Hatalmas pénzt kapott és nem is akárhonnan a magyar fejlesztés, ami a vakság egy formája ellen hirdetett harcot

Lassan eltelt 4 év a legutóbbi beszélgetésünk óta, ezért nem árt, ha felelevenítjük, hogy mivel is foglalkozik és milyen csapat áll a kutatások mögött?

A bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézetben (IOB-ben) dolgozom, amelyet Roska Botond alapított 2017-ben. Személy szerint a transzlációs kutatásokért vagyok felelős az intézetben, ami azt jelenti a legegyszerűbben megfogalmazva, hogy

hogyan lesz egy ötletből gyógyszer, hogyan fordítjuk le a gyógyítás nyelvére a laboratóriumban kapott izgalmas eredményeket, innovatív ötleteket.

Milyen fő kutatási irányok jellemzik a csapat munkáját?

Jelenleg két nagy transzlációs programunk fut az intézetben. Az egyik terápia a látás visszaállítását célozza, és az úgynevezett optogenetikán alapul. A másik egy precíz génszerkesztésen, génjavításon alapuló technológia. Mindkét program célja, hogy a laboratóriumban kapott izgalmas eredmények megvalósuljanak és a klinikai kipróbálás stádiumába kerüljenek, hogy végül a betegek számára jelentsenek új terápiát. Ezzel a transzlációs munkával foglalkozom már több mint 6 éve az intézetben.

Kezdjük a precíz génszerkesztéshez kapcsolódó kutatásokkal. Miért fontos ez, és hol tartanak ezek a kutatások?

Az emberi genom 3,2 milliárd betűből (bázisból) áll, és ha egy hibás, akkor az betegséget okozhat, például vakságot, süketséget vagy veleszületett cukorbetegséget.

A precíz génszerkesztés feladata, hogy azt az egy hibás bázist találjuk meg és javítsuk ki a 3,2 milliárdból, amelyik a konkrét betegséget okozza.

A humán genom projekt a 2000-es évek elején eljutott odáig, hogy le tudta olvasni az egész genomot, de hibákat akkor még nem tudtunk kijavítani. Ma már megvan a technológia arra, hogy ne csak le tudjuk olvasni, hanem bele is tudjunk írni a genomba, illetve, hogy a hibás bázisokat ki tudjuk cserélni a megfelelőre. A módszer amivel dolgozunk, a bázis-szerkesztés nevet viseli. Eredetileg ezt a technológiát a Massachusettsi Műszaki Egyetemen fejlesztették ki, és az első kísérletekben sikerült igazolni, hogy a módszer jól működik sejtekben. Az IOB-ban az volt a célunk, hogy ezt a módszert

az örökletes makuladegeneráció leggyakoribb formájának, a Stargardt-kórnak a kezelésére alkalmazzuk.

Gyakorlatilag hét év munkája volt, hogy a bázis-szerkesztő módszert adaptáljuk a szem fényérzékelő részére, a retinára. A projekt elején egy bostoni biotech céggel kezdtünk el közösen dolgozni, amely rendelkezett a bázis-szerkesztés technológia licenszével.

És jól értem, hogy a kísérletek nagy része a svájci központban valósult meg.

Így van, a kutatások nagy része itt történt az IOB-ben, és kidolgoztuk azt a módszert, hogy hogyan lehet ezt a bázisszerkesztő fehérjét bejuttatni a makula fényérzékelő sejtjeibe, amelyeket a betegség érint.

Milyen lehetőségek voltak? Milyen élő szervezetben tudták ezt tesztelni vagy vizsgálni?

Két modellt említenék meg. Az egyik, hogy betegekből származó bőrdarabból ki tudunk nyerni kötőszöveti sejteket, és ezeket át tudjuk alakítani őssejtekké, majd ezekből tudunk retinaszerű szövetet növeszteni. Ezeket úgy hívják, hogy retina organoidok. A másik pedig, hogy transzplantációs donorokból származó humán retinákon tudtuk tesztelni a módszert. Az utóbbi módszert egy magyar kutató fejlesztette ki, Szabó Arnold a Semmelweis Egyetemen. Be tudtuk bizonyítani, hogy ezekben a modellekben bázisszerkesztéssel a sejtek 60-80 százalékában ki tudjuk javítani a mutációt okozó hibát.

Tehát ötből három-négy sejtet genetikailag helyre tudunk hozni.

Egy ilyen génterápiás gyógyszernek nagyon sok komponense van. Ki kell választani a bázisszerkesztő enzimet amelyik a legjobb ennek a mutációnak a kijavítására. Emellett rengeteg más komponensét kell ennek a génterápiás gyógyszernek tesztelni, illetve optimalizálni. Gyakorlatilag humán retinán és humán retinális organoidokon optimalizáltuk éveken keresztül a módszert, mire idáig eljutottunk.

Helyezzük el az olvasóknak akkor ezt a projektet a gyógyszerfejlesztés különböző fázisain, hol tart ez most?

Ezt a szakaszt hívjuk preklinikai fázisnak, amikor még nem betegeken történik a tesztelés. A preklinikai fejlesztésnek két célja van. Egyrészt be kell bizonyítanunk, hogy ez a módszer hatásos. Másrészt be kell bizonyítanunk, hogy nem okoz valamilyen olyan mellékhatást, ami gátolja az alkalmazhatóságát.

A jelenlegi génterápiás vektor már közel van ahhoz a végleges készítményhez, amit végül egy emberbe be lehet juttatni.

A következő lépés a gyártási folyamat beállítása lenne. A készítményt olyan körülmények között kell gyártani, hogy az emberbe injektálható legyen. Végül pedig a szabályozó hatóságok mindig igényelnek mérgezőségi vizsgálatokat. Ezek után történhet meg néhány betegnek az úgynevezett fázis egyben való kezelése.

Milyen időtávon juthat el így az első betegekhez ez a terápia?

Körülbelül 2-3 év hosszú az a folyamat, mire az első betegeknél alkalmazható a terápia.

Egyrészt a gyártási folyamat beállítása, a szabályzó hatóságok által követelt vizsgálatok időt vesznek igénybe. A másik, ami nagyon fontos, hogy meg kell találnunk azokat a betegeket, akiket az első klinikai vizsgálatokba be lehet vonni.

Hogy áll ez a betegbevonási folyamat?

Ez a folyamat is elkezdődött már, igyekszünk például a Semmelweis Egyetemen is megtalálni azokat a betegeket, akik az első vizsgálatokban majd szerepelhetnek. A transzlációs folyamat következő állomása, hogy erre a kutatásra is alakítanunk kell egy céget, amelyre befektetőket vonunk be.

Akkor jól értem, hogy idehaza ezekben a folyamatokban a Semmelweis Egyetem a kulcsfontosságú szakmai partner.

Magyarországon a Semmelweis Egyetemmel vagyunk kapcsolatban, annak is a szemészeti Klinikájával, és itt kialakítottuk a beteg adatbázist, illetve a Semmelweis Egyetemnek olyan infrastrukturális háttere van, amivel genetikai szakrendelést tud biztosítani az ilyen betegségben szenvedők számára.

Hogyan képzeljük el a tőkebevonás folyamatát?

A biotechnológiai cégeknél általában az a gyakorlat, hogy a feltalálók a szellemi tulajdon jogait birtokolják. Amikor egy ilyen cégbe tőkét vonnak be, vagy új biotech vállalatot alapítanak, a befektetők részesedést vásárolnak a cégben, míg egy előre meghatározott arányban tulajdonosává válnak az alapítók. Ez függ attól, hogy mennyi pénzt fektetnek be, illetve függ attól, hogy mennyire értékelik annak a cégnek az éppen aktuális kutatását. A biotechnológiai vállalatok speciális üzleti alapon működnek más, hagyományos cégekkel összevetve. A biotech cégek döntő többsége soha nem termel hasznot élete során, előbb-utóbb tőzsdére lépnek, vagy felvásárolja őket egy nagyobb gyógyszercég. Ezek a nagy gyógyszergyárak rá vannak szorulva a pezsgő biotech szektorra, manapság az innováció nagy része már nem a gyógyszercégeken belülről jön, hanem kívülről, az ilyen és hozzánk hasonló kutatóintézetekből és a biotech szektorból. Ez egyfajta kölcsönös egymásra utaltság.

A másik nagyon aktuális területe az intézetnek akkor tehát az optogenetika. Mit érdemes erről a területről tudnunk?

Ez a projekt jelenleg már ott tart, hogy létrehoztunk rá

egy céget RhyGaze néven és a legutóbbi körben 97 millió dolláros befektetést sikerült bevonnunk,

nem is akármilyen befektetőktől. Nagy nemzetközi befektetők, mint

a Google Ventures, az ARCH Ventures Partners, F-Prime Capital, a Novartis Venture Fund es a Biogeneration Ventures látott benne fantáziát.

A cég feladata, hogy az optogenetikai látásvisszaállító módszert klinikai vizsgálatokba juttassa el. Ez már előrehaladottabb szakaszban van, mint amiről korábban beszéltünk. Itt már megtörtént a cégalapítás, zajlik a gyártási folyamat, és

nemsokára meg fognak megindulni az első betegvizsgálatok.

A tudományos háttér kapcsán fontos kiemelnem, hogy Roska Botond az egyik feltalálója ennek a módszernek. Ő 2010-ben közölt egy cikket a Science-ben, amiben egerek látását tudták visszaállítani. Ez a módszer rendkívül izgalmas volt, de nem működött azonnal emberben, nem is volt világos, hogyan fog tudni működni. Botond éveken keresztül dolgozott azon, hogy kifejlesszen olyan eszközöket, amivel nem csak egereket, hanem embereket is lehet majd kezelni. Ezen a ponton két problémát kellett megoldani. Az egyik, hogy ami egérben működik, az nem feltétlenül működik az emberben. Fontos volt, hogy úgy alakítsuk ki a génterápiás vektort, hogy az ne az egérben, hanem az emberi szöveten működjön. A másik probléma az volt, hogy nem volt teljesen világos, melyek azok a betegek, akik alkalmasak lehetnek a terápiára. Ez volt a két legfontosabb feladat, amin az elmúlt években dolgoztam.

Hogyan zajlik maga a folyamat, a terápia?

Az optogenetika esetében a látást megpróbáljuk visszaállítani általában egy algából származó fényérzékeny fehérjével. A normális látás úgy kezdődik, hogy a vannak fényérzékeny sejtek a retinákban, ezeket fotoreceptoroknak hívjuk, magyarul ezek a csapok es pálcikák. Ha ez a fényérzékenység különböző okok miatt elveszik, az vaksághoz vezet. Úgy tűnik, hogy a vaksággal járó kórképek jelentős részében a sejtek nem feltétlenül pusztulnak el, csupán a fényérzékenységüket vesztették el. Mivel a sejtek még megmaradnak a retinában, lehetőség van arra, hogy

génterápia segítségével egy fényérzékeny fehérjét juttassunk a még megmaradt sejtekbe, hogy újra aktiváljuk őket.

Ez az a módszer, amit 2021-ben Roska Botond bemutatott egy videós prezentáció keretében, ahol egy teljesen vak ember részlegesen visszanyerte a látását?

Igen, a módszer lényege ugyanaz. A különbség, hogy amin mi dolgozunk jelenleg, az elvileg lehetőséget ad arra, hogy

magas felbontású látást érjünk el a betegeknél.

Tehát, a cél hogy a beteg valóban tudjon olvasni, ehhez megint csak a makulát kell megcélozni. A mostani módszer abban különbözik, hogy nem csak fénylátást tudna biztosítani, hanem a magas felbontású látás a cél.

Hogyan találják meg a kezelésre alkalmas betegeket?

Meg kellett találnunk azokat a betegeket, akikben még vannak sejtek a makulában. A makula a központi szervünk, amely az éleslátásért felelős. Azok a betegek lesznek alkalmasak erre a látás visszaállító terápiára, akikben még vannak megcélozható sejtek a makulában. 13 centrummal dolgoztunk együtt a világon, köztük a Semmelweis Egyetemmel. Azt találtuk, hogy a betegek kétharmadában még megmaradnak a sejtek a makulában, és ezek a betegek válhatnak kezelhetővé.

És ezt a projektet viszi a RhyGaze nevű cég.

Igen. Mi vagyunk ennek a biotech vállalatnak a tudományos alapítói, kapcsolatunk folyamatos velük azóta is, de nem dolgozunk a vállalatnál.

Maradjunk egy kicsit még ennél a cégnél, hogyan lehet meggyőzni ilyen kockázati tőkebefektetőket, hogy támogassák Önöket és kockáztassák befektetésüket?

A befektetőket nagyon érdekelte, hogy jelenleg a látást nem lehet visszaállítani. A vakság egy nagyon nagy közegészségügyi probléma, és az emberek nagyon félnek attól, hogy elvesztik a látásukat. Bizonyos kutatások szerint ettől az emberek jobban félnek, mint például a rákos betegségektől. A digitális eszközök használata pedig ma már különösen fontossá teszi az éleslátás használatát.

Ha ebből egy értékesíthető termék lesz végső soron, akkor hogyan lehet beárazni ezeket a terápiákat?

Az árat végül a biztosítók fogják megfizetni. Az egyik lehetőség, hogy lehet keresni hasonló terápiákat, hogy azokért mennyit fizettek korábban a biztosítók. A másik lehetőség az életminőség-növekedés alapján történő árazás. Például Angliában ezt nagyon precízen számszerűsíteni lehet.

Ha majd a konkrét páciensekhez is eljut nemsokára ez a terápia, akkor hogyan kell azt elképzelni, fecskendővel?

Ez egy génterápiás gyógyszer, injekció formájában juttatják be a szervezetbe. Ezt a bejuttatási módszert már kidolgozták, a Semmelweis Egyetemen jelenleg is alkalmazzák. A beteg szempontjából a génterápiás anyagot be kell juttatni a retina alá, ami egy fél órától egy óráig terjedő műtét keretében történik meg.

Mikor kezdődhetnek a klinikai kutatások?

A cég körülbelül

néhány éven belul tervezi, hogy először teszteli ezt a módszert embereken.

Akkor fog kiderülni, hogy ez mennyire működik, és akkor tudunk majd többet mondani a hatékonyságáról. Az első fázisú vizsgálatoknál a biztonságosság az elsődleges szempont. Általában három különböző dózisban - alacsony, közepes, magas - kapják a betegek a gyógyszert. Körülbelül 9-12 embert vonnak be az első fázisba, óvatosságból, hogy figyeljék az esetleges mellékhatásokat.

A vakság esetében azonban figyelembe kell venni a kockázat-haszon arányt is.

A potenciális haszon óriási lehet, míg a kockázat viszonylag kicsi, hiszen ezeknél a betegeknél már nincs jelen látás.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.