Még egy utolsó ülés karácsony előtt
Idén utoljára ül össze a Monetáris Tanács, hogy a kamatkondíciókról határozzon. Ugyanakkor komoly meglepetést okozna, ha változásról döntene a jegybank, nagyon nagy eséllyel marad a 13 százalékos alapkamat, valamint a kamatfolyosó két széle 12,5, illetve 25%-on. Ezek jelentősége persze továbbra is korlátozott, hiszen a 18%-os irányadó kamatról október közepe óta naponta döntenek. Elvileg semmi nem szól a változtatás mellett még úgy sem, hogy az uniós forrásokkal kapcsolatban pozitív hírek érkeztek, és a forint is erősödött.

A Portfolio által megkérdezett elemzők mindegyike változatlan monetáris kondíciókra számít a keddi ülés után is. Korábban az MNB több tényezőhöz kötötte az óvatos kamatvágások elkezdését, az eddigi kedvező fejlemények valószínűleg kevesek lesznek ahhoz, hogy ez meg is történjen már most, legfeljebb a retorika változhat kicsit.

A jegybank lényegében hat fontos feltételhez kötötte, hogy elinduljon a monetáris politikai fordulat. Ebből bár egyes esetekben már látni némi pozitív változást, ezeket azonban egyelőre aligha nevezhetjük a pénzpiacokon tartós, trendszerű változást hozó eseményeknek – emelte ki Virovácz Péter. A hat tényezőben egyelőre inkább felemás az elmozdulás novemberhez képest, a forint ugyan erősödött, de az uniós megállapodással kapcsolatban maradtak kockázatok, egyelőre senki nem tudja megmondani, mikor és milyen feltételek esetén hívhatunk le pénzt. A nemzetközi monetáris politikát is kettősség jellemzi, hiszen miközben a Fed már inkább lassít, az EKB még nem érzi elérkezettnek az időt ehhez.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!