Portfolio signature

Tényleg készen áll Budapest egy olimpiára? Még így is több ezermilliárdba kerülne

Az augusztusi atlétikai világbajnokság után többen felvetették, hogy Budapest készen állna a 2036-os nyári olimpia megrendezésére: az ehhez szükséges sportlétesítmények jelentős része mostanra megépült. Ugyanakkor egy olimpia megrendezése nem csak a stadionokról és sportcsarnokokról szól, az infrastruktúra terén például jóval kisebb az előrelépés a lefújt 2024-es pályázathoz képest. Összesítésünk szerint még így is több ezer milliárd forintot emésztene fel a rendezés, aminek egy részére persze lehet azt mondani, hogy olimpia nélkül is szükséges beruházás lenne, de az elmúlt hat-hét évben már láthattuk, mennyire fontosak ezek valójában. Egyelőre hivatalosan nincs szó újabb magyar pályázatról, legfeljebb ötletszinten merült fel a téma.

2017 után megint olimpiáról álmodik Budapest Augusztusban atlétikai világbajnokságot rendezett Budapest, amit a nyári olimpia és a futball-vb után a harmadik legnagyobb sporteseménynek szoktak nevezni. A sikeres világbajnokság után nem véletlen, hogy újra felvetődött egy olimpiarendezés lehetősége. Erre azonban reálisan legkorábban 2036-ban lehet esélyünk, hiszen a 2024-es eseményt Párizs, a 2028-ast Los Angeles kapta meg, 2032-ben pedig Brisbane rendezheti az eseményt. Még a 2036-os olimpiát sem biztos, hogy „visszahozzák” Európába; egyelőre Mexikó, Indonézia és Törökország nyújtott be hivatalos pályázatot. Európából szóba került még az olasz, dán vagy német rendezés, de a lengyelek is bejelentkeztek. Emellett Egyiptom első afrikai országként kacérkodik a rendezéssel, de a rajtvonalra állhat India, Kína vagy Katar is. A hagyományos „vetésforgó” alapján Brisbane után egy ázsiai olimpiára viszonylag kicsi az esély, ez rontja Indonézia kilátásait, míg Mexikó ellen az szólhat, hogy 2028-ban Los Angeles rendez. Így reális esély nyílhat egy újabb európai helyszínre, amiért akár Budapest is versenybe szállhat.

Arról egyelőre nincs hivatalos döntés, mikor választhatják ki a helyszínt. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke annyit nyilatkozott, hogy a 2036-os rendező kiválasztása már az utódjára marad. Bach mandátuma 2025-ben jár le, vagyis a jelek szerint azt követően születhet döntés, de a napokban már arról is lehetett hallani, hogy Bach még egy ciklusra elnök maradna. Addig a NOB igyekszik felmérni a jelentkezőket, és egy szűkebb kört kiválasztani, akikkel megkezdik az egyeztetéseket.

Magyarországon egyelőre nincs szó hivatalos olimpiai pályázatról 2036 esetében sem, legfeljebb pletykaszinten került szóba, hogy újra meg lehetne próbálni. A fentiekből az látszik, hogy valószínűleg csak évek múlva lesz döntés a helyszínről. Korábban volt egy olyan íratlan szabály a NOB-on belül, hogy nagyjából hét évvel az esemény előtt szavaznak a rendezőről, de azóta átálltak arra, hogy több rendezőt jelentenek be egyszerre. Látszik, hogy vannak már érdeklődők, vagyis

fontos lenne, hogy minél előbb hivatalos döntés szülessen, ha Budapest valóban pályázni akar – néhány ország ugyanis már most előnyben van.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés