kórház egészségügy
Gazdaság

Gyorsabban, magasabbra, erősebben - Szintet lép az egészségügy centralizációja

Jövőre tovább erősödik az állam szerepe a járóbeteg-szakellátásban, sőt a háziorvosi körzetek és ügyeletek szervezésében is, megyénként egyetlen kórház irányítja a teljes helyi ellátást. A tervek szerint a bennfekvést igénylő betegek jelentős része a megyei központba kerül, az orvosok szabadabban lesznek vezényelhetők a megye kórházai és rendelőintézetei között, a mentőtisztek orvosi ügyeleti feladatokat vehetnek át.

Pedig még annyi jó ötletem lett volna

Egészségügyi reformból nincs hiány: legalábbis szavakban átlag kétévenként megújul az ágazat. Mégis ott vagyunk, ahol a part szakad: ha lenne bajnokságuk az európai egészségügyi rendszereknek, kieső helyen állnánk. A biztonság kedvéért hallhattuk, hogy ez a mostani nem reform (a kifejezés már vagy húsz éve kerülendő), csak bizonyos jogszabályváltozások, amelyek megteremtik a lehetőséget, és így tovább. De mihez is kell megteremteni a lehetőséget?

A benyújtott törvényjavaslatról szóló összefoglaló cikkünk ide kattintva olvasható.

Az elmúlt bő évtized változásai lényegében a központi irányítás erősítéséről szóltak: átvette az állam a kórházakat a megyei, városi önkormányzatoktól, a folyton változó nevű országos központ egyre több döntést maga hoz meg, hierarchizálták a kórházhálózatot a megyei irányító intézmény mint középszint beiktatásával. A fokozatosan gyengülő alap- és az immár hosszú hónapokra nyúló, de leginkább átláthatatlan várakozási időket produkáló járóbeteg-szakellátással nem nagyon foglalkozott senki, pedig főleg ezek elégtelensége miatt túlterhelt a sokkal drágább fekvőbeteg-ellátás, tovább rontva a rendszer amúgy is gyenge költséghatékonyságát. A COVID-érával egybeeső korszakos jelentőségű lépés volt az orvosok bérrendezése és a hálapénz szigorú szankcionálása, de ettől jobb nem lett az egészségügy, csak drágább. Mindeközben a kórházak évről évre eladósodnak, a várólisták újratermelődnek, a betegek ellátási mozzanatainak összehangolása, az úgynevezett betegút-menedzsment esetleges. Szépen fejlődik viszont a magán-egészségügy, sokak szerint előre megfontolt szándékból ennek a malmára hajtja a vizet az állami rendszer tudatos legatyásítása; én nem osztom ezt a vélekedést, de a jelenség szintjén nincs is jelentősége annak, hogy aljas indok, nemtörődömség vagy hozzá nem értés eredménye az, amit látunk.

A hipercentralizáció és az azzal járó lényegében korlátlan döntéshozatali, rendszerszervezési, gazdálkodási szabadság tehát nem hozta meg az állam mindenhatóságában hívő szakpolitikusok által remélt sikert.

A mostani csomag mégis azt bizonyítja, hogy az irány helyességének megvizsgálása helyett ha nincs eredmény, akkor a potmétert még feljebb tekerjük rendületlenül,

hiszen csakis az lehet a baj, hogy még nem államosítottunk, nem tagoztunk be a monolit rendszerbe eleget. Korábban csak az államszocialista egészészségügyhöz való visszatéréssel való viccelődés szintjén létezett elképzelések öltenek testet konkrét javaslatcsomagokban (ld.: a mesterséges megtermékenyítéshez kizárólag az állam ért), helyenként felvethetővé téve a kérdést, hogy vajon mindezt komolyan gondoljuk-e.

Tehetek én róla, hogy mindenről az jut az eszembe?

Számomra az egyik ikonikus túlkapás a háziorvosi körzethatárok Országos Kórházi Főigazgatóság általi megrajzolása. Már a kórházak ellátási területeinek – egyébként központilag sokkal életszerűbb – meghatározásakor is történtek állítólag olyan malőrök, hogy például egy nagyobb városból a saját kórház helyett, ahol rendelkezésre állt az adott szakterület szerinti ellátás, egy olyan városba küldték a betegeket, ahol viszont történetesen nem volt olyan osztály/szakorvos. Ha tényleg megvalósul a terv, képzelhetjük, mennyire differenciáltan tudják majd a Diós árokban (a kórházvezérlő központ budapesti székhelye) megszakérteni, hogy egy 250 km-re lévő kisvárosban a Mókus utca 4. szám még Tóth doktor körzetéhez tartozzon, és csak a 6-tól kezdődjön Kovács doktornő területe, vagy már a 4. is az utóbbihoz sorolódjon.

Érthető persze, hogy amikor minden tizedik körzet már csak helyettesítéssel látható el az egyre súlyosodó háziorvoshiány miatt, akkor valamit tenni kell, és a partikuláris települési érdekek figyelmen kívül hagyásával, a hatáskör egy kézbe vételével hathatósabban lehet gazdálkodni abból, amink van, de a nem elég jóindulatú, viszont valamennyire felkészült külső szemlélő számára elégtelennek tűnhet az az egyslágeres egészségpolitika, amelyik mindenre további központosítással reagál.

Értem én, csak nem szeretem

De ne legyünk igazságtalanok: az alapellátás gondjain ezúttal a háziorvosok tehermentesítésével is segíteni akar a szakpolitika: szélesítik a mentőtisztek kompetenciáit a Hajdú-Biharban kipróbált új ügyeleti rendszer országos kiterjesztésével. A központosítás, államosítás nem nagyon érdekli a nagyközönséget, viszont az érzékenyen érinti az átlagbeteget, ha orvos helyett kisebb tudásúnak vélt személyre bízzák az ellátását. Orvoscentrikus gondolkodásunkba nehezen tör be a korszerű egészségügy csapatmunkán és feladatmegosztáson alapuló szemlélete – igaz, a szakpolitika se tett sokat eddig a meghonosításáért. A mentőtisztek hatáskörének kiterjesztése tehát a törvénymódosításnak az egyik legmodernebb, ugyanakkor a lakosság számára jól elmagyarázandó eleme.

A másik, valószínűleg az előzőnél is sokkal erősebb ellenérzést kiváltó lépés a városi kórházak jelenlegi formájukban való megszüntetése. A terv lényege az, hogy a megszokott kórházi palettát megyénként egy központi kórház nyújtja, a hozzá integrált többi telephelyen csak nagyon alapvető kórházi, de inkább egynapos és járóbeteg-ellátás történik.

Az utóbbi évek kórház-átalakításai során is mindig megjelent a központosítás igénye, mondván, hogy a kiskórházak működtetése nem elég költséghatékony. A változtatások mégsem hozták meg a hozzájuk fűzött reményeket, például azért, mert mondjuk a városi szülészeti osztály formális megszüntetése után a kiskórház szülészete a dolgozók és a lakosság elégedetlenségének hatására vagy megelőzése érdekében zavartalanul működött tovább, csak innentől a megyei szülészet szatellit-részlegének minősült; nem volt nehéz előre látni, hogy ez érdemi megtakarítással nem jár: ugyanúgy fűteni kell a kórtermeket, fizetni a béreket.

A mostani kórház-racionalizáció sikere is azon múlik, amit majd később, a részletszabályokban fognak meghatározni, vagyis hogy konkrétan mit központosítanak, és milyen ellátás marad helyben. Szakmailag helyes a kis esetszámmal, kiterjedt diagnosztikus, megfelelő intenzív háttér nélkül dolgozó osztályok integrációja, és a szakemberhiány miatt is ésszerű a kevesebb, nagyobb kapacitású ellátóhely fenntartása. A főleg vidéken jelentős rendelőfelújítások ellenére viszont eddig rendre elmaradt a másik oldal, a járóbeteg-ellátás érdemi felfejlesztése, a lakosságközeli működés megerősítése. A központosítás sikeréhez arra is szükség van, hogy helyben jussunk azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek viszonylag kis erőforrásigényűek. Infúziós kúrák, krónikus betegek folyamatos kontrollja és számos, ma felesleges utaztatással járó vizsgálat és kezelés volna egyszerűen megoldható helyben jó szervezéssel és nem utolsó sorban a telemedicina lehetőségeinek jobb kihasználásával. Ezen áll vagy bukik tehát a változtatás eredménye: megtaláljuk-e végre az egyensúlyt a praktikus lakosságközeli, a kórházi bennfekvést minél nagyobb arányban feleslegessé tevő ellátások és a jól felszerelt megyei, regionális központok továbbfejlesztése között.

Tessék mondani, leszek én hatvan?

Végső soron az egész átalakítósdinak arról kell szólnia, hogy egészségesebben, tovább éljünk. Amikor az élőlényeknek egy nyomelemből hiányuk van, akkor általában hiába van másból többlet, átváltási lehetőség nincs, ezért a hiányállapot ugyanúgy sorvasztja a szervezetet. Ha nincs elég háziorvos, nincs elég pénz és főleg szakember a városi kórházak működtetésére, akkor változtatni kell, és az átalakítás kézenfekvő módja az, hogy újraosztjuk a szerepeket: rövidebb idő alatt kiképezhető diplomásokkal (esetünkben a mentőtisztekkel) erősítjük a háziorvosi ügyeletet, a megyeszékhelyekre  vagy akár még magasabb szintre központosítjuk a drága, nagy szakemberigényű ellátásokat.

Az már kevésbé magától értetődő, hogy ha semmi hozadéka nincs az államosításnak és a hierarchizálásnak, akkor azt tovább kell fokozni egészen addig, amíg a Nemzeti Egészséggyár kötelékében dolgozik az egészségügy minden szereplője. A magam részéről inkább a sztenderdek meghatározásában és az azok elérésére sarkalló ösztönzőkben bíznék. Ezekben egyelőre szintén elég rosszul állunk, de ez már egy másik, szintén nem túl vidám történet.

Címlapkép forrása: Getty Images

STA_4224
peking_kina_shutterstock-20181123
Erdős Mihály
Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
STA_4224