Portfolio signature

Verdiktet mondott az EU a magyar minimálbérekről, sok veszély fenyegeti még a munkavállalókat

Az Eurofound által készített átfogó tanulmányban aprólékosan megvizsgálták a minimálbérre vonatkozó szabályozások végrehajtását az Európai Unió tagállamaiban, részletesen elemezve a jogi kereteket, a végrehajtási mechanizmusokat, a szociális partnerek bevonását. Az elemzés szerint sok szempontból a szabályok betartásánál Magyarország az uniós átlag felett teljesít, de a magyar dolgozók sokszor kiszolgáltatottak még a munkáltatói visszaéléseknek.

Még 2020-ban az Európai Parlament megbízta az Európai Bizottságot „A minimálbér szerepe az egyetemes munkabérgarancia kialakításában” című kísérleti projekttel, amelynek 2021 és 2023 közötti végrehajtását az Eurofound irányítja. A projekt része annak, hogy az Európai Unió 2022-ben uniós irányelvet vezetett be a megfelelő minimálbérek elősegítésére, célozva az európai munkavállalók munka- és életkörülményeinek javítását.

Az előnyök között szerepel a tisztességes munka- és életkörülmények teremtése az európai munkavállalók számára, a munkajogi szabályok fokozottabb betartatása a munkáltatókkal. A remények szerint az uniós szabályok segítik a kollektív tárgyalásokat, előmozdítják a bérmegállapítást, és biztosítják a minimálbérek hatékonyabb védelmét.

Az Eurofound tanulmányából kiderül, hogy Magyarországon a minimálbér betartására vonatkozó szabályokat stabil jogi keretrendszer jellemzi, amelyet a Foglalkoztatás-felügyeleti Igazgatóság felügyel. Figyelemre méltó, hogy az országnak nincs külön jogszabálya, amely kizárólag a minimálbér érvényesítésére irányulna. 2020-ban egy jelentős átszervezés során a hatáskörök a munkaügyi felügyelőségekről a Foglalkoztatás-felügyeleti hatóságokra szálltak át – amelyek a GFM irányítási főosztálya alá tartoznak.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés