generáció család fiatal öreg idős gyerek getty stock
Gazdaság

Történelmi kizsákmányolás lehet a vége a nyugdíjreform elmaradásának

Farkas András, NyugdíjGuru News
Miután idén lezárult a nyugdíjkorhatár hosszú évekig tartó emelése Magyarországon, érdemes végiggondolni, hogy mennyire fenntarthatók a jelenlegi rendszerek. Cikkem első részében bemutatom, hogy miért recseg-ropog a több mint 100 éves múltra visszatekintő rendszer.

Minden modern öregségi nyugdíjrendszer kapcsán a társadalomnak három kérdést kell megválaszolnia.

Az első kérdés: mi a nyugdíjrendszer célja?

Erre alapvetően két válasz adható:

  1. az aktív korban elért életszínvonal legalább egy részének megőrzése nyugdíjasként (ez a járulékfizetéstől függő munkanyugdíj-verzió) vagy
  2. az időskori elnyomorodás megakadályozása (ez az adóból finanszírozott állami alapnyugdíj verzió).

A második kérdés: nyugdíjas korukra mit ígér az állam a polgárainak?

Erre is két alapválasz adható:

  1. kifizetünk minden jogosultnak egy előre megígért szintű nyugdíjat, függetlenül attól, hogy erre a célra mennyi pénz áll rendelkezésre (ez a szolgáltatás-meghatározott, defined benefit, DB változat), vagy
  2. csak annyi nyugdíjat fizetünk minden jogosultnak, amennyi pénzünk erre a célra aktuálisan tényleg van (ez a járulék-meghatározott, defined contribution, DC változat).

A harmadik kérdés: ki finanszírozza a nyugdíjrendszert?

Erre a kérdésre is két válasz adható:

  1. generációk közötti jövedelem-átcsoportosításra alapozzuk (ez a felosztó-kirovó, folyó finanszírozású, pay-as-you-go, PAYG rendszer, amikor a mindenkori aktív korosztályok fizetik a mindenkori nyugdíjasok járandóságát), vagy
  2. generáción belüli pénzáramlásra (ez a kötelező tőkefedezeti rendszer, amelyben a fiatalabb korban befizetett pénzünket idős korunkig a tőkepiacokon fektetjük be).

Megváltozott a világ

Az 1891 óta működő társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek tervezése az elmúlt 131 évben mindig e három alapkérdésre adható hat alapválasz körül forgott, és sokáig egyértelműen jónak tűnt a német Bismarck, majd az angol Beveridge nevével is fémjelzett modell alkalmazása: a sok aktív dolgozó jól átlátható, könnyen ellenőrizhető és ritkán változó, nagyon hosszú munkaviszonyokban szerzett jövedelme után fizetett viszonylag alacsony járulékokból fizessük a nyugdíjazásukat követően jellemzően már csak néhány évig élő, viszonylag kevés időskorú nyugdíját (vagyis: élőmunkát terhelő járulékokból fizetett, szolgáltatás-meghatározott munkanyugdíj felosztó-kirovó finanszírozással).

Ez a megoldás azonban egyre kevésbé tartható a demográfiai öregedés és a globális gazdasági és politikai fejlemények örvényében, így az alapkérdésekre adott hagyományos válaszok érvényességi ideje lassan lejár. Ezért sok európai kormányzat érzi annak a kényszerét, hogy lépnie kell, mielőtt a nyugdíjrendszer finanszírozása elviselhetetlen költségvetési kihívásokkal járna.

A nyugdíj-design művészete természetesen továbbra is a három alapkérdésre adható hat alapválasz megfelelő arányú vegyítését jelenti.

A munkanyugdíj-verziót alapjában fenyegeti a XXI. század technológiai robbanása. A hagyományos munkahelyek gyorsuló tempóban szűnnek meg, és senki nem tudja, létrejönnek-e helyettük hasonló számban új munkahelyek. A gazdasági hozzáadott értéket mindinkább a digitalizáció, a robotizáció, az új technikák révén teremtik meg. A termelékenység növekedése az exponenciális fejlődés korában nem attól függ, hányan dolgoznak egy adott területen, hanem attól, hogy a néhány képzett és szakadatlanul tanuló szakember hogyan uralja a technológiákat (az automatizált gyáraktól és a 3D nyomtatástól kezdve az elektromos és az önjáró autók előállításán és hadrendbe állításán keresztül a mesterséges intelligencia ma még elképzelhetetlen alkalmazási spektrumáig).

A foglalkoztatottak töredéke maradt a mezőgazdasági és ipari területeken, túlnyomó többségük már ma is a szolgáltatás milliónyi területén dolgozik, ahol azonban nem a tradicionális munkaviszony a jellemző, hanem számtalan vállalkozási, megbízási, részmunkaidős, bedolgozós megoldás, amelyekre nem lehet egyszerűen és nem lehet annyi közterhet kivetni, mint az élethosszig egy helyen végzett munkára. A nyugdíjjogosultságok gyűjtögetése terén a helyzetet jelentősen súlyosbítja a munkaerő sokszor követhetetlen nemzetközi vándorlása.

Nem lehet toldozni a rendszert

Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy a felosztó-kirovó rendszernek az 1890-es években született, az élőmunkát terhelő járulékokra mint legfőbb bevételi forrásra alapozott paradigmája semmilyen toldozgatással nem tartható fenn, ha az élőmunkát terhelő járulékok összege az élő munkaerő drámai zsugorodása miatt zuhanórepülésbe vált. Azt se felejtsük el, hogy öregedő társadalomban a növekedés egyetlen forrása a termelékenység növekedése, hiszen tömeges bevándorlás engedélyezése nélkül nem lehet extenzív módon a munkaerőpiacra hajtani új, fiatal munkavállalók tömegeit – de a termelékenység egy öregedő, ráadásul egyre konzervatívabb társadalomban eleve nehezebben nő. (Gondoljunk csak a startup vállalkozók életkorára.)

Az aktív kori életszínvonal legalább részbeni megőrzése lehetetlenné válik, ha sokkal több és sokkal tovább élő időskorú jogosult járadékát sokkal kevesebb aktív korú dolgozó által fizetett járulékból kellene finanszírozni.

A megoldás természetesen az lehet, ha a kényszerek hatására változtatunk a bevételi forrásokon. Nem írja elő természeti törvény, hogy egy nyugdíjrendszer csak felosztó-kirovó elven működhet. Az élőmunka helyett például sikeresen adóztatható a fogyasztás: miért ne lenne elképzelhető egy fogyasztási adóra épülő nyugdíjrendszer? Ekkor persze szakítanunk kell a munkanyugdíj gondolatával, de a technológia exponenciális fejlődése ezt egyébként is megteszi helyettünk. Lehet, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem elvét kell majd alkalmazni a nyugdíjakra, ebben az esetben az emberi kéz érintése nélkül létrejött GDP meghatározott százalékát lehet majd felosztani az idősek között.

Mit ígérünk nekik?

A másik nagy lego kocka a nyugdíj-design tervezése során az, hogy mit ígérhetünk a jövő nyugdíjasainak. Ma az ígéret az, hogy aki járulékfizetéssel vagy gyermekneveléssel megszerzi a szükséges szolgálati időt, az a nyugdíjtörvényben meghatározott nyugellátásra jogosult, függetlenül attól, hogy van-e elég fedezet rá. Ez jellemző a világ legtöbb állami nyugdíjrendszerére. A fedezetet elsősorban a járulékbevételekből és egyéb nyugdíjcélú befizetésekből (itthon a munkáltatók szociális hozzájárulási adó befizetéseiből) kell megteremteni, de ha ez nem lenne elég, akkor az állam köteles helytállni, vagyis más forrásból betömni a lyukakat és fizetni az ígéret szerint a nyugdíjakat. A magyar nyugdíjtörvény például rögtön az első rendelkezései között kimondja:

Az állam a társadalombiztosítási nyugellátások kifizetését akkor is biztosítja, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai meghaladják a bevételeket. Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett kiadásai meghaladják a bevételeket, a központi költségvetés a különbség összegét előirányzatként biztosítja.

