Hosszú viták után a múlt héten elfogadta az új bevándorlási törvényt a francia parlament mindkét háza. Miután Emmanuel Macron államfő centrista kormánya sem a szenátusban, sem a nemzetgyűlésben nem rendelkezik többséggel, így a törvény elfogadásához szükség volt a jobboldali republikánusok támogatására is. Emiatt a jogszabály egyfajta kompromisszumos megoldásként két legyet kívánt ütni egy csapásra: egyrészt lehetőséget nyújt a papír nélkül (sans-papiers), vagyis hivatalos munkaszerződés és bejelentés nélkül dolgozó EU-n kívüli országokból érkezett bevándorlók helyzetének legalizálására a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban, másrészt jelentősen szigorítja a bevándorlók számára folyósított szociális juttatásokkal kapcsolatos szabályokat.
A törvénnyel lényegében Macron azt kívánta demonstrálni a jelenlegi francia politikai széljárásban, hogy képes kemény intézkedéseket hozni a bevándorlással kapcsolatban, de ugyanakkor nyitva is tartja Franciaországot a külföldi munkavállalók előtt, akik enyhíthetik az ország gazdaságát sújtó jelentős munkaerőhiányt.
Nem lesz automatikus az engedélyek kiadása
A jogszabály értelmében a feketén foglalkoztatott bevándorlók a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban egyéves megújítható tartózkodási, illetve munkavállalási engedélyt szerezhetnek bizonyos feltételek mellett.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!