A hétvégi kötcsei pikniken a kormányfő a Telex beszámolója szerint az energetikai függetlenséggel kapcsolatos tervek között állítólag azt is megemlítette, hogy francia hátterű nukleáris fűtőanyagban is gondolkodik a kormány, hétfőn viszont Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet határozottan cáfolta ezt az orosz TASZSZ hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A hétvégi sajtóbeszámolóra utalva a magyar nagykövet leszögezte:
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem tett ilyen nyilatkozatot. Magyarországnak nem áll szándékában a Paksi Atomerőműben az orosz fűtőanyagot francia fűtőanyaggal helyettesíteni. A magyar-orosz együttműködés nukleáris területen sikeresen fejlődik, és Magyarország elkötelezett az együttműködés folytatása mellett.
A moszkvai nagykövet nyilatkozata egyébként éppen azon a napon érkezett, amikor a volt orosz elnök, a Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese az EU és Oroszország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítását vetette fel válaszul egy múlt heti uniós döntésre, amely például megtiltotta az orosz rendszámú autók belépését az EU területére:
Közben a Portfolio két forrásból is úgy értesült, hogy az Energiaügyi Minisztérium éppen holnap, kedden írja alá a szándéknyilatkozatot a francia Framatome céggel a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos megállapodásról, összhangban azzal, amit a kormányfő a sajtóbeszámoló szerint jelzett a közönségnek.
A hétfői moszkvai nyilatkozat és a keddi esemény azonban csak látszólag áll ellentmondásban egymással, mert háttérinformációink szerint elképzelhető egy olyan irány, amelyben a Framatome nemcsak a Paks II. irányítástechnikájában kap nagyobb szerepet (a Siemens Energy helyett, amelynek exportengedélyét a német kormány blokkolja), hanem a Paks I.-be és Paks II.-be szállítandó nukleáris fűtőanyag ellátás terén is, emögött pedig a Roszatom nukleáris fűtőanyagot gyártó TVEL nevű cége és a Framatome közötti potenciális együttműködés teremtheti majd meg az alapot a franciák által vitt nukleáris koalíció jegyében (lásd alább).
Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország és a Framatome közötti együttműködés a nukleáris fűtőanyag beszerzés terén nem lenne egyedüli a régióban: tavasszal például már Szlovákia is kötött ilyen együttműködési megállapodást a francia céggel. Közben az is lényeges, amelyre tegnapi cikkünkben felhívtuk a figyelmet, miszerint az amerikai Westinghouse svéd leánycége által szervezett nemzetközi konzorcium nemrég EU-forrást is elnyert egy olyan kutatás-fejlesztési projektre (APIS), amely a régióban az orosz hátterű VVER-típusú reaktorok fűtőanyagának kiváltását célozná középtávon, és ennek a konzorciumnak az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is a tagja. Azzal, hogy a kormány a francia hátterű diverzifikációs forrást favorizálná, a jelek szerint nem kíván majd a későbbiekben amerikai hátterű fűtőanyagot vásárolni Paksra.
A fent említett nukleáris koalíciót egyébként éppen egy mai prágai atomenergia konferencián méltatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és kiemelte, hogy immár 16 uniós tagállam a tagja ennek, így azt szorgalmazta, hogy ezen platform keretében mindenképpen célszerű lenne folytatni a nyugat és a kelet közötti pragmatikus jellegű nukleáris együttműködést.
Szijjártó egyébként az atomenergetikai konferencián többek között szükséges célkitűzésnek minősítette, hogy 2050-re 150 gigawattnyi atomenergia-kapacitás jöjjön létre az Európai Unióban, ehhez pedig 30-40 új reaktort kell építeni, valamint meg kell hosszabbítani egyes meglévő erőművek élettartamát. Aláhúzta, hogy ma mindenki a kisméretű moduláris atomerőművekre (SMR) vár, de ez egyelőre
Olyan, mint Columbo felesége, mindenki beszél róla, de még senki nem látta,
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben megváltozik. Korábban Lantos Csaba energiaügyi miniszter is tett már rá utalást, hogy a kormány is gondolkodik ilyen SMR-ek Magyarországra telepítésében, amennyiben kiforrott lesz a technológia.
A külgazdasági és külügyminiszter azt is kiemelte ma: nagyon fontos a harc a nukleáris energiatermelést érő hátrányos megkülönböztetés, a kettős mérce ellen, és óvott attól, hogy a nukleáris ipart szankciók érnék. Sokadszorra is leszögezte, hogy ilyen típusú szankciókat Magyarország nem fog megszavazni, mert ez Pakson keresztül súlyosan sértené a nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekeket.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos, Portfolio