Emiatt beszélhetünk az állam implicit kötelezettségvállalásáról. A világ minden fejlett országában elképzelhetetlen méretűre dagadt és tovább dagad a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság, amely a demográfiai öregedés egyenes következménye, hiszen egyre több embernek egyre hosszabb ideig kell fizetni a megígért járadékokat.

Nem lehet betartani

Vagyis ez az ígéret hosszabb távon egészen egyszerűen tarthatatlan. A World Economic Forum elemzése szerint a világ vezető államaiban a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság 2050-re 428 ezer milliárd dollárra nőhet.

Ez az implicit deficit nagyobb, mint a világgazdaság akkorra becsült teljes mérete.

Nyilván lehetséges, hogy az említett technológiai robbanás, a termelékenység exponenciális növekedése átírja ezt a katasztrófaforgatókönyvet, de ha mégsem, akkor három évtizeden belül soha nem látott mértékű nyugdíjválsággal szembesülhetünk.

A megoldás szintén a korábbi paradigma lecserélése lehet. Ha egyszer tarthatatlanok a korábbi ígéretek, akkor el kell őket vetni és át kell állni a minden racionális gazdasági egység által követett elvre:

mindig addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Vagyis csak annyi lesz a nyugdíjunk, amennyi pénz van rá.

A svéd modell

A sokak által példaértékűnek tekintett svéd nyugdíjrendszer részben már erre az elvre épül, vagyis évről-évre a nyugdíjak összeg nem csak nőhet, hanem csökkenhet is. A magyar rendszerben az implicit államadósságot jelentősen csökkenti a nyugdíjak rendszeres emelésére vonatkozó rezsim, amely szerint csak a fogyasztói árnövekedés mértékével nőnek a nyugdíjak – hiszen így a gyorsabban növekvő nemzetgazdasági átlagbérhez viszonyítva a nyugdíjak értéke relatíve minden évben csökkenhet, ami összességében jelentősen csökkentheti az implicit adósságot (ezért is lehetetlennek tűnő lobbizási feladat a nyugdíjemelési eljárás gyökeres megváltoztatása). Persze ennek az implicitadósság-csökkentésnek az az ára, hogy

a magyar nyugdíjasokat a nyugdíjmegállapítás pillanatától felültetik egy relatív elszegényedési csúszdára,

amelynek meredeksége a mindenkori nominális nettó nemzetgazdasági átlagbér emelkedésének és az infláció növekedésének a függvénye. Az elszabadult infláció jelenlegi közegében a nyugdíjemelés inflációhoz kötöttsége látszólag előnyös fordulat a nyugdíjasok számára, de a nyugdíjemelés utólagos korrekciós mechanizmusa miatt az érintettek helyzete mégsem képes javulni.

Tőkefedezeti rendszerek gyengülése

A finanszírozás kérdésében – ami a harmadik nagy lego kocka a nyugdíjtervező-asztalon – világszerte késhegyig menő viták zajlanak (nálunk persze nem). A mindenkori aktívak keresetét terhelő járulék - mint a nyugdíj ősforrása - tekintetében látható, hogy ez nem jelenthet garanciát a nyugdíjak jövőbeni finanszírozására. A magánnyugdíjpénztárak fémjelezte tőkefedezeti rendszer működési lehetőségeit pedig még a világ fejlett államaiban is gyengültek az utóbbi másfél évtizedben. Ennek nagyon egyszerű oka van:

a 2008 óta tartó válságok és veszélyhelyzetek sorozata arra kényszerítette a kormányzatokat, hogy minden padlást kisöpörjenek, ahová csak felkapaszkodhatnak.

A kötelező tőkefedezeti nyugdíjrendszerben pedig nagyon jelentős megtakarítások halmozódhatnak föl, amelyek túlságosan kívánatosak és túlságosan könnyen megszerezhetőek a rájuk éhes kormányzatok számára. Nem csak nálunk (bár talán nem annyira drasztikusan, mint nálunk), de Európa-szerte majdnem minden kormányzat megcsapolta a nyugdíjtartalékokat az elmúlt években. Emiatt az ilyen rendszerekben részes dolgozók bizalma vészesen megcsappant, és legnagyobb sajnálatomra nem csupán az állami kötelező rendszerek, hanem az öngondoskodás eszközei tekintetében is.

Ezért is értékelődhetett fel a nálunk egyre fájdalmasabb módon hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér szerepe az EU tagállamaiban.

A nyugdíjak finanszírozása mindazonáltal egyre kevésbé képzelhető el a jelenlegi generációközi bizalmi alapon, hiszen a jövőben sokkal több és sokkal hosszabban élő nyugdíjas járadékát kellene előteremtenie sokkal kevesebb olyan aktív korú dolgozónak, akinek egyáltalán nem biztos, hogy lesz munkája a tradicionális értelemben, ráadásul sokkal hosszabban terheli őket a gesztáció (azaz a gyerekek felnevelése és önálló életre bocsátása), mint a korábban élt nemzedékeket – elegendő, ha a mamahotel/papabank jelenségének tömeges elterjedésére gondolunk.

Kötelező szülőtartás

Vajon elképzelhető-e, hogy a fentiekben vázolt gondokra gyógyírt jelent a kötelező szülőtartás jogintézményének erőszakos magyarországi felturbózása? Rendszerszinten nyilván nem old meg semmit, ha a nagykorú gyerekekre toljuk rászoruló szüleik eltartásának kötelezettségét, mert ez eleve kívül esik a modern nyugdíjrendszerek keretein. Az emberi történelem folyamán a gyermeknevelés és az öregek eltartása mindig a család feladata volt. Csakhogy akkor, amikor a születéskor várható élettartam évezredeken át a 40 évet sem érte el (még 1891-ben, a bismarcki nyugdíjsegély-rendszer bevezetésekor is csak 46 év volt), az együtt élő nagycsaládokra nem rótt sem nagy, sem hosszan tartó terhet az idős szülők támogatása.

Kevés szülő élte meg az időskorát, s ha meg is élte, nem túl sokáig élt azután – miközben a tartásukról sok gyermekük megosztva gondoskodott.

Az ipari forradalmat követően azonban az addig együtt élő és túlnyomórészt földművelésből élő  háromgenerációs nagycsaládok a gazdasági kényszerek hatására szétestek, így az öregek családi eltartása megnehezedett vagy teljesen ellehetetlenült. Ekkor lépett be az állam, mint újraelosztó szervezet, amely az öregek aktív kori teljesítménye függvényében nyugdíjat fizetett a részükre a fiatalok keresetére terhelt járulékokból.

Ha a nyugdíjrendszert fenyegető egyre súlyosabb problémák elől az állam úgy próbál menekülni, hogy a történelembe évszázadokkal visszanyúlva visszarakja a középső generáció nyakába a szüleik közvetlen eltartásának terhét – azaz kiadja a jelszót: előre a múltba! –, miközben nem mentesíti őket a kötelező nyugdíjjárulék fizetése alól (mert ezzel a járulékkal az összes mai öreg nyugdíjának fedezetét teremtik meg), és természetesen hagyja, hogy továbbra is őket terhelje a gyermekeik felnevelésének legtöbb költsége, akkor ezt a mai középkorú szendvics-generációt a történelemben még sosem látott módon kizsákmányolhatja. Így veszélybe kerülhet az idős- és a gyermekellátás egyaránt.

Cikkem második részében elemzem a nyugdíjkorhatár alakulását, illetve a várható élettartam növekedést.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

szeniczey gergő mnb portfolio biztosítás 2020 konferencia
apple iphone telefon
STA_4224
4iG_Irodahaz_Montevideo
forint
Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
STA_4224