RTL: sok pénzt kerestünk már Magyarországon, nem baj, ha ez átmenetileg csökken
Gazdaság

RTL: sok pénzt kerestünk már Magyarországon, nem baj, ha ez átmenetileg csökken

A lineáris televíziózás szerepe a médiapiacon csökkenni fog, ezért az RTL nemzetközi és hazai szinten is átalakulásba kezdett, a márkáikat olyan platformokra ültetik át, melyek jövőállóbbak a lineáris műsorszóró modellnél. Ennek a folyamatnak a kontextusában kell értelmezni az RTL+ streaming platform fejlesztését és a Bajnokok Ligája magyarországi közvetítési jogainak – viszonylag nagy visszhangot kiváltó – megvásárlását is. Európában médiapiaci konszolidációt tartanak szükségesnek, így Magyarországon is figyelik a lehetőségeket, ezzel párhuzamosan pedig fejlesztenek, és azt sem bánják, ha a következő időszakban kisebb lesz a profitjuk, feltéve, hogy cserébe gyorsul a transzformáció. Egyebek mellett ezekről a témákról, valamint a médiacsoport nemzetközi és magyar terveiről beszélt a Portfolio-nak adott páros interjúban Vidus Gabriella, az RTL hazai vezérigazgatója, valamint Elmar Heggen, a tulajdonos RTL Csoport operatív igazgatója, vezérigazgató-helyettese. Utóbbi szakembert arról is megkérdeztük, hogy a viszonylag korlátos piacméret és a nem éppen könnyű körülmények ellenére, miért olyan elkötelezettek Magyarország mellett.

Nemrég publikálta az RTL Csoport az első negyedéves jelentését, mely éves alapon 2,6%-os bevételnövekedésről számolt be, valamint megerősítette az egész évre vonatkozó, 6,6 milliárd eurós bevételi előrejelzést is. A bővülés a reklámszegmensben és a streamingben is erős volt, a tartalomgyártás területén viszont csökkenést látni. Mely területeken vagytok a legelégedettebbek a csoport teljesítményével és hol van leginkább hiányérzetetek?

Elmar Heggen: Nem mindig könnyű egyetlen negyedév alapján megítélni a teljesítményt, főleg, ha a tartalomgyártás-üzletágunkat, a Fremantle-t nézzük. Itt a bevételt ugyanis akkor lehet elkönyvelni, amikor egy adott tartalom adásba kerül vagy megjelenik egy streaming-felületen.

Az első negyedévben a Fremantle bevétele a kedvezőtlen időzítés miatt nem növekedett. Ezzel szemben a tévés reklámpiac elég erős volt Németországban és Franciaországban is, abból tudtunk profitálni. Ebben a szegmensben csak az árnyalta a képet, hogy egy nagyon gyenge 2023-as első negyedévhez hasonlítjuk most magunkat. Ezzel együtt jó reklámpiaci folyamatokat látunk a számunkra fontos országokban, és amit szintén látunk, az a dinamikus, kétszámjegyű növekedés a streamingben.

Továbbra is célunk, hogy erős jelenlétet építsünk ki a nem lineáris üzletágban, azaz a streamingben és a video on demand-ben. 2019 végén például még csak 1,44 millió előfizetőnél tartottunk, idén március végén pedig már 6 millió előfizetőnk volt. Kicsivel több, mint négy év alatt tehát megnégyszereztük az előfizetők számát. Erre az eredményre nagyon büszkék vagyunk.

A streaming-előfizetők tekintetében országszintű számokat Németországon kívül már nem közöl a csoport a negyedéves jelentésében. Tulajdonosként mennyire lehettek elégedettek az RTL+ magyarországi eredményeivel?

Elmar Heggen: Először is úgy gondoljuk, hogy megfelelő méretarányokat kell kiépíteni ahhoz, hogy a broadcast és a streaming üzletágainkban sikeresen megbirkózzunk azzal az átalakulással, amiben most vagyunk, az pedig rendkívül fontos, hogy a lineáris kábelportfóliónkat erős streaming-ajánlattal egészítsük ki.

Mindemellett a szabadon fogható televíziós csatornáknál továbbra is előnyünkre válik, hogy Magyarországon a többi piacunkhoz, tehát Németországhoz, Franciaországhoz vagy Hollandiához képest jóval nagyobb a napi elérésünk.

Azt nem gondoljuk ugyanakkor, hogy azok a trendek, amelyeket a portfóliónk más részein megfigyelhetünk, Magyarországon tartósan ne érvényesülnének, tehát a magyar piac sem lesz örökké kivétel.

TÉVÉS SZAKZSARGON

Broadcast: Hagyományos televíziós sugárzási módszer, amely lehetővé teszi a televíziós tartalmak széles közönség számára történő terjesztését rádiófrekvenciás vagy digitális jelek útján.

Lineáris televíziózás:
Hagyományos műsorszórási forma, ahol a tévécsatornák előre meghatározott időpontokban sugároznak programokat fix menetrend szerint. Ebben a rendszerben a nézők az adott műsorokat csak a kijelölt időpontban tudják megtekinteni, kivéve persze, ha felveszik azokat. A lineáris televíziózás szemben áll a video on demand (igény szerinti, lásd ugyanebben a keretben, lejjebb) szolgáltatásokkal, ahol a nézők bármikor kiválaszthatják és megnézhetik a kívánt tartalmat.

Sales house: Olyan vállalkozás, amely különböző médiák, (például TV-csatornák, rádiók, hírportálok) reklámfelületeinek értékesítésével foglalkozik. Egy adott sales house gyakran több különböző médiacsatornát, médiacsoportot is képvisel a hirdetési piacon.

Streaming
: Olyan technológia, amely lehetővé teszi a multimédiás tartalmak, például videók és zenék folyamatos átvitelét és lejátszását az interneten keresztül anélkül, hogy a felhasználónak le kellene töltenie az egész fájlt.

Video on demand: Olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy tetszésük szerint válasszanak és nézzenek videókat bármikor, amikor csak szeretnék. Ebben a rendszerben a tartalom nem kötött egy adott időpontban történő sugárzáshoz, hanem a felhasználó kérésére bármikor elérhetővé válik.

Ebből adódik, hogy Magyarországon is fel kell készülni a változásra, ezért is kezdtünk el most befektetni a streamingbe, elég csak a Bajnokok Ligájára, az Európa Ligára és a Konferencia Ligára gondolni. Ez egyben azt is jelenti, hogy hajlandók vagyunk jelentős összegeket befektetni, mert úgy gondoljuk, hogy ez szükséges ahhoz, hogy sikeres üzletet építhessünk Magyarországon.

Hosszú távú befektetők vagyunk. Nem bánjuk, ha akár két egymást követő évben is alacsonyabb nyereségességgel kell számolni, vagy még ha kissé negatív is lesz az az előjel, feltéve, hogy a befektetésünk segít felgyorsítani az átalakulást és a növekedést.

Mindkét témára, a focira és a streamingre is szeretnék majd visszatérni, de még maradjunk a stratégiánál. Tavaly decemberben az RTL Csoport azért jelentette be holland érdekeltségeinek értékesítését, mert hatósági döntés miatt nem tudta véghez vinni a konszolidációs stratégiáját, ami konkrétan egy másik nagy médiacsoporttal, a Talpa Networkkel való egyesülés lett volna. Van az RTL-nek konszolidációs stratégiája Magyarországon? A TV2-vel való fúzió nem hiszem, hogy járható út lenne, de azért vannak más cégcsoportok is a piacon, mint az AMC vagy a Paramount.

