hősök tere budapest_getty_stock
Gazdaság

Szinte felrobbantak a magyar kötvényhozamok – Kezdhetünk aggódni?

Beke Károly
Jelentősen emelkedtek a magyar hosszú hozamok az elmúlt egy hónapban, a tízéves referenciaérték majdnem pont három éve volt utoljára ilyen magas. Látszólag a rekordgyenge szint felé közelítő forint és a többéves csúcson lévő infláció mellett kezdhetünk aggódni a finanszírozás miatt is, azonban ezen a piacon egyelőre nem látni jelentős magyar specifikus tényezőket beárazódni, szinte kizárólag a globális hangulat hajtja fel a hozamokat.

Évek óta nem látott hozamemelkedés a magyar piacon

Szeptember elején még 3% körül járt a magyar hosszú kötvények referenciahozama, ami mostanra a 4 százalékot közelíti. A tízéves futamidő mellett hasonló emelkedés látszik a három- és ötéves papíroknál is.

A leggyakrabban viszonyítási alapként használt tízéves hozam majdnem három éve volt utoljára ilyen magas 2018 őszén, de nincs messze az új hat és féléves csúcs sem, legutóbb 2015 nyarán volt példa 4 százalék feletti referenciaértékre.

A jelentős hozamemelkedés alapvetően nem volt meglepő, előzetesen számítani lehetett rá, több ok miatt:

  • A régiós jegybankok, így az MNB is megkezdte a kamatemelést.
  • A Monetáris Tanács bejelentette a kötvényvásárlási program lassú kivezetését, már egyre kisebb mennyiséget vásárolnak.
  • A nemzetközi folyamatok is hozamemelkedést indokoltak, elsősorban a Fed monetáris politikájának közelgő szigorítása. A várakozások szerint az amerikai jegybank jövő szerdán jelentheti be a tapering (az eszközvásárlások leépítésének) kezdetét.

A fentiek mellett már nem is annyira meglepő a magyar hozamok intenzív emelkedése, főleg akkor, ha megnézzük például az amerikai hozam alakulását. A tengerentúli tízéves referenciajegyzés szeptember elején 1,3% volt, majd azóta már járt 1,6% felett is az elmúlt napokban a Fed szigorításával kapcsolatos várakozások miatt.

Ha valami meglepő, akkor az inkább az, hogy a rövid hozamok egyelőre nem követték le az MNB kamatemeléseit teljesen, egyelőre nem csak az 1% körüli három hónapos, de a 1,5%-os 12 hónapos dkj sem érte el az 1,8%-os alapkamatot.

Akkor most kell aggódnunk?

Az előbb már említettük, hogy nem elsősorban magyar specifikus hatások okozzák a hozamok emelkedését. Éppen ezért érdemes tennünk egy kis nemzetközi kitekintést az előbb már említett amerikai hozamokon túl is.

Elsősorban a legközelebbi régiós versenytársainkat érdemes megvizsgálni, az alábbi ábrán látjuk, hogy a hasonló futamidejű lengyel és cseh kötvényekhez képest alig változott a felárunk, vagyis

nem magyar sajátosság a hozamok emelkedése.

Úgy is mondhatnánk, hogy a korábbi évek alapján a 3%-hoz közelítő lengyel hozam mellett ne csodálkozzunk, ha a magyar tízéves már majdnem 4%. Látszik, hogy a német tízéves hozamhoz mért felár emelkedett valamennyivel. Az Erste Bank is ez utóbbit emelte ki a napokban közölt elemzésében, hogy a korábbi 250-300 bázispontról 350-370 bázispontra emelkedett a német-magyar spread.

Részben emiatt a bank elemzői azt gondolják, hogy mostanra kicsit túladottak lettek a magyar hosszú kötvények.

Ezt három dologgal indokolják:

  1. A szeptemberi jelentős devizakötvény-kibocsátás után a forintpiacon is visszaeshet a kínálat.
  2. Jelentős készpénz tartalékai vannak a kormánynak.
  3. Az MNB eszközvásárlásának leépítése fokozatos és lassú lesz.

Ennek ellenére a nemzetközi folyamatok középtávon továbbra is a hozamok emelkedése irányába mutatnak. Az Erste Bank szerint az év végére 3,2%-ra csökkenhet a tízéves hozamunk, majd azon a szinten stagnálhat 2022-ben.

Persze van néhány olyan kockázat, ami abba az irányba mutat, hogy a magyar hozamok akár tovább is emelkedhetnek, de ezek nem tartoznak ma az alapforgatókönyvek közé:

  • Az uniós források tartós elmaradása az elhúzódó viták miatt, mely a növekedést és a költségvetés helyzetét is negatívan befolyásolná.
  • A fokozódó inflációs kockázatok, melyeket a globális tényezőkön túl itthon a kormány fiskális élénkítése fűt tovább.
  • A jövő évi választásokkal kapcsolatos politikai kockázat.

Vagyis egyelőre nem érdemes aggódnunk különösebben, a magasabb hozamok ugyan emelik majd az állam finanszírozási költségeit, de ez nem magyar sajátosság. Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója már a múlt héten arra figyelmeztetett a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján tartott előadásában, hogy véget érhet az alacsony kamatok kora, amivel a magyar kamatkiadások eddig csökkenő trendje is megfordulhat.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus antitest gén
dubaj emirátusok dubai
oltásellenes vakcina
putyin biden
Valdis Dombrovskis Europai Bizottsag Magyarorszag helyreallitasi terv
Tematikus PR cikk
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Díjmentes online előadás
Legális adóelkerülés, TBSZ, NYESZ számlák.
Online előadás
Mik a fontos szintek, formációk, indikátorok, amelyek befolyásolják az árfolyamot?
koronavirus