Előfizetői tartalom

Még egy kicsit nagyobb lett a költségvetés hiánya

Portfolio
2022-ban az államháztartásban 4159 milliárd forint hiány keletkezett, ez a GDP 6,2%-a, vagyis egy hajszállal meghaladja az utolsó, 6,1%-os kormányzati hiánytervet. Az utolsó negyedévben (részben az különleges földgázkészlet beszerzése miatt) 13,9%-os volt a kormányzati szektor nettó hitelfelvétele GDP-arányosan, ez ebben az évszázadban a 4. legnagyobb hiányadat.

A kormány korábbi célja 4,9%-os hiány volt a tavalyi évre, amit aztán az extra földgázbeszerzés miatt felhúzott 6,1%-ra - ezt lépte túl végül egy kicsivel a tényleges deficit. A 2020-ban a koronavírus-válság miatt elszállt költségvetési hiány 2022-ig alig csökkent, 7,5%-ról araszolt le 6,2%-ig. Az államháztartás tavalyi magas deficitjéért már részben az energiaválság, részben pedig a választási agresszív kiköltekezés volt a felelős. A felborult költségvetési egyensúlyon a választások utáni kiigazító lépések sem tudtak sokat szépíteni.

A negyedik negyedévben óriási, 13,9%-os hiány jött össze, amit elsősorban a kiadások megugrása magyaráz. Gyakorlatilag minden fő kiadási típus GDP-arányosan magasan alakult, ezen belül rekordot jelent az "egyéb kiadások" sor 14,8%-os értéke a már említett földgázbeszerzés miatt.

Az idén 3,9%-os hiányt tervez a kormány, ez már érdemi mérséklés lenne, amit elsősorban a kemény állami beruházás-visszafogás és a különadók szolgálnak. Eközben kellemetlenül alakulnak a költségvetés kamatkiadásai. A magas kamatszint melletti folyamatos átárazódás miatt a negyedik negyedévben már 3,5%-os volt a GDP-arányos kamatkiadás, utoljára nyolc éve láttunk ilyen magas értéket. Általános elemzői várakozások szerint az idei hiányterv teljesülhet (bár az első két havi gazdálkodási adatok nem festenek szép képet az államháztartásról), a jövő évi, 2,9%-os tervhez viszont további kiigazító lépések lehetnek szükségesek.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés