Előfizetői tartalom

Több tízezer új munkahely és repkedő ezermilliárdok: ezek a legnagyobb beruházások, amik kijelölik Magyarország jövőjét

Portfolio
Nem csoda, hogy nőtt a feldolgozóiparban a beruházási volumen, az akkumulátorgyártáshoz, autóiparhoz kötődő beruházások ugyanis "leuralták" idén is a hazai piacot. A 4900 milliárd forint értékű teljes működő tőke beruházási bejelentés mintegy 60%-át egyetlen akkumulátor-piachoz kötődő projekt, a CATL debereceni 2900 milliárd forintos beruházása tette ki. Ezen kívül legalább tíz további, több száz milliárd forintos beruházás van folyamatban 2017 óta, ezek egy jelentős része szintén az autóiparhoz kapcsolódik. A Magyar Bankholding elemzése és gyűjtése alapján mutatjuk a legnagyobbakat 2017 óta.

Tegnap számoltunk be róla, hogy 2022 harmadik negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 1,9%-kal meghaladta az előző negyedévi szintet. Ezzel a beruházások nem követték a teljes gazdaság teljesítményét, hiszen a GDP 0,4%-kal zsugorodott a harmadik negyedévben:

Nyolc olyan szektor volt, amelyeknek a beruházási volumene bővülni tudott az egy évvel ezelőtti bázishoz képest,

  • A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül az ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 16,9%-kal bővült, elsősorban a lakásépítések, raktárépítések és az ingatlanfelújítások - beleértve a kereskedelmi egységek, irodák felújítását is - kiemelkedő növekedése miatt.
  • a nemzetgazdasági beruházások 30%-át megvalósító feldolgozóipar fejlesztései 30,6%-kal bővültek, e mögött a meghatározó súlyú villamosgép-gyártás (akkumulátor) területén elkezdett nagyszabású projekteknek állnak, de a növekedésben szerepet játszott a járműgyártás beruházásainak újbóli élénkülése is.
  • A harmadik meghatározó súlyú alág, az élelmiszeripar fejlesztései is jelentősen meghaladták az egy évvel korábbit.
  • A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítménye 3,7%-kal nőtt, többek között a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási aktivitásának élénkülése miatt. A megugró online és csomagküldő kiskereskedelem további jelentős raktár és logisztikai, kiszállítási beruházásokat generálhat.
  • Az információ, kommunikáció beruházásiteljesítmény-értékének volumene 10,5%-kal nőtt, a digitális hálózatépítésekkel (5G), mobiltelefonos szolgáltatásokkal és kábelhálózat építésekkel kapcsolatos fejlesztések miatt további növekedés várható.
  • A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban a szálláshely felújítások miatt 11,8%-kal növekedtek a beruházások. Noha a járvány miatt visszaeső turizmus lefékezte a jelentős volumenű tervezett és folyamatban levő beruházásokat (csak Budapesten hozzávetőleg 50 szállodafejlesztés volt folyamatban, illetve tervezés alatt), egyes szállodaláncok a visszaesést felújításokra használták ki, amihez óriási állami támogatásokat is igénybe vehettek.
  • Kiemelkedően, 44,8%-kal nőttek az energetikai beruházások az egy évvel ezelőttihez képest. A jelentős számú naperőmű pályázat, a mátrai erőmű újranyitása és a paksi beruházások hatására a következő években érdemi növekedés várható, amihez a szükséges jelentős mértékű hálózatfejlesztések is hozzájárulhatnak. 
  • Az építőipari ágazat beruházásai 15%-kal nőttek az egy évvel korábbi viszonylag gyenge bázis után, a bizonytalanabbá váló kilátások miatt némileg lassulhatnak a fejlesztések, amit a termelékenység növelési kényszer és további állami támogatások ellensúlyozhatnak.

Ezzel szemben a további területeken csökkenés volt a beruházási volument illetően:

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés