A nanoanyagok iránti kereslet világszerte nő, a csomagolóanyagoktól a számítógépeken és a ruhákon át a festékekig vagy a gyógyszerekig különféle termékekben használják azokat. Az olyan iparágak, mint az energia- vagy az élelmiszeripar, az elektronika vagy akár az orvostudomány is mindinkább a nanoanyagokra támaszkodva érnek el technológiai előrelépéseket. Ezek az anyagok képesek növelni a napelemek által termelt villamosenergia mennyiségét éppúgy, mint javítani az építőanyagok tartósságát. Jelentőségüket jól mutatja az is, hogy 2023-ban a kémiai Nobel-díjat is a nanorészecskékkel kapcsolatos tudományos kutatási eredményért ítélték oda.
Kell-e aggódnunk?
A mikroanyagok 5 mm-nél kisebb méretűek, a nanoanyagok pedig még ennél is kisebbek, nano méretűek. (Egy nanométer a méter egymilliárd része.) Összehasonlításként: egy papírlap körülbelül 100.000 nanométer vastag. A nanoanyagokban a legkisebb egységek 100 nanométernél kisebbek. Ez ezerszer kisebb, mint az emberi hajszál átmérője.
Ez alapján érhető, hogy ezek az anyagok olyan mikroszkopikus komponensekkel rendelkeznek, amelyekre a hagyományos termékbiztonsági szabályok egyszerűen már nem érvényesek.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!