Portfolio signature

Három pályázati csomagra készülhetnek a vállalatok, gyorsan kikerülhet a jelentős forrás a magyar gazdaságba

A napokban bejelentett 440 milliárd forintos keretösszegű Jedlik Ányos Energetikai Program finanszírozása vegyes hátterű lesz, és lesz benne vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő forrás is; a tízfajta vállalati pályázat három főbb tématerület köré épül – jelezte a Portfolio-nak adott gyorsinterjúban Steiner Attila. Az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy a felhívás tervezetek időben eltolva, egymás után jelennek meg a kormány társadalmi egyeztetési felületén a következő időszakban, és elmozdulást jelentenek majd az eddigi naperőművi fókuszról. Az a terv, hogy nyár végéig beérkezzenek a támogatási igények, és "az a cél, hogy ezeket a forrásokat minél hamarabb ki tudjuk helyezni a gazdaságba." A program részleteiről bővebb információkat is mondd Steiner Attila a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciájának nyitó előadásában; további részletek és jelenetkezés itt.

Portfolio: Egy nagyon nagy forráskeretű miniszteri bejelentésen vagyunk túl, és a tegnapi megújuló energiás rendezvényen Ön további néhány részletet is mondott a tíz pályázatból álló programcsomagról. Melyek a főbb mozgatórugók a csomag mögött?

Steiner Attila: A Jedlik Ányos Energetikai Program egyik fő mozgatórugója a magyar energiatermelési és ellátási rendszer ellenállóképességének erősítése, hiszen az energiaválság is megmutatta, hogy ez nagyon fontos. Emellett

az is lényeges, hogy az energiaátmenet során a vállalatok energiaköltségeit csökkentsük, a versenyképességüket erősítsük, és mindezt most kormányzati oldalról nem szabályozásokkal és adóváltoztatásokkal szeretnénk megtenni, hanem támogatási programok révén.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés