Minden jel szerint 2024-től élesedik a globális minimumadó rendszere, amely alapjaiban formálhatja át a világ adórezsimjeit, és egyelőre pusztán csak becslések léteznek arra, hogy az OECD által felkarolt, az agresszív adótervezés elleni lépése hogyan hat majd ki az egyes országok adóbevételeire, versenyképességére. A legfontosabb jövőre hatályos - de igazán csak 2025-ben és 2026-ban élesedő - első pillér a legnagyobb és legjövedelmezőbb multinacionális vállalatokra vonatkozik és újraosztaná nyereségük egy részét azon országok között, ahol termékeiket értékesítik és szolgáltatásaikat nyújtják, illetve ahol a fogyasztóik vannak.
Ez a rendszer azokra a vállalatokra vonatkozik majd,
- amelyek konszolidált globális nettó árbevétele meghaladja a 750 millió eurót,
- székhelyük vagy leányvállalatuk valamely, az OECD adóreformjához csatlakozó több mint 130 joghatóság alá tartozik,
- mérlegfőösszegük meghaladja a 4 millió eurót, nettó árbevételük a 8 millió eurót.
Ezeknek a cégeknek minimum 15 százalékos társasági adót kellene fizetniük, ha pedig egy országban ennél kisebb adókulcsot fizettek csak meg, akkor a székhely szerinti országban vetnek ki rájuk egy feltöltési adót (top-up tax).
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!