Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Mit is jelent a jogállamiság?
A Helsinki Bizottság meghatározása szerint „a jogállam lényege, hogy a törvényeknek, a jognak mindenki alá van rendelve. A szabályok mindenkire vonatkoznak. Teljes a törvény előtti egyenlőség és a jog uralma mindenki és minden intézmény felett.” Első felszínes olvasatban úgy tűnhet, hogy a jogállamiság nem jelent többet, mint hogy az állam betartja és betartatja az általa hozott törvényeket és más jogszabályokat, melyek végső forrása a demokratikus választói akarat.
Ez azonban nem ilyen egyszerű. A mai autokratikus rendszerek is demokráciának állítják be magukat, ugyanis arra a többségre hivatkoznak, amely hatalomba segítette őket, s vidáman figyelmen kívül hagyják a mindenféle kisebbségek jogait, végső soron a törvény előtti egyenlőség követelményét. Ahogy Fleck Zoltán „Rendszerhiba” című könyvében írja, az olyan autokratikus rendszerek, mint például a NER, a legalitás (törvényesség) mögé bújnak és autokratikus tartalmú jogi normák tömegét állítják elő. Putyin Oroszországában például a politikai ellenfelek bebörtönzése „törvényes”.
Ennek következtében mélyebbre kell ásnunk, és rögzítenünk kell a jogállamiság tartalmi kritériumait is. Ez némi bizonytalanságot okoz a jogállamiság tartalmával kapcsolatban, ha azonban e kritériumokat az egyes országok alkotmányai – és az EU alapszerződése – tartalmazzák, s ha vannak független bíróságok, melyek értelmezik, és képesek kikényszeríteni e normák érvényesülését, akkor ez a bizonytalanság jelentősen csökkenthető.
Az alábbi jogállamisági kritériumokat meglehetősen erős közmegegyezés övezi, ezért bátran kiindulhatunk belőlük. Annak mérlegelése tehát, hogy egy adott országban, ezen belül az állam működésének egy adott szektorában milyen mértékben érvényesül a jogállamiság, a következő kritériumokból indulhatunk ki:
- a törvényesség, ami magában foglalja az átlátható, elszámoltatható, demokratikus és pluralista törvényhozási eljárásokat;
- a jogbiztonság, a polgárok jogainak védelme;
- a végrehajtó hatalom, a kormány önkényességének tilalma;
- a független és pártatlan bíróságok által biztosított hatékony bírói jogvédelem, ideértve az alapvető jogok tiszteletben tartását is;
- a hatalmi ágak szétválasztása és
- a törvény előtti egyenlőség.
A törvényesség érvényesülése
Az első olyan terület, ahol a 2010 után létrehozott államkonzervatív rendszerben sérül az „átlátható, elszámoltatható, demokratikus és pluralista törvényhozási eljárások” követelménye, az oktatáspolitika alkotásának módja. Ez a helyzet már a 2011-es úgynevezett köznevelési törvény elfogadáskor bekövetkezett, mert az oktatáspolitikai döntések meghozatala során a különböző érdekcsoportok (pedagógus szakszervezetek és szakmai szervezetek, önkormányzatok, nem állami iskolafenntartók, kisebbségek, ifjúsági szervezetek, munkaadói szervezetek stb.) részvételét szolgáló testületek (Közoktatáspolitikai Tanács, Országos Köznevelési Tanács, tripartit egyeztetési mechanizmus) mind megszűntek. Azóta az egyes egyedi döntések előkészítése az érdekeltek teljes kizárásával történik. (A kormány néhány politikai szövetségesével való látszategyeztetés ezen nem változtat.) A törvényesség sérül a döntéselőkészítést szolgáló adatok és egyéb információk titkosítása, számos esetben azok meghamisítása miatt is.
Szintén sérül a törvényesség minden alkalommal, amikor a nagy rendszerszintű változtatások gyakorlatba való átültetése nem felmenő rendszerben történik, ami az oktatás szereplői, különösen az iskolák, szülők, pedagógusok számára lehetővé tenné a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodást, hanem azonnal bevezetik azokat. Ez ellehetetleníti az informált szülői/tanulói döntéseket is. Ezek közé tartozik például a tankötelezettség korhatárának csökkentéséről szóló döntés, vagy a 2012-es és 2020-as állami tantervek azonnali bevezetése.