Elmar Heggen: Már többször nyilatkoztuk, hogy hiszünk a konszolidáció szükségességében. Ha ugyanis nincs megfelelő méretarányod, akkor középtávon nem leszel képes felvenni a versenyt a nemzetközi tech- és streaming óriásokkal. Hollandiában megpróbáltunk egyesülni a kereskedelmi versenytársunkkal, de ezt a fúziót sajnos megakadályozta a versenyhatóság.

Így a második legjobb lehetőséget kellett választanunk, ami az érdekeltségünk értékesítését jelentette a DPG Mediának. Nekik ugyanis megvan a méretük és a lehetőségük a lokális és regionális konszolidációra. Majdhogynem önző döntés lett volna a részünkről visszautasítani a DPG Media ajánlatát, ami az adott helyzetben a legjobb lehetőség volt az RTL Nederland részvényesei és munkavállalói számára.

Elmar Heggen, az RTL Csoport COO-ja, vezérigazgató-helyettese
Elmar Heggen, az RTL Csoport COO-ja, vezérigazgató-helyettese / Forrás: RTL

Ami pedig Magyarországot illeti, azért vagyunk itt, hogy építkezzünk, hogy befektessünk, és őszintén szólva rengeteg lehetőséget látunk. 2011-ben hét kábelcsatornát szereztünk meg annak érdekében, hogy erős, egymást kiegészítő csatornacsaládot építhessünk. Ez egy nagyon fontos befektetés volt.

2016-ben növelni akartuk a digitális piaci jelenlétünket, ezért részesedést vásároltunk volna a Central Médiacsoportban, amit a magyar versenyhatóság megakadályozott.

Továbbra is figyeljük a lehetőségeket, és ahogy mondtam, azért vagyunk itt, hogy építkezzünk és beruházzunk. Erre jó példa az RTL+ fejlesztése, valamint az összes többi befektetésünk is, legyen szó adatról, tartalomról vagy technológiáról, de ide sorolhatnám az RTL Magyarország új belvárosi bázisát és annak stúdióit is.

De visszatérve a kérdésre: a helyi konszolidációs stratégiánk bizonyos mértékig függ a lehetőségeinktől.

Mindig megvizsgáljuk, ha valami elérhetővé válik, és ha a befektetési kritériumainkat tartalmazó, egyébként meglehetősen hosszú listán szinte mindenhol zöld pipa szerepel, akkor megtesszük a megfelelő lépéseket.

Úgy tűnik, hogy 2023-ban a TV2 megszilárdította a helyét, mint Magyarország vezető tévécsatornája a kereskedelmileg fontos 18-49 és 18-59-es célcsoportokban, főműsoridőben. Mennyire kritikus része az RTL hazai stratégiájának, hogy tartósan visszavegye a pole-pozíciót?

Vidus Gabriella: Ahogy Elmar is említette, a méret fontos, és ez igaz a lineáris televíziózásra is. Az RTL stratégiájának ráadásul alapvető része, hogy a vállalat piacvezető.Nyilvánvalóan a kérdés az, hogy mekkora előnyt szeretnél, és ez mennyibe kerül. Mert igaz, hogy azért vagyunk itt, hogy építkezzünk, ugyanakkor persze az is fontos, hogy fölöslegesen ne költsünk pénzt.

De ha megnézzük az első negyedévi eredményeket, azok elég ígéretesek: az RTL ebben az időszakban már meg is verte a TV2-t, az elmúlt napok tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a jó széria folytatódni fog, mivel a legújabb műsorunk, a The Floor már most elképesztően jó számokat hoz.

csart1

Arról nem is beszélve, hogy a 11 csatornából álló kábelportfóliónk gyakran meg is veri a TV2 portfólióját, annak ellenére, hogy az több csatornából áll, mint a miénk. Mindent egybevetve, az RTL Magyarország a ranglisták élére pályázik, de nagyon óvatosak vagyunk a költségeinkkel és a műsorokba való beruházásainkkal egyaránt.

