Előfizetői tartalom

Több ezer cégnek jöhet kapóra egy újfajta áramvásárlási szerződés, de vannak még kihívások

Weinhardt Attila
Magyarországon több száz, sőt akár több ezer vállalkozás, illetve erőmű számára is érdekesek lehetnek a cPPA-k, azaz a társasági villamosenergia-vásárlási megállapodások, amelyek terjedésének szabályozási akadályai nincsenek, és segíthetnek a 2030-ra piaci szereplők által tervbe vett, akár 13 ezer MW-ot elérő megújuló energiás kapacitások elérésében is – jelentette ki a DLA Piper jogi tanácsadó iroda időjárásfüggő cPPA-król szervezett minapi szakmai rendezvényen Ságvári Pál. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese a cPPA-k előnyeit és kockázatait összefoglaló előadása során megjegyezte, hogy a piac itthoni bővülése akár a KÁT-ból nyárig kikerült mintegy 600 MW-nyi erőművel is elindulhat, illetve felvetette, hogy szabályozói szempontból érdemes lehet megvizsgálni valamilyen poszt-METÁR támogatási, vagy garanciális rendszer szükségességét. Azt is hangsúlyozta azonban, hogy alapesetben hagyni kell a piaci struktúrák érvényesülését, így tehát elsősorban a piaci szereplőknek kell kidolgoznia az itthoni adottságoknak megfelelő szerződéses konstrukciókat, amelyek a finanszírozók aggodalmait is kielégíthetik.

Ez lehet az út sokaknak

Bár a cPPA-k már több éve léteznek a világban, de a villamosenergia piacon az elmúlt időszakban lezajlott események hozták el az erőteljes fellendülést, ugyanis

napjainkban minden eddiginél nagyobb jelentősége van a kiszámíthatóságnak és a fenntarthatóságnak

– adta meg a téma aktualitását köszöntőjében Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Finanszírozási, Projektfejlesztési és Restrukturálási csoportvezető partnere.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

2 223 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái