specifikus, de inkább Európára nézve kedvezőtlen problémája, hogy túlságosan magas a megtakarítási ráta (unásig ismételt szófordulat, hogy „a németek nem költenek eleget”). Ez elsősorban a lakosságban jelent problémát, a német fogyasztók ugyanis lényegesen kevesebbet költenek, mint amennyit megtehetnének. A német óvatosságnak pedig Európai következményei is vannak: ha a legsúlyosabb német gazdaság lakosai a termelésük nagyobb részét fogyasztanák el, és ha ezt legfőképp importból tennék, az fokozná a termelést a szintén strukturális növekedési gondokkal küszködő Olaszországban és Franciaországban is. A németek viszont termelésük nagy részét eladják Európában, Kínában és az Egyesült Államokban, a befolyó összegeket pedig nem költik el a németnél lényegesen olcsóbban megtermelt olasz, spanyol, portugál és francia termékekre, élénkítve ezeket a gazdaságokat.

Manapság ezért a közgazdászok egyöntetűen úgy vélik, hogy a hatalmas német exporttöbblet nem egészséges.

Az persze nem várható el a német fogyasztóktól, hogy méltányossági alapon többet költsenek, mint eddig, de a német lakosság fogyasztásának beindulása kiránthatná a lassú növekedésből Nyugat-Európát. Ezen talán segít valamit a mai magas infláció, amely a várakozásokba beépülve többletköltekezésre bírhatja a lakosságot és vállalatokat (de az is lehet, hogy épp a megnövekedett várakozások miatt szalad túl tartósan az infláció az EKB-s célon, amelyre a jegybank szigorítással reagál majd, az pedig szintén fékezné a növekedést).

De nemcsak a lakosságra, hanem az államra is túlzott takarékosság jellemző.

A nagy német megtakarítási hajlam a kormányzati költekezésben is tetten érhető, a német költségvetést Merkel ideje alatt a fiskális konzervativizmus jellemezte, 2019-ben például azon kevés országok között van Németország, amelynek államháztartása pozitív mérleget produkált.

Pedig ha van olyan nagy gazdaság, amelyik megtehetné, hogy kicsit elengedje a gyeplőt, az pont Németország, a GDP-arányos államadósság némileg engedne mozgásteret a költekezésre, ugyanis GDP-arányosan alacsonyabb, mint a nagy eurózóna-gazdaságokban (és ennek az adósságnak egy szeletét ráadásul az EKB birtokolja).

Természetesen az esetek nagy részében kifejezetten pozitív, ha egy kormány gátat szab a költekezésnek és fegyelmezett költségvetést tart fenn, de a merkeli évek fiskális konzervativizmusa bizonyos esetekben talán túlzó volt, főleg akkor, amikor tartós növekedési nehézségekkel küzd a gazdaság. A fiskális szigor ezen felül Európára is rátelepült, a német szemlélet dominált ugyanis az uniós szervek szabályozásában is. Nyilvánvalóan megvolt az előzménye és az oka annak, hogy a németek (a dánokkal, svédekkel, osztrákokkal, finnekkel és hollandokkal együtt) nem szívesen engedték költekezni a déli tagországokat, az is biztos, hogy a fiskális konzervativizmusnak a sok előnye mellett megvolt az a mellékhatása is, hogy az állami gazdaságélénkítés előtt nem nagyon mutatkozott tér. A németek viszont még az uniós deficitszabályokat is felülteljesítették, ami esetükben talán még inkább indokolatlan volt.

Új kormány, új helyzet

A jövőt illetően nehéz bármit mondani, de valószínűnek tűnik, hogy az új kormány némileg más szemléletet követ majd, mint Angela Merkel idejében. A legnagyobb állami költekezést a Zöldek ígérik, amelyek a digitalizáció felgyorsítása és a zöld infrastrukturális beruházások mellett a szociális juttatásokat is megemelnék, azaz az ő terveik megvalósulása esetén egy sokkal költekezőbb német államot látnánk, amelynek a lakossági fogyasztásra is lehetne hatása. Mindezt ráadásul európai szintre emelnék: megtartanák a tagállami élénkítésekre alapozott Next Generation EU programot, és nagyobb teret engednének a tagállamoknak a költekezésben. Ezt ellensúlyozhatja, hogy közben adóemelést ígérnek, a szabadkereskedelemre pedig sokkal kevésbé nyitottak, mint az eddigi kormány és a többi párt. Ezek a tervek zömében viszont jó eséllyel csak tervek maradnak, ugyanis a Zöldek alulmaradtak a választáson.