A két nagy kereskedelmi csatorna kiterjedt kábelportfóliója is jól mutatja, hogy milyen mértékben alakult át a tévés piac az elmúlt időszakban Magyarországon. Hogy változott meg az elmúlt öt évben az RTL üzleti modellje?

Vidus Gabriella: Öt évvel ezelőtt egy építkezési szakasz elején voltunk, hiszen akkor még csak néhány éve szedhettünk terjesztési díjat a kábelszolgáltatóktól.

Ez az időszak fontosnak bizonyult, mivel a koronavírus-járvány időszakába már kiegyensúlyozottabb bevételi struktúrával érkeztünk meg, ami sokat segített akkor, amikor a magyar reklámpiac egyik napról a másikra egyszer csak összeomlott.

Az elmúlt néhány évben pedig egy másik átalakulási folyamat zajlik, melynek keretében elkezdtünk megteremteni egy harmadik bevételi lábat, ami közvetlenül a fogyasztóktól származik, tehát alapvetően a streamingről szól.

Vidus Gabriella, az RTL vezérigazgatója
Vidus Gabriella, az RTL vezérigazgatója / Forrás: RTL

Ez persze még a beruházási fázisban van, de ha az lenne a kérdés, hogy mit tartanék ideális állapotnak öt év múlva, akkor azt mondanám, hogy a továbbra is fontos lineáris bevételek, köztük a reklám és a terjesztési díjak mellé érezhető arányban zárkóznak fel a közvetlenül a fogyasztóktól érkező előfizetési díjak.

Említetted a kábeltelevíziós csatornákat, és nemrég, decemberben négyet is elindítottatok közülük. Összehasonlítottuk az RTL és a TV2 portfóliószintű számait is, szintén a kereskedelmileg fontos szegmensekben és idősávban. Az idei első negyedév sokkal jobban néz ki az RTL számára, mint 2023 első három hónapja. Ez már az új csatornáknak köszönhető, vagy más okok állnak a háttérben?

Vidus Gabriella: Azt hiszem, amit az első negyedévben láttok, az inkább a meglévő csatornák stratégiaváltásának köszönhető.

A négy új csatorna jelenlegi piaci penetrációja közel 70%-os, de még mindig nem vagyunk ott mindenhol, ami reméljük, hogy a jövő év elejére változni fog. Ráadásul a teljes üzleti hatásuk csak március végétől érvényesül, így ezt nincs értelme mérni az első negyedév tekintetében.

Viszont a stratégia sok másik csatornánkon megváltozott. Az RTL HÁROM például filmcsatornává vált, fantasztikus eredményekkel. A Cool teljesen új műsorstratégiára váltott, ami már ki is fizetődött, az RTL KETTŐ pedig az új vígjátékcsatornánk lett.

Mindezek a hatások összeadódtak, így a kábeltévék idei eredményét már egy teljesen megújult programstratégia szállítja.

csart2

Akkor térjünk rá a streamingre, az RTL Csoport a beszámolói szerint ugyanis az elmúlt két évben 400 millió eurót fektetett be ebbe az üzletágba. Itt több pillér kell a megtérüléshez vagy elegendő csupán az előfizetői díjakra alapozni?

Elmar Heggen: Valóban nagy összeget fektettünk be. Különböző üzleti modelleket vizsgálunk, Németországban és Hollandiában például elsődlegesen az előfizetések finanszírozzák a streaming-szolgáltatásunkat.

Ezzel párhuzamosan Franciaországban az M6+ inkább a reklám-finanszírozású video on demand irányba megy, néhány esetben pedig hibrid modellről van szó. Összességében minden piacunkon vegyes üzleti modellt építünk, olyan bevételi forrásokkal, mint az előfizetői díjak, a hirdetési és disztribúciós bevételek.

A különböző piacokon más és más minták működnek, ami nagyjából attól függ, hogy a háztartások mit preferálnak. Az alacsonyabb díjú szolgáltatások bizonyos mennyiségű reklámmal járnak együtt, aki pedig tényleg csak a tartalomra akar koncentrálni, annak egy olyan csomagra kell előfizetnie, amely bár drágább, de cserébe reklámmentes.

És hogy lehet kezelni annak a kockázatát, hogy ebben a folyamatban sérülhet az RTL kapcsolata a hagyományos piaci partnerekkel, például a telekommunikációs cégekkel vagy a kábeltévé-szolgáltatókkal?

Elmar Heggen: Ezek a kapcsolatok egyáltalán nem sérülnek csupán azért, mert befektetünk video on demand platformokba. Ez csupán egy újabb módja annak, hogy elérjük a végfelhasználót.

Nincsenek viták, épp ellenkezőleg, mi kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a szövetségekre és a partnerségekre. Németországban például a Deutsche Telekom [a Magyar Telekom többségi tulajdonosa – a szerk.] a partnerünk; ott az RTL+ Premium része a Magenta csomagnak, de ezen kívül is sok lehetőséget látunk az együttműködésre ezen a téren.

Vidus Gabriella: Azok az idők elmúltak, amikor a partnereink úgy gondolták, hogy ez valamifajta fenyegetést jelent számukra.

Ez egy hatalmas lehetőség mindannyiunknak, mivel ők is és mi is azért vagyunk itt, hogy a fogyasztók kedvében járjunk. Azt szeretnénk, ha a nézők a lehető legtöbb időt töltenék a tartalmainkkal, és ehhez kell megválasztanunk a megfelelő üzleti modelleket. Szerintem ebben a kérdésben ez a kulcsfontosságú gondolat.

A közéletben sok szó esett már a magyarországi kereskedelmi tévécsatornák rivalizálásáról. A Netflix, a Disney vagy az HBO könnyebb, tisztességesebb versenyt kínál majd?

Vidus Gabriella: Tudod, a verseny olyan, amilyen, nem ítélkezni kell fölötte, hanem minél jobban kell játszani. A streamingben is mi vagyunk hazai pályán, ha a helyi tartalmakról és a helyi igények ismeretéről van szó.

Nyilvánvaló, hogy tisztességes verseny esetén legalább ismered a szabályokat, még ha ettől nem is lesz feltétlenül könnyebb az életed. De nézd, én nem ítélkezem, mi úgy fogunk játszani, ahogy azt a piac megköveteli.

És úgy gondolod, hogy a helyi tartalmak magasabb aránya valóban képes ellensúlyozni az RTL+ mennyiségi hátrányát a Disney, a Netflix vagy akár az HBO ajánlatával szemben?

Vidus Gabriella: Igen. Meggyőződésünk, hogy a helyi tartalom, a helyi hírességek és a helyi ízlés ismerete mind kulcsfontosságú elemek az RTL video on demand kínálatában. De ez nem csak egy elmélet, ez bizonyított tény. A helyi tartalom igenis számít, amikor a fogyasztók kiválasztják, mivel töltsék az estéjüket.

Ráadásul egyáltalán nem csak mennyiséggel versenyzünk, nem csak az számít, hogy hány órányi film vagy sorozat van a könyvtáradban. Az igazi kérdés az, hogy pontosan ki tudjuk-e szolgálni azt az időkeretet, amit a fogyasztó kész a képernyő előtt tölteni. A szegmentálás és a célzás tehát kulcsfontosságú.

Az interjú egyik aktualitása, hogy ősztől indul az a három éves időszak, amelyre az RTL megszerezte a Bajnokok Ligája és más páneurópai labdarúgó versenyek fő közvetítési jogait. Számítottál arra, hogy a médiaszektor és a közélet egyes szereplői ennyire hevesen reagálnak majd a bevásárlásra? Persze, a futball a szenvedélyről és az érzelmekről szól, de mit gondolsz, miért kaptatok olyan negatív reakciókat, mintha fényes nappal loptatok volna el valamit?

Vidus Gabriella: Nem loptunk el semmit. Ezek a vádak szerintem mind abból adódtak, hogy a konkurenciának rossz volt a szájíze. Átformáltuk a játékteret, megváltoztattunk valamit, ami megváltoztathatatlannak tűnt, és az ilyen helyzetek mindig sok kérdést vetnek fel.

Sokan kételkednek ennek a lépésnek a helyességében, de mi meg vagyunk győződve arról, hogy a futballrajongók szokásaira is pozitív hatással leszünk. Minden változás nehéz, és rengeteg kockázattal jár, de mi ezt vállaljuk. Magyarországon most zajlik le egy változás, ami a világon már több helyen végbement, ezt azért fontos látni. Ahogy Elmar is mondta, Magyarország sok szempontból különleges hely, de azért talán kevesebb szempontból, mint azt elsőre gondolnánk.

A nézők esténként kiválaszthatják majd, hogy melyik meccs érdekli őket, amit jobb minőségben, reklámok nélkül nézhetnek meg, így én bizakodó vagyok a fogadtatással kapcsolatban.

A másik oldalról persze ez azt is jelenti, hogy változik a hozzáférés módja is, mert az új élmény előfizetési díjért cserébe lesz elérhető. Megértem, hogy ez okoz némi zavart a piacon, de ne felejtsük el, hogy a B-licensz nem digitális része miatt lineáris csatornákon is lesznek rendszeresen elérhető BL-meccsek, a Sport1-en és a Sport2-n.

Hatalmas számok keringenek a szektorban az üzlettel kapcsolatban. A konszenzus nagyjából évi 10 millió euró körül van. Meg tudod erősíteni ezt a számot?

Vidus Gabriella: Nem, nem tudok semmilyen számot megerősíteni.

Rendben, de ha csak a korábbi időszakok nyilvánosságra került számait vesszük, melyeket a köztévé fizetett ki ezekért a jogokért, akkor azért nagyságrendileg nem állhatunk túl messze az igazságtól. Ez a befektetés képes lesz nyereséget termelni csupán előfizetési díjakból?

Vidus Gabriella: Ezt a befektetést nem önmagában kell nézni. Előbb óriási pénzt ruháztunk be az RTL+-ba, és arra jött rá a tartalmi láb. Ezt a kettőt mi együtt értelmezzük és együtt elemezzük.

A Bajnokok Ligájának az előfizetői bázis felfuttatásában nyilvánvalóan hatalmas szerepe lesz, az üzlet racionalitását pedig alapvetően az előfizetési díjak alapján vizsgáltuk, így a számításokat is ebben a kontextusban végeztük el.

Ugyanakkor nyilvánvalóan lineáris bevételeink is lesznek. Egyfelől vannak kötelezettségeink, a döntőt például természetesen lineáris csatornán közvetítjük majd, másfelől pedig nálunk lesznek a Sport1-en és a Sport2-n látható mérkőzések kereskedelmi jogai is, az RTL Saleshouse-on keresztül tehát ebből is lesz bevételünk.

Szóval bár kalkulálunk lineáris bevételekkel, de magát az üzleti döntést nyilván a streamingbe való befektetésként hoztuk meg.

Elmar Heggen: Amit pedig még fontos hozzátenni, hogy van egy stratégiai értéke is ennek a befektetésnek, amit nagyon nehéz megbecsülni.

De nyilvánvaló, hogyha olyan platformokat akarunk építeni, mint amilyennek az RTL+-t szeretnénk látni Magyarországon, akkor stratégiai szempontból is fontosak a prémium tartalmak, amiket az emberek valóban el akarnak érni és amiket jól ismernek.

Ez a beruházás ahhoz is hozzájárul, hogy az RTL az ország legfejlettebb digitális médiavállalataként működhet tovább. Ezért fektetünk eredeti, elsősorban magyar tartalmakba, ezért szerzünk meg prémium sportjogokat, és ezért biztosítjuk a körülményeket a független újságíráshoz.

Ezek mind fontos elemei annak az átalakulásnak, amire szükségünk van. A lineáris televíziózás szerepe ugyanis tovább fog csökkenni. Nem tudjuk még megmondani, hogy milyen gyorsan, és milyen mértékben, de csökkenni fog. Szerintem minden más nyitott kérdés az iparágban, de ez nem.

Nekünk ezt a folyamatot kell kompenzálni azzal, hogy olyan platformokon is kínálunk tartalmat és olyan platformokra is átültetjük a márkáinkat, melyek szerepe a lineáris szolgáltatással szemben erősödni fog.

Eljött az ideje, hogy úgy tekintsünk 2024-re, 2025-re, esetleg még 2026 egy részére is, amikor elfogadjuk az alacsonyabb működési nyereséget, és olyan platformok kiépítésébe fektetünk be, amelyek jövőállóbbak, mint a régi, hagyományos, szabadon fogható műsorszolgáltatói modell.

Vidus Gabriella: Arról nem is beszélve, hogy időzítés szempontjából ez egy igazán jó lehetőség volt. Először is tavaly tavasszal nyertük meg a tendert, tehát majdnem másfél évünk volt a felkészülésre. Másodsorban a platform technikai felkészítésére is volt idő, ahogy arra is, hogy felépüljön egy értelmezhető előfizetői bázis.

És ami még fontos, hogy ez a befektetés felgyorsítja a már említett transzformációs folyamatot, illetve jól példázza, hogy szakmai befektetőként az RTL Csoport mindig kihasználja a felkínálkozó lehetőségeket.

A Digital-Media Hungary konferencián néhány héttel ezelőtt arról beszéltél, hogy az RTL+ ára még az ősz előtt emelkedni fog, de azt nem árultad el, hogy mennyivel. Ugyanakkor láthatunk több fajta modellt is a piacon. A hamarosan induló Max esetében például az Eurosportért külön kell majd fizetni, az Apple TV-n is külön ára van a sporttartalmaknak, a Netflix pedig több piacon vezetett be reklámokkal megtámogatott, olcsóbb csomagot. Terveztek ilyesmi megoldásokat, vagy ebből a szempontból egységes marad az RTL+?

Vidus Gabriella: Az elején igyekszünk majd minél egyszerűbbé tenni az ajánlatunkat az ügyfelek számára, tehát egy csomaggal indulunk. Eleinte.

Az árazást még nem áll módunkban nyilvánosságra hozni, de azt elmondhatom, hogy középtávon elemezni fogjuk a hirdetésekkel támogatott szolgáltatás bevezetését, viszont ez inkább egyfajta második lépésnek tekinthető az RTL+ esetében.

Sok magyarországi futballrajongó aggódik, hogy nem tudnak majd Bajnokok Ligája meccseket nézni sörözőkben, bárokban. Korábban azt kommunikáltátok, hogy a nyilvános vetítésekre vonatkozó kérelmeket egyedileg fogjátok elbírálni, de ez nem tűnik túl reálisnak. Terveztek erre valami megoldást?

Vidus Gabriella: Igen, halljuk ezeket az aggályokat, ezzel kapcsolatban néhány hét múlva fogunk tudni többet mondani.

Értem. A streaming és a foci mellett miben látod a legnagyobb kockázatot az év hátralévő részében az üzleti működésetek szempontjából?

Vidus Gabriella: Hamarosan új központba költözik az RTL, ami több szempontból is kihívást jelent, ezek közül az egyik, hogy a stúdióink zavartalan működését folyamatosan biztosítani kell, márpedig jelenleg az összes őszi produkciónk forog. Minden jel arra mutat egyébként, hogy a már végső fázisban lévő épület időben elkészül, és nyár közepén birtokba is tudjuk venni.

