Visszavásárolta a kormány a ferihegyi repülőteret
Gazdaság

Visszavásárolta a kormány a ferihegyi repülőteret

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően ma, azaz 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök este. A magyar állam 80%-os tulajdonrészt szerzett, a vételár 3,1 milliárd euró, emellett a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitelt is meghosszabbították.

A Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója. A tárgyalások a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és VINCI Airports részéről két körben zajlottak. Az üzletkötés ugyanis egy nemzetközi eladói körrel történt, amelyet az AviAlliance, a GIC és a CDPQ alkottak. Másfelől a tranzakció zárásához a repteret finanszírozó nemzetközi hitelezői körrel is megállapodást sikerült kötni. Az adásvételi tranzakció közép-európai viszonylatban is rekord méretet képvisel. A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt, hiszen míg a repteret eladni könnyű, addig visszavásárolni nehéz – közölte a kormány a bejelentésben.

Nem sokkal a kormány bejelentése után, a tulajdonosakat képviselő német AviAlliance is megerősítette, hogy a tranzakció minden feltétele teljesült.

A csütörtöki megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

A költségvetés idei es jövő évi nehéz helyzete nehezen teszi indokolttá a reptér mostani vásárlásának időzítését. Nem véletlen, hogy a kormány stratégiai okokat nevez meg, amikor a visszavétellel kapcsolatos szándékait feszegetik.

azt jelenti a 80 százalékos állami tulajdonrész megszerzése, hogy jelenlegi árfolyamon 965 milliárd forintot kell költségvetési forrásokból elutalni, ami mellé jön a hosszú távú hitel törlesztése is.

A korábbi számításokhoz képest olcsóbban szerezte meg a magyar állam a repülőteret: még néhány hónapja is arról szóltak a hírek, hogy a magyar kormány 4 milliárd eurós ajánlott tett a reptérért, aztán egy megemelt, 4,4 milliárd eurós árról is szó volt, míg 2021-ben a Deutsche Bank fair érték becslése 4,2-5,2 milliárd euróról szólt. Pár hónappal ezelőtt a Portfolio is megnézte a piaci árazásokat és az utóbbi évek tranzakcióit, a 2019-es EBITDA-val számolva, a tőzsdén jegyzett repterek árazását figyelembe véve 2,7-4,4 milliárd euró adódott, az utóbbi évek tranzakcióinak árazásával pedig 4,5-4,6 milliárd euró.

Az 1,44 milliárdos hitelről viszonylag keveset tudunk, a Budapest Airport Zrt. tavalyi beszámolójából viszont azt tudjuk, hogy ebből 124 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 48,4 milliárd forintot) azaz Európai Beruházási Banktól (EIB) kapott beruházási hitel tesz ki, amely a megmaradt tétel a 2018 végén felvett 200 millió eurós teljes keretből. Az EIB beruházási hitel visszafizetése több részletben esedékes 2024. június 30-tól 2032. december 31-ig, a hitel következő, idei törlesztő részlete 6,379 millió euró lesz.

Emellett még 2023. július 28-án egy 274,59 millió euró értékű konzorciumi bankhitelt vettek fel, amelyet 12 éven át törlesztenek majd a hitelezőnek.

A forintárfolyam várható alakulásáról és a devizapiaci kilátásokról mindent megtudhat előfizetői eseményünkön!

Hogyan is lett erre pénz?

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a magyar állam vagyoneladásokba kezdett, ami összefüggésben van azzal, hogy elő kell teremtenie a reptér megvásárlásának fedezetét. Korábban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ugyanis arról beszélt, hogy a kormány részben költségvetési forrásokat, a fejlesztési bank forrásait, valamint nem stratégiai eszközök eladásából befolyó pénzeket mozgósít a Budapest Airport megvétele érdekében.

A visszavásárlás érdekében az állam több vagyonelemet is értékesített. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

Ahogy arról korábban írtunk, az Erste Bank 15%-ának az értékesítéséből 87,5 milliárd forint bevétele keletkezett a kormánynak, míg az Alfa Biztosító és az Union Biztosító 35%-os részesedésének, valamint a Yettel 25%-os tulajdonrészének az eladásából összesen 182,5 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak, azonban azt továbbra sem tudni, hogy oszlott meg ez az összeg a két biztosító, illetve a telekommunikációs cég kisebbségi tulajdonrészének az értékesítése között.

A további ügyletekkel együtt vett pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordított. A vételár fennmaradó részét a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.

az Eximbanktól kapott fejlesztési hitelből, valamint a költségvetés által végrehajtott tőkeemelésből finanszírozta.

A reptér egyébként felfutó pályán van: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát. Az éves forgalom a 2020-as mélyponthoz képest 281 százalékkal emelkedett tavaly. Az induló és érkező járatok száma 9,6 százalékkal, 108 068-ra nőtt 2023-ban.

Nem is meglepő, hogy 2023-ban nyereséges lett a repülőtér: 337 millió eurós nettó árbevétellel zárta a tavalyi évet a Budapest Airport, ami közel 22 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ebben az is szerepet játszott, hogy a légiáru mennyisége rekordot döntött, 200 ezer tonna árut kezelt a BUD Cargo City.

Ennek kapcsán az eladó AviAlliance jelezte, hogy számos fejlesztést hajtottak végre a területen.

2007-es kezdeti befektetésünk óta a Budapest Airport jelentősen növekedett. társtulajdonosainkkal együtt összesen több mint 700 millió eurót fektettünk be a repülőtér bővítésébe és fejlesztésébe. Meggyőződésünk, hogy beruházásaink és fejlesztési terveink szilárd alapot biztosítanak a további sikerhez az új tulajdonosi kör alattis

– közölte Gerhard Schroeder, az AviAlliance ügyvezető igazgatója az ügyletről. A közleményben azt is kifejtették, hogy a Covid-19 járvány ellenére csak 2020 óta több mint 200 millió eurót fektettek be a repülőtéri infrastruktúra és az utasok kényelmének javításába. A repülőtér fejlesztése az évek során az egész ország számára előnyös volt, mivel

2022-ben becslések szerint 2,85 milliárd euróval járul hozzá a magyar gazdasághoz, ami a magyar GDP mintegy 3 százalékát teszi ki.

A Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium a közleményben azt írja, „a munka a visszavásárlással nem áll meg. Sőt csak most kezdődik igazán, hiszen a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson.” A kabinet célja, hogy a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolásában fontos szerepet játszon a légikikötő.

Kiszámoló

Kiszámoló bankszámla......helyett

Most, hogy a Raiffeisen valami okból elkezdte elüldözni a prémium ügyfeleket (pedig nemrég még 50 ezer forintot is fizetett ugyanezen embereknek, hogy nála nyissanak számlát), arra gondoltam, hog

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Órákon belül olyan ítélet születik Magyarországról, ami a forint sorsát is eldöntheti

Könyvelő

Könyvelő
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet
fitch ratings hitelminősítő adósbesorolás