Lassan két éve csökkenésnek indult a világban az infláció, ennek ellenére a jegybankok nagyon óvatosak a kamatcsökkentéssel. Hajlamosak vagyunk a hazai inflációra és a Magyar Nemzeti Bank lépéseire koncentrálni, az infláció azonban globális probléma, amelynek megnyugtatóan idehaza is csak akkor lesz vége, ha a nemzetközi szinten is általános lesz az árstabilitás. Ezért érdemes távolabbra tekinteni, annál is inkább, mert mint látni fogjuk, a világ vezető jegybankjai nagyon különböző helyzetből kénytelenek szembenézni az ördöggel.
A monetáris politika általános kihívása, hogy egyszerre fél az inflációtól és a recessziótól, vagyis minél kisebb gazdasági (növekedési) áldozat árán szeretné elérni az árstabilitást. Eközben sok esetben stabilitási szempontokat is figyelembe kell venniük, ezért fél szemmel a devizaárfolyamra, vagy éppen a költségvetés helyzetére kell tekintettel lenniük.. A lentiekben bemutatjuk, hogy a világ 11 legnagyobb jegybankja, hogy áll éppen az infláció elleni küzdelemmel és milyen kihívásokkal szembesül.
Amerikai Egyesült Államok: a Fed talán már szeptemberben elkezdheti a kamatcsökkentési ciklust
Március óta az infláció 3,5%-ról 3%-ra csökkent, ráadásul júniusban havi alapon már 0,1%-os csökkenést mutatott, a maginfláció pedig lassan de biztosan csökken, jelenleg 3,5%-on áll.
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Az infláció csökkenésével a globális jegybankok a lazítás útjára léptek
- 11 nagy jegybankot mutatunk be és hogy milyen dilemmákkal szembesül
- Megmutatjuk, hogy a nagy jegybankok hogyan kezelik a kamatcsökkentés kihívásait
- Végül pedig rátérünk arra, hogy ez miért fontos a kötvény- és részvénybefektetőknek is
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARÁCSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!