Vajon mit tud a közgazdász előrejelezni arról, mi lesz a változtatás hatása? A jövőről adataink még nincsenek, az tény. Egy-két, korai és részleges megfigyelésből, vagy akár a Miután felmondtam blog anonim beszámolóiból veszélyes lenne kiindulni.
A 2021-gyel végződő időszak pedagógus-foglalkoztatási trendjeit Varga Júlia oktatásgazdász remek, alapos cikkben tekintette át – de az a múlt. Amihez ezen kívül még nyúlni tudunk, az a némileg hasonló változtatáson átesett társszektor, az egészségügy számai. Ezekhez hozzá tudjuk tenni az azóta gyűjtött, 2022-es adatokat, és támaszkodhatunk még, kellő óvatossággal, a HR területen dolgozó, a munkaerőpiacra anekdotáknál szélesebben rálátó kollégák tapasztalatára.
Leszakadó bérek, növekvő terhek
Van viszont általános tudásunk arról a triviális tényről, hogy hogyan működik a munkakínálat:
- ha a munka nehezebbé, a munkavállaló kiszolgáltatottabbá válik,
- miközben a munkabér nominálisan változatlan vagy alig nő,
- illetve reálértékben az infláció miatt gyorsan csökken,
- akkor kevesebben akarnak majd az ágazatban dolgozni.
Mit tudunk mindezek alapján mondani a státusztörvény várható hatásairól? A pedagógusok a rég elolvadt 2013-ban indult béremelésük dacára masszívan alulfizetettek, a pedagógusbérek leszakadása ráadásul az elmúlt pár évben is dinamikusan folytatódott (1. ábra). Csak hogy pár konkrétumot említsünk:
- a diplomás foglalkozások átlagkeresete 2019-ben 50%-kal,
- 2022-ben pedig már 80%-kal haladta meg az általános iskolai tanárokét.
A különbség 2023-ban minden bizonnyal még tovább nőtt: a tanárok egész évre 10%-os emelésre kaptak ígéretet, a diplomás átlagbér pedig 14%-kal nőtt 2023 első félévében. A rendőrök 2022-ben átlagosan kétszer annyit, a miniszterek és államtitkárok pedig közel négy és félszer annyit keresnek, mint az általános iskolai tanárok. A bérkülönbség az egyik meghatározó oka annak, hogy a közoktatásban már eleve, a státusztörvény előtt is tanárhiány volt.
Fontos viszont, hogy a „tanárhiány” a közoktatásban nem elsősorban megtartatlan órákat vagy bezárt iskolákat jelent – ennél az iskolai munkaszervezés rugalmasabb. Amit jelent, az az oktatás minőségét rontó, a maradó pedagógusok terheit növelő kényszerhelyettesítés: harmincfős nyelvórák, nem szaktanár által megtartott szakórák, alsós tanítók a felső tagozatban, pedagógus asszisztensek az alsó tagozatban, elmaradt szakkörök; hosszabb távon pedig az, hogy aki másutt is tudná képességeit kamatoztatni, attól nagyobb áldozatot követel, hogy elmenjen tanítónak-tanárnak.
Erre a státusztörvény most biztosan rátesz egy lapáttal: különösen azok szemében, akik magasra értékelik a most elvett szabadságot, pláne, ha nem 5-10, hanem 20-30 évük van még hátra az egyre rendőrösülő pályán.
Az elmenők hiánya ráadásul tovább növeli majd a maradók terheit; lesz, aki pont emiatt mond majd fel.
Felmondási hullám nélkül is gond lenne
Kevésbé kézenfekvő, de legalább ilyen fontos, hogy még akkor is nagy a baj, ha a státusztörvény bevezetését nem követi hirtelen látványos felmondási hullám az iskolákban. Ugyanis, ha nem fogadjuk el megváltoztathatatlan adottságnak, hogy a magyar közoktatás nívója (ami jelentős részt a pedagógusok minőségétől és munkájától függ) egyre csak romlik, a mércénk nem az kellene, hogy legyen, hogy hány tucat pedagógus mond fel, hanem az, hogy milyen távol vagyunk attól, hogy az újonnan munkába álló pedagógusok kipótolják az elöregedett állományból tömegesen nyugdíjba menő kollégáikat (2. ábra).
- Számításaink szerint ugyanis öt éven belül nyugdíjba mehet az általános iskolai tanárok kb. 15%-a,
- tíz éven belül pedig akár az egyharmada,
- miközben az elmúlt évek alapján az újonnan belépők a nyugdíjba vonulók egynegyedét-egyharmadát pótolják.
Vagyis tíz éven belül a tanárok létszáma akkor is a negyedével csökkenhet, ha nem lesz tömeges felmondási hullám, és nem csökken még tovább a pályakezdő tanárok száma.
A felvételi adatok pedig azt mutatják, hogy a tanári pálya vonzereje még tovább romlik, a tanári pályát választók száma továbbra is ütemesen csökken. Ha mindezzel - akár lassú ütemben történő - felmondások is párosulnak, még hamarabb és gyorsabban romlik tovább a helyzet.
Az egészségügyi dolgozók párhuzama
Amiből még előrejelezhetünk, az az egészségügyben alkalmazott orvosok státuszának némileg hasonló megváltozása 2020-ban, a COVID kellős közepén. Ennek hatására 2020 és 2021 között az orvosok száma egységesen körülbelül 5%-kal és 2021 és 2022 között további 4,5%-kal megnőtt, de 2022-re így sem érte el a COVID előtti, 2019-es szintet és ebben már a magánegészségügyben dolgozók is benne vannak. Csakhogy van egy jelentős különbség: abban az ágazatban a változtatás része volt az ottani státusztörvénnyel egy egyszerre végrehajtott, jelentős, 2020 és 2021 között körülbelül 80, a rákövetkező évben további 20, majd 2022 és 2023 között újabb 11 százalékos béremelés is – a pedagógusoknak maximum egy majdani, „ha majd az EU ad pénzt” előfeltételhez kötött béremelés reménye jut a státusztörvény mellé.
Az egészségügyi törvény esete rávilágít, hogy rövidtávon még egy óriási béremelés sem képes érdemben enyhíteni azt a hiányt, ami hosszú évek alatt, az orvosok külföldre vándorlása és az egyre kevesebb pályakezdő orvos nyomán alakul ki, különösen, hogy az orvosokat is militáris jellegű státuszba kényszerítve tovább rontották a munkafeltételeiket és korlátozták a szakmai szabadságukat. Ezután aztán találgathatunk, hogy vajon milyen hatása lehet a szabadság korlátozásának a fizetések egyidejű emelése nélkül a pedagógusokra...
Az orvosok piacát az is hasonlatossá teszi a tanárokéhoz, hogy az óvodai, általános- és középiskolai oktatás munkaerőpiacán az állam a legnagyobb, szinte az egyetlen foglalkoztató (az egyházi intézmények is az államtól kapott pénzből fizetnek – az alapítványi és forprofit szektor pedig icipici), az ilyen, ún. monopszón piacokon a minket érdeklő felmondások nem egy hasonló versenytárshoz hasonló munkakörben magasabb fizetés reményében való átszerződést (bár jobb munkakörülményekért persze érdemes váltani), hanem a pálya-, az ország-, vagy akár foglalkoztatottság feladását jelentik.
Pályát is válthatnak, jobb bérért
Ez akkor is óriási kihívás és áldozat annak, aki pl. pályát vált, ha az általunk megkérdezett (anonimitást kérő) HR szakember szerint, hála a munkerőhiánynak, a látókörükbe kerülő pályaelhagyó pedagógusok, akik jó szervezőkészséget, rendszerszemléletet, logikus gondolkodásmódot, jó kommunikációs készséget hoznak magukkal, különösen, ha mindezekhez nyelvtudás és szakismeretek is társulnak, jól el tudnak helyezkedni multiknál. Ha máshol nem, back office, ügyfélszolgálati, HR, kereskedelmi területen, még átképzést se nagyon igényelnek. Persze ezekkel a jellemzően sokkal jobban fizetett piaci állásokkal nem jár a jövő generáció tanításának, nevelésének öröme.
A COVID alatt figyelték meg, hogy egész ágazatokat (pl. a vendéglátást) érinthet negatívan, ha egy külső sokk az ott dolgozókat kizökkenti megszokott pályájukról:
maguktól valószínűleg maradtak volna szakácsok, pincérek vagy mosogatók nyugdíjig, de ha már – kényszerből - átváltottak új pályára, és az bevált, akkor nem, vagy csak sokkal magasabb bérért lehet őket visszacsábítani a korábbi posztjukra.
Kicsit hasonló negatív sokk lehet sokszáz-sokezer gyakorló vagy reménybeli pedagógusnak a béremeléssel sem kompenzált státusztörvény: ha elmennek, még annál is többe kerül(ne) és hosszabb időbe telne az államnak visszacsábítani őket, mintha legalább a státusztörvény ostora mellé egyből felkente volna a jelentős béremelés mézét is.
Ha igazunk van, a státusztörvény még akkor is hozzá fog járulni a pedagógus-kínálat csökkenéséhez és ezáltal a magyar közoktatás minőségének további romlásához, ha majd egyszer csak megemeli a kormány a fizetésüket, vagy akár lazít kicsit a szigorán.
A tét pedig óriási: az ország boldogulása hosszabb távon a közoktatás minőségén áll vagy bukik.
A jelen dokumentum a Nemzeti Adó és Vámhivatal 08M bevallásának 11 hónapnyi egyedi anonim jogviszonyokat tartalmazó adatállománya(i) felhasználásával készült. A használt adatokat a KRTK Adatbankja dolgozta fel, a közölt számítások és az azokból levont következtetések kizárólag Váradi Balázs, Krekó Judit, Laczkovich Anna mint szerzők szellemi termékei.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: svetikd via Getty Images