Tehát a következő két hónap tényleg erről szól majd a működés szempontjából, nem sokkal utána pedig, augusztus közepén elkezdődik a Bajnokok Ligája. Nyilván itt vannak technikai kockázatok, még akkor is, ha a partnerünk, a Bedrock ezt már megcsinálta. Ugyanakkor sosem lehet tudni, hogy milyen fennakadásokkal kell majd szembenézni.

Végül pedig a hirdetési piacot említeném, amely szerencsére 2023-hoz hasonlóan idén is nagyon egészségesnek tűnik, de nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy kiszolgálatlan ügyféligények maradnak az asztalon, szóval remélem, hogy év végére minden ügyfelünk elégedett és boldog lesz.

Magyarország mennyire számít nehéz médiapiacnak az RTL Csoport főbb működési területeihez, például Németországhoz vagy Franciaországhoz képest?

Elmar Heggen: Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy minden piacnak megvannak a maga sajátosságai. De az a körülmény, hogy Gabi 20 éve itt van a cégnél, 2015 óta pedig egy erős csapattal körbe véve vezeti a vállalatot, nagyon sok helyi piaci sajátosságot távol tart tőlünk. Ez hatalmas előnyt jelent.

Mindemellett, természetesen Magyarország nem egy könnyű piac. Zsúfolt abban az értelemben, hogy hatalmas a kínálat a tévécsatornák és a műsorok tekintetében. Továbbá van egy jól finanszírozott, fő versenytársunk, ami nem könnyíti meg a dolgunkat.

De együtt kell élnünk azokkal a körülményekkel, amelyeket magunk körül látunk. A panaszkodás nem segít, csak az, ha harcolunk és hozzuk az eredményeket, így mi inkább erre összpontosítunk.

De miért kötelezitek el magatokat újra és újra Magyarország mellett? Ahogy mondtad, nem egy könnyű piac, ha pedig az üzleti eredményeket nézzük, akkor nem ad olyan sokat hozzá a csoport 6-7 milliárd eurós bevételéhez és több száz millió eurós profitjához.

Elmar Heggen: Ez igaz, de ezt az üzletet mi hoztuk létre és mi építettük fel. 1997-ben indultunk, hamar nullszaldós, és kereskedelmileg sikeres lett az RTL Magyarországon.

Amikor egy új tévécsoportot hozol létre, az némileg más érzés, mint amikor megveszel egy társaságot, optimalizálod, majd túladsz rajta. Ez nagyon nem így működik, ha valaki egy családhoz tartozik, az RTL Magyarország pedig ilyen értelemben is a családunk része.

Ezen túl pedig Magyarország releváns piac számunkra. Németországhoz viszonyítva nyilván kisebb, de mi Luxemburgban is ott vagyunk, pedig aztán Luxemburg Magyarországnál sokkal kisebb. És ami még fontos, hogy ez egy olyan hely, ahol a helyi menedzsment segítségével tudjuk, hogyan lehet növekedni és sikereket elérni.

Boldogok vagyunk, maradunk, sőt tovább építkezünk. Úgy gondoljuk, hogy számos lehetőség van arra, hogy tovább erősítsük a magyarországi tevékenységünket, és ez az, amit tenni akarunk.

Ahogy korábban említettem, a jövedelmezőség még csökkenhet is átmenetileg, ez azonban nem probléma, ha hosszú távon sikeresek vagyunk. Nagyon sok pénzt kerestünk azóta, hogy Magyarországra jöttünk.

A csoportnak hosszú távú a befektetési stratégiája, ezért nagyon magabiztosak vagyunk abban, hogy képesek leszünk a nem lineáris jövőbe is együtt továbblépni.

Címlapkép forrása: RTL

Kiszámoló

Így is lehet: az adakozás James Bondja

Írtam nemrég a gazdagokról (meg úgy általában a kapzsiságról), azokról, akik annyi pénzt felhalmoznak, hogy fogalmuk sincs, mit tudnának vele kezdeni még az ükunokáik ükunokái is. (Minden r

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
18 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
korminfo