A győztes szociáldemokraták viszont szintén költekezést ígérnek, igaz, a Zöldeknél visszafogottabb mértékben. Olaf Scholz például az adósságplafon feloldása és a lazább költségvetés mellett állt ki Németországban, és bár az EU-ban megtartaná a Next Generation EU-t, a Stabilitási és Növekedési Paktumon nem lazítana. Ezzel együtt is az SPD vezetésével lényegesen több állami pénz áramlana a gazdaságba, mint Merkelék idején.

De a Merkelinél nagyobb állam akkor is eljöhet, ha a CDU/CSU marad hatalmon.

Először is azért, mert olyan konstelláció semmiképp nem jönne össze, amelyben a CDU/CSU mellett nincs ott a nagyobb állami szerepvállalással kampányoló SPD vagy Zöldek (főleg utóbbiakra nyitott a CDU), ebben az esetben pedig az ő programjukból is át kell emelni valamit a kormányprogramba. Másrészt Németország számos olyan zöld és digitális beruházás mellett kötelezte el magát, amelyek elengedhetetlenül növelni fogják az állam szerepét a beruházásokban: a remélt végeredmény pedig modernebb, termelékenyebb technológiát, magasabb béreket és végső soron nagyobb fogyasztást hozhat (hogy aztán az elméletet mennyire követi a gyakorlat, az más kérdés).

Harmadrészt az is látszik, hogy a mainstream gazdaságpolitikai gondolkodásban az utóbbi években erősen felértékelődött az állammal szembeni elvárások szerepe. A német választásban is inkább csak az volt a kérdés, hogy ki milyen területen növelné a beruházásokat, és hogyan vinné véghez az impozáns, hatalmas állami forrásokat igénylő zöld fordulatot. Németország ugyanis azt vállalta, hogy 2030-ra 65%-kal csökkenti a károsanyag-kibocsátást 1990-höz képest, az EU-s vállalás 55% volt. A vállalást mindhárom nagypárt teljesíteni kívánja, így a CDU/CSU is. Az utóbbi időben egyébként a kereszténydemokrata mainstream is mintha a lazább költségvetés felé mozdult volna el, és a baloldal nagy államának ideáját nem is a szükséges beruházásokon, hanem a beígért adóemeléseken keresztül támadták. Egyedül az FDP kampányolt a távolságtartó állammal, és bizony

Nagy csavar lehet a történetben, ha a ez a párt is a kormány tagja lesz.

A szabaddemokraták még a kereszténydemokratáknál is szigorúbb költségvetési politikát ígérnek, az államadósságot 60% alá szorítanák GDP-arányosan, és hallani sem akarnak a további közös európai kötvénykibocsátásról. Az FDP kegyét márpedig mindkét nagy párt keresi: az SPD és a CDU is a Zöldekkel és a liberálisokkal lépnének koalícióra. Ha az SPD-Zöldek-FDP koalíció valósulna meg, akkor ott alighanem a liberálisoknak kell engedniük a két baloldali párt javára, egy CDU-Zöldek-FDP koalícióban fordított a helyzet. A hosszú egyeztetések végül akár más összetételű koalíciót is hozhatnak, de a győzelmük miatt leginkább az SPD vezette kormánykoalícióra van esély.

Összességében tehát inkább nagyobb állami szerepvállalásra, a merkelinél támogatóbb költségvetésre van kilátás Németországban a választások után – hogy aztán a valóság mit hoz, nem lehet megmondani. Ne feledjük: a 2019-es költségvetési többletet pont az az Olaf Scholz pénzügyminiszter hozta össze, amely most az SPD kancellár-jelöltjeként a költekezőbb állam mellett kampányolt.

Címlapkép: Getty Images

Jens Stoltenberg Nato védelmi miniszteri találkozó
OTP fiók
járvány kórház románia
gyed-emeles-2022-gyermekgondozasi-dij-anya-gyermek
tőzsde, grafikon, elemzés

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
járvány kórház románia