A jogbiztonság érvényesülése
A közoktatásban a legfontosabb csoportok, melyek tagjai rendkívüli jogokkal kell, hogy rendelkezzenek, a tanulók és a szülők. Minden további jogsérelem nélkül a NER által kikényszerített szélsőséges adminisztratív centralizáció önmagában is korlátozza a tanulói és szülői jogok és érdekek érvényesülését. Ennek oka az, hogy az iskolai autonómia felszámolása miatt a tanulókat és a szülőket érintő döntések hatalmas részét már nem az iskolák, hanem távoli bürokratikus szervezetek tisztviselői hozzák meg.
Az iskolák és pedagógusok tantervi autonómiájának felszámolása a részletes központi tantervi szabályozással és az egyentankönyv rendszerrel nem csupán minőségellenes, de korlátozza a szülők EU Alapjogi Chartájában biztosított jogát arra, hogy gyermekük számára pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak.
A kormány által mesterségesen generált egyházi magániskolai expanzió során az egyházi iskolákra lényegében nem vonatkoznak a beiskolázási szabályok, melynek következményeként az expanzió elkerülhetetlenül a roma tanulók szegregációjának erősödését vonta maga után. A kormányzati vezetők „szeretteljes szegregációról” szóló nyilatkozatai felmentik és támogatják a közoktatás helyi szereplőinek a kisebbségi és emberi jogokat sértő magatartását.
Az államkonzervatív közoktatási rendszer jelentős mértékben korlátozza a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az egyházi magániskolák számának a kormány által mesterségesen generált növekedésének következményeként például rengeteg településen kizárólag egy felekezethez tartozó egyházi magániskola működik, ami sérti a szülők EU Alapjogi Chartájában biztosított jogát arra, hogy gyermekük számára vallási vagy világnézeti meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak.
A hittanoktatás tantervi keretek között történő megszervezése és a hittanoktatók bérezésének állami finanszírozása sérti az állam és egyház szétválasztásának elvét. Mindezeken felül a 2020-as központi állami tantervvel a korábbi rejtett és eseti indoktrináció (egy ideológia ráerőltetése mindenkire) az oktatás tartalmának meghatározásában nyílttá és rendszerszintűvé vált.
A NER jelentősen korlátozta a munkavállalók, ezen belül a pedagógusok jogait.
Ebbe a körbe tartozik
- a pedagógus szakszervezetek sztrájkjogának korlátozása,
- a sztrájkjog gyakorlásának teljes ellehetetlenítése,
- a pedagógusok foglalkoztatásával kapcsolatos döntések meghozatala során a szakszervezetekkel való konzultációs kötelezettség gyakorlati kiüresítése,
- valamint a kormány által létrehozott, kötelező tagságon alapuló Pedagógus Kar működtetése.
A jogbiztonság nem csupán a „természetes személyek” (állampolgárok), de az általuk létrehozott szervezetek jogainak védelmét is magában foglalja. Az önkormányzatok által képviselt helyi közösségek jogait csorbítja a közoktatási intézmények „államosítása”, működtetésük elvétele az önkormányzatoktól. (Csak az óvodák maradtak önkormányzati tulajdonban.) Ennek következtében Magyarországon minden természetes és jogi személy alapíthat iskolákat – kivéve az önkormányzatokat. Bár az iskolaépületek formailag önkormányzati tulajdonban maradtak, a helyi közösségek befolyása az iskolák működésére teljesen megszűnt. Ezt súlyosbította, hogy 2023-tól többszáz önkormányzati tulajdonban lévő iskolaépület tulajdonjogát kárpótlás és az önkormányzatok hozzájárulása nélküli átadták az egyházaknak.
Szintén sérti a jogbiztonságot a pedagógiai szakmai szolgáltatások államosítása, az üzleti és nonprofit szervezetek kiszorítása.
Ezen kívül az állami egyentankönyvek rendszerének létrehozása révén kiszorította az üzleti tankönyvkiadókat is. Az „LMBTQ propaganda” tilalmára hivatkozva az állam a nonprofit szervezeteket de facto kitiltotta az iskolákból.
A végrehajtó hatalom önkényének tilalma
Ez a kritérium az, amelynek megsértésére olyan sok példát lehetne hozni, ami már bőven szétfeszítené írásom terjedelmi kereteit. Álljon itt csupán néhány példa.
