Veszélyben az új magyar modell, súlyos jelentés érkezett
Gazdaság

Veszélyben az új magyar modell, súlyos jelentés érkezett

Európa és Magyarország éppen csak beinduló akkumulátor-ipara jelentős kihívásokkal néz szembe az elektromos autók értékesítésének globális lassulása miatt. Az SC Insights lítiumakkumulátor-tanácsadó cég szerint a régióban az év eleje óta mintegy 158 gigawattórányi termeléskiépítésre vonatkozó beruházási tervet vontak vissza. Ez főként a lassú fogyasztói felvásárlási kedv és a kínai, Kínában működő cellagyártók által támasztott verseny miatt van így. Az európai piacokat kiszolgáló távol-keleti gyártók is letekerhetik terveiket.

Andy Leyland, az SC Insights ügyvezető igazgatója szerint az európai autógyártók nem rendelnek elég akkumulátort, és az európai kormányok és autógyártók hosszú távú tervezésének hiánya azt eredményezheti, hogy a kínai, az ázsiai országban termelő vállalatok uralják majd az akkumulátoripart – számolt be a Financial Times.

Az európai autógyártók letekerték az e-autós terveiket, miután 2024 első öt hónapjában mindössze 2,4%-kal nőttek az akkumulátoros járművek eladásai a régióban.

A CRU Group adatai szerint csak májusban 11%-kal csökkentek az eladások az előző évhez képest.

Az európai akkumulátorgyártó vállalkozásokat is számos visszaesés érte. A Northvolt, Európa vezető akkumulátorgyártója a múlt héten stratégiai felülvizsgálatot indított, ami késleltetheti az új gyárak építését Németországban, Kanadában és Svédországban. A döntés azután született, hogy a Northvolt elvesztette a BMW-vel kötött 2 milliárd dolláros szerződését, mivel nem tudta elég gyorsan növelni a termelést.

A PowerCo, a Volkswagen akkumulátorgyártó részlege tavaly elhalasztotta a negyedik európai akkumulátorgyár építéséről szóló döntést.

Még a kínai vállalatok is visszafogják a beruházásaikat Európában: például az Svolt májusban elállt a németországi akkumulátorgyár építésére vonatkozó terveitől.

A Rho Motion, egy EV-ellátási láncokkal foglalkozó tanácsadó cég tavaly 15%-kal csökkentette az európai akkumulátoros autóeladások 2030-ra vonatkozó előrejelzését a korábbi előrejelzéséhez képest, mivel az autógyárak visszavették a modelljeik villamosítására vonatkozó terveiket.

Magyarország számára ez azért lehet aggasztó, mert a Magyarországra települő cellagyarátók – például a kínai CATL, az EVE Battery és a Sunwoda, vagy a vészhelyzetet hirdető dél-koreai SK On – az európai piacot szolgálnák ki itteni gyáraikból.

Ha csökken a kereslet, akkor a Kínából, más országokból hozott import kielégítheti azt a szükségletet, amelyet a magyar üzemekből fednének le.

Az akkumulátorok iránti visszaeső kereslet már meglátszik a hazai gazdaságban: az autó- és az akkumulátorgyártás is jelentős csökkenést mutattak a legutóbbi ipari termelési adatok szerint. Amint arról részletesen írtunk, bár nem ismerjük pontosan az akkumulátorgyártás trendjét az ipari termelésben (a KSH nem tesz közzé havi adatot ilyen részletes alágazati bontásban), de a külkereskedelmi forgalom részletes adataiból megállapíthatjuk, hogy mennyire kedvezőtlen a ciklikus pozíció. Az első negyedévben az akkumulátorok exportja csak a háromnegyedét érte el az egy évvel korábbinak.

Jöhetnek a beruházástörlések?

A CRU szerint az Európában bejelentett, összesen 1280 GWh kapacitású akkumulátorgyárak mintegy felénél nagy a kockázata annak, hogy 2030-ra nem használják ki a termelési kapacitásukat, vagy egyáltalán nem épülnek meg. Ezzel szemben a Kínában és az Egyesült Államokban bejelentett 4413GWh és 1262 GWh alig több mint egynegyedét fenyegeti csak ez a kockázat.

Az európai cellagyártóknak más kihívásokkal is szembe kell nézniük, mivel a nikkelt és kobaltot használó, drágább, nagyobb hatótávolságú akkumulátorok vegyszereire összpontosítanak. Az olcsóbb, kisebb hatótávolságú lítiumvas-foszfát (LFP) akkumulátorok, amelyekre a kínai gyártók specializálódtak, egyre jobbak és olcsóbbak, ami arra késztette az autógyártókat, hogy felülvizsgálják ezen akkumulátorok beszerzésének lehetőségéről szóló döntéseiket.

Ennek eredményeképpen néhány európai autógyártó a dél-koreai riválisok felé fordul az akkumulátorok beszerzésében. A Samsung SDI átvette a Northvolt által elvesztett BMW-megrendeléseket, míg a Renault több milliárd dolláros üzletet jelentett be az LG Energy Solutionnel a Lengyelországban gyártott LFP-akkumulátorokról.

Tim Bush, a UBS szöuli akkumulátor-elemzője megkérdőjelezte, hogy az európai akkumulátorgyártók hosszú távon képesek lennének talpon maradni a dél-koreai és kínai versenytársakkal szemben, mondván, hogy „az európaiaknak nincs érdemi termelési múltjuk, nem tudnak méretarányosan működni, és nem biztosították a felmenő szintű ellátási láncukat”.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Lehet még bárki Joe Biden utódja?

A hétvégén dől el, ki képviseli a demokratákat Donald Trump ellen az amerikai elnökválasztáson. Joe Biden, a jelenlegi elnök mentális állapotában egyre többen kételkednek, a... The post Lehe

KonyhaKontrolling

Megéri még a nyelvvizsga?

Sokaknak nagy célja, hogy nyelvvizsgát szerezzen, ezzel bizonyítsa tudását, illetve remélhetőleg jobb esélyekkel induljon a munkaerőpiacon. Ebben a bejegyzésben a nyelvtanulás és a nyelvvizsga

Kasza Elliott-tal

Eladások

Augusztus közepén pénzre lesz szükségem, és ehhez el kell adnom pár részvényt. Egy éve is volt egy hasonló dilemám, akkor veszteséggel szálltam ki több papírból, de idén más a tervem.Van

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Váratlanul blokkolták az ukránok Magyarország olajimportjának nagy részét!
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
Microsoft logó felhőszoftver