hajléktalan, szegénység, lakhatási válság, megélhetési válság
Gazdaság

Ezek a kudarc évei: vesztésre áll a világ, de még nem késő változtatni

A világ elmarad a fejlesztési ígéretei, vagyis a fenntartható fejlődési célok teljesítése terén, amelyekről még 2015-ben állapodott meg a világ összes kormánya oly módon, hogy azokat 2030-ig el kell érni. Az összes célkitűzés terén – köztük az olyan fontos területeken is, mint a szegénység felszámolása és az éhezés megszüntetése – az előrelépés a vállalt ütemhez képest kevesebb mint negyedével történik. A jelenlegi trendek alapján a világ fél évszázaddal később fogja teljesíteni az eredetileg 2030-ra kitűzött célokat.

A következő két hétben (szeptember 19-26. között), amikor a világ vezetői New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén találkoznak, ez a kudarc igencsak láthatóvá válik. Sürgősen változtatnunk kell a megközelítésünkön, hogy a világ számára a lehető legnagyobb mértékű fejlesztéseket biztosítsuk.

Az előrehaladás lassúságának egyik oka az, hogy számos fenntartható fejlődési cél túlságosan ambiciózusan lett meghatározva.

A célok keretében az éhezés és a fertőző betegségek teljes felszámolását, a munkahelyek, valamint a szociális védelmi rendszerek mindenki számára történő biztosítását ígérik. Ezek nem fejlesztési célok, hanem erőltetett eszményképek.

A globális célkitűzések terén emellett teljesen hiányzik a megfelelő fókuszálás: a világ 169 nagyon részletes és hosszútávú célt tűzött ki, és mindegyiket azonos fontossággal kezeli. A gyermekek éhezésének felszámolására vonatkozó alapvető cél egy szintre került azzal az egyértelműen kevésbé fontos ígérettel, miszerint az embereket tájékoztatni kell arról, hogy miként lehet „a természettel harmóniában” élni.

A legtöbb ország nem különített el elegendő többletforrást a célok teljesítéséhez.

Ez igaz a világ szegényebb országaira, amelyeknek érthető módon nagy erőfeszítéseket kell tenniük a célok eléréséért, de igaz a nagy fejlesztési szervezetekre és a gazdag donor országokra is, amelyek csak kis mértékben növelték a fejlesztési kiadásaikat. Az összes célkitűzés eléréséhez hiányzó teljes összeg hatalmas, évi 10-15 ezer milliárd dollárt tehet ki, ami nagyjából megegyezik a világ országainak összesített adóbevételével. Biztosra vehető, hogy a kormányok nem fogják megduplázni az adókat, hogy teljesítsék a fejlesztési célokat.

A célok lényege, hogy valami fontosat ígérjenek: a világ legrosszabb helyzetben lévő emberei számára a körülményeik javítását.

Ez azt jelenti, hogy átgondoltabban kell cselekednünk. Néhány fenntartható fejlődési cél hatékonyabb megoldásokat kínál, mint mások: vannak ugyanis olyan szakpolitikai intézkedések, amelyek nagyobb eséllyel lesznek sikeresek, és vannak olyan programok, amelyek kisebb költségráfordítással is megvalósíthatók, valamint a célok megvalósulása terén is vannak olyan eredmények, amelyek értékesebbek, mint más eredmények. Elsőként ezekre a megoldásokra kellene összpontosítanunk.

Ezen prioritási sorrend felállítása mellett érveltem már 2015-ben is, amikor ezeket a célkitűzéseket az ENSZ, a kormányok és a civil társadalom kidolgozta. Nem értettek velem egyet azonban azok, akik optimistán hittek abban, hogy az átfogó célkitűzések arra ösztönzik majd a világot, hogy minden egyes célt megvalósítson.

Ez nem valósult meg: most a célkitűzések időtávjának félidejénél tartunk (a 2015-ben elfogadott célok elérését 2030-ra ígérték – a szerk.), azonban azok megvalósítása terén még közel sem vagyunk féltávnál. A globális célok megmentése érdekében olyan célkitűzéseket kell találnunk, amelyek megvalósítását kevesebb forrásból is fel lehet gyorsítani. Az elmúlt években a Copenhagen Consensus think-tank (amelynek elnöke a szerző – a szerk.) Nobel-díjasokkal és vezető közgazdászokkal együtt dolgozva azt kutatta, hogy a 169 fenntartható fejlődési cél közül melyek számítanak a leghatékonyabb intézkedésnek.

Mostanra 12 olyan hatékony szakpolitikai intézkedést jelöltünk ki, amelyek viszonylag alacsony költségráfordítás mellett hatalmas előrelépést biztosítanának a fenntartható fejlődési célok terén.

Vegyünk szemügyre az egyik ilyen szakpolitikai intézkedést, mégpedig a gyermekkori védőoltások világ szegényebbik fele számára történő kiterjesztését. Ezek közé tartozik a kisgyermekek hasmenéses megbetegedéseinek leggyakoribb okának számító rotavírus elleni vakcina, vagy a pneumococcus elleni védőoltás – amellyel a súlyos fertőzések és agyhártyagyulladás okozta haláleseteket lehet elkerülni – használata, illetve a kanyaró elleni oltás lefedettségének növelése. Évi 1,7 milliárd dollárból évente félmillió halálesetet tudnánk elkerülni, főként a kisgyermekek körében. Minden egyes elköltött dollár óriási, 101 dollárnyi társadalmi hasznot eredményezne.

Ez csak egyike annak a 12 szakpolitikai intézkedésnek, amelyek felgyorsítanák a fenntartható fejlődési célok megvalósítását. Szakértők által lektorált kutatásaink szerint összesen évi 35 milliárd dollárból az alábbi eredményeket tudnánk elérni:

  • a terhességgondozás erősítése révén évente 166 ezer anya és 1,2 millió újszülött életét menthetnénk meg,
  • további egymillió életet menthetnénk meg a tuberkulózis majdnem teljes felszámolásával,
  • javíthatnánk az alacsony jövedelmű országok oktatási teljesítményét, hogy megváltoztassuk a gyermekek jövőjét,
  • javíthatnánk a földtulajdoni nyilvántartást, hogy az emberek jogbiztonságban élhessenek a földtulajdonlás terén,
  • fellendíthetnénk a kereskedelmet, hogy az emberek életet megváltoztató gazdasági lehetőségeket teremtsünk,
  • visszaszoríthatnánk a maláriát,
  • lehetővé tehetnénk a szakképzett munkaerő országok közötti nagyobb mértékű mozgását az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében,
  • jelentősen visszaszoríthatnánk a gyermekek alultápláltságát,
  • és 1,5 millió ember életét menthetnénk meg az olyan krónikus betegségektől, mint a magas vérnyomás.

Összességében ezek a szakpolitikai intézkedések évente 4,2 millió ember életét menthetnék meg, és a világ szegényebbik fele évente 1,1 ezer milliárd dollárral kerülne jobb helyzetbe. Gazdasági értelemben minden egyes elköltött dollár óriási mértékű, 52 dollárnyi társadalmi hasznot eredményezne.

A fenntartható fejlődési célok jelenlegi agendája nem működik megfelelően.

Nem fogadhatjuk el, hogy a világ vezetői újabb üres ígéreteket tegyenek, vagy hogy az ENSZ továbbra is a magasröptű, de elérhetetlen és nem priorizált célok végtelen listájára szórja el a pénzforrásokat, valamint tékozolja el a figyelmét. Megmenthetjük a globális fejlesztési agendát, és a lehető legtöbbet hozhatjuk ki a következő hét évből. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy előre vesszük a leghatékonyabb megvalósulással bíró célkitűzéseket.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Ruben Earth/Getty Images.

bull bear tőzsde
mesterséges intelligencia ai chatgpt
vilagbank world bank washington
Itt az első kriptopénz, amit egy globális nagybank bocsát ki
Új szankciókat vet be Észak-Korea ellen az USA
Itt az új 1000 forintos, amivel hamarosan a boltokban is találkozhatsz
orosz ukrán háború kedd frontvonal percről percre
Tematikus PR cikk
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
KSH