Első helyre az adminisztratív centralizáció által lehetővé tett közvetlen politikai kontroll kell, hogy kerüljön. Ennek lehetőségét az teremtette meg, hogy az iskolákat, mint önálló regisztrált szervezeteket megszüntették és beolvasztották a központi kormány dekoncentrált szervezeteiként működő tankerületi központokba. (Az iskolák jogilag a tankerületi adminisztratív központok „telephelyeiként” működnek.) Mint említettem, ez együtt járt az iskolák szervezeti, szakmai és gazdálkodási autonómiájának teljes megszüntetésével, aminek következtében a politikai kinevezett tankerületi igazgatók kívülről „mikromenedzselik” az iskolákat. Ez teljesen felszámolja a tanszabadság formális érvényesülését, és korlátlan teret biztosít a politikai elvárásokhoz való igazodás kikényszerítése számára. Ahol diszkrecionális (egyedi) döntési felhatalmazás alapján egyes emberek uralkodnak, ott a jog uralma meggyengül.
A tíz éve regnáló rendszerben az iskolák vezetőit közvetlenül a miniszter nevezi ki, a pedagógusok fölött a munkáltatói jogokat a tankerületi igazgatók gyakorolják, az iskolák működését meghatározó alapdokumentumokat a tankerületi igazgatóság adja ki, valamint az iskoláknak nincs saját költségvetésük és nem gazdálkodnak. Az iskolai elektronikus naplók és a közoktatás adminisztratív információs rendszerének összevonásával létrehozott KRÉTA rendszer az egyes pedagógusok közvetlen központi adminisztratív ellenőrzésének az eszközévé vált.
Mindez együtt lehetővé tette a politikai célú repressziv eszközök alkalmazását 2022-től: a megfélemlítést szolgáló vezetői kommunikációt és a polgári engedetlenség eszközével élő számos pedagógus aránytalan mértékű büntetését (elbocsájtását). A nyilvánosság korlátozása (a nyilatkozatali tilalom az iskolák vezetői és alkalmazottai számára) pedig növeli az oktatás szereplőinek kiszolgáltatottságát.
A végrehajtó hatalom önkényes viselkedése bele van kódolva az oktatás finanszírozási rendszerébe is.
A központosított rendszerben a közoktatás központi költségvetési finanszírozásában az átláthatóság teljesen megszűnt, az összes közoktatási kiadás egyetlen költségvetési soron szerepel. A finanszírozás normativitása megszűnt, melynek következtében megszűnt annak átláthatósága és kiszámíthatósága is. Ugyanígy megszűnt a szektorsemlegesség is, aminek következtében a közoktatásban jelenleg hat elkülönült, párhuzamos és más-más kritériumokon alapuló finanszírozási rendszer működik. Mindezek miatt a tankerületi központok költségvetésén belül az egyes iskolák nem rendelkeznek elkülönített költségvetéssel, a bérfinanszírozás alapjául szolgáló munkaerő-gazdálkodási döntések, valamint a működtetési kiadások teljesítése egyedi diszkrecionális döntések, melyek szintén a tankerületi vezetők által gyakorolt személyes, adminisztratív és politikai kontroll érvényesítését szolgálja.
Mindehhez járul az egyházi iskolák finanszírozása egy jelentős részének egyedi általános célú (nem célhoz kötött) egyházi támogatások rendszerébe terelése, az egyházi támogatások felhasználásának teljes átláthatatlansága, valamint a fenntartó egyházak és iskolák közötti finanszírozási kapcsolat szabályozatlansága.
Bírói jogvédelem
A bírói jogvédelem legyengítésére egyenlen konkrét példát találtam: a gyöngyöspatai oktatási szegregációs ügy sértettjei számára bírósági ítélettel megítélt kártérítést sem a kormány dekoncentrált tankerületi szervezete, sem pedig a helyi önkormányzat nem volt hajlandó kifizetni. Ezen kívül a kormány számos egyedi esetben nyilvánosan megkérdőjelezte a bírói ítéletek érvényességét.
Mindent egybe véve, legyünk hálásak az Európai Bizottságnak azért, hogy nem szőrözik minden egyes, az EU értékeit rögzítő jogi dokumentum tartalmába ütköző problémával, mert ha így tett volna, a pedagógusok béremelésének 20 százalékos kiegészítését szolgáló források soha nem érkeztek volna meg.
És még egyszer: ilyen listát bármelyik közszolgáltatási szektorról lehetne készíteni, ami felhívja a figyelmet egy nagyon fontos összefüggésre: amikor „Brüsszel” a maga megengedő módján számonkéri Magyarországon a jogállamisági követelmények érvényesülését, végső soron a magyar állampolgárok életminőségét védi.
Címlapkép forrása: Getty Images
