Lomborg: veszélyes és drága hazugság övezi a nap- és szélenergiát

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az az elképzelés, hogy az áramnak olcsóbbnak kellene lennie, ahogy egyre több zöld energiát használunk, csak akkor igaz, ha kizárólag akkor fogyasztunk villamos energiát, amikor süt a nap, és fúj a szél. A modern társadalmaknak azonban éjjel-nappal áramra van szükségük. Amikor nem süt a nap, és nem fúj a szél, a zöld energiának rengeteg tartalékra van szüksége, amelyet gyakran fosszilis energiahordozók biztosítanak. Ez azt jelenti, hogy nem egy, hanem két energiarendszerért fizetünk. Miután pedig a tartalék fosszilis energiaforrásokat kevesebbet használjuk, kevesebb idő alatt kell megtéríteniük a tőkeköltségüket, ami még drágább áramot okoz.

Ez azt jelenti, hogy a nap- és szélenergia valós energiaköltsége sokkal magasabb.

Egy Kínáról szóló tanulmány szerint a napenergia valós költsége átlagosan kétszer olyan magas, mint a széné, míg egy Németországot és Texas államot vizsgáló elemzés szerint a nap- és szélenergia többszörösen drágább, mint a fosszilis energiaforrások.

Németországnak és az Egyesült Királyságnak ma már olyan sok olcsó nap- és szélenergiája van, hogy villamosenergia-költségeik a világ legdrágábbjai közé tartoznak.

A Nemzetközi Energiaügynökség legfrissebb adatai alapján világos, hogy

erős és egyértelmű összefüggés van a nap- és szélenergia nagyobb használata, valamint a háztartások és az ipar sokkal magasabb átlagos energiaárai között.

Egy olyan országban, ahol kevés nap- és szélerőmű van, vagy egyáltalán nincs is, a villamos energia ára átlagosan valamivel több mint 11 amerikai cent kilowattóránként. A nap- és szélenergia használatának minden 10 százalékpontos növekedésével az áramár több mint 4 centtel nő. Az eredmények közel hasonlóak voltak 2019-ben, a Covid és az ukrajnai háború hatásai előtt is.

Nézzük meg Németországot, ahol a 34 cent per kilowattórás áramár több mint kétszerese az amerikainak és közel négyszerese a kínainak. Németországban olyan sok nap- és szélenergiát telepítettek, hogy azok teljes kapacitásával az ország villamosenergia-szükségletének kétszeresét tudnák előállítani. A valóságban azonban azokon a napokon, amikor sok szél- és napenergia áll rendelkezésre, a megújuló energia Németország szükségletének közel 70%-át állítja elő. Az ilyen napok fokozott médiafigyelmet kapnak. A sajtó azonban alig tesz említést a borús és szélcsendes időszakokról, amikor a nap- és szélerőművek szinte semmit sem termelnek.

Ezen a télen, amikor egész Európa felhős és szinte szélcsendes volt, a nap- és szélerőművek kevesebb mint 4%-át szolgáltatták a Németország számára szükséges napi villamos energiának.

Az akkumulátortechnológia nem bír megbirkózni a helyzettel: Németország teljes akkumulátortároló készlete körülbelül húsz perc alatt lemerül. Így több mint 23 órányi energiát többnyire fosszilis energiaforrásokból kell biztosítani. Ennek az az eredménye, hogy ebben az időszakokban Németországban az egyik legmagasabb szintre nőtt az áramár, a nagykereskedelmi árak elérték az elképesztő, kilowattóránkénti 1 dolláros árat.

Legalább a klímavédelem kérdésében elkötelezett európai kormányok általában őszinték ezekkel a költségekkel kapcsolatban, mivel a villamosenergia-árak a nap- és szélenergia-költségek nagy részét tartalmazzák, így a fogyasztók megérzik a zöld energiapolitika hatását. Az Egyesült Államokban azonban a nap- és szélenergia költségeit közvetve, adókedvezményeken keresztül fizetik meg, ami azt jelenti, hogy a nap- és szélerőművekkel előállított villamos energia tényleges költségei 25%-kal lehetnek magasabbak a feltüntetett áraknál.

A szegény országoknak különösen rosszul érinti az olcsó zöld energiára vonatkozó hazugság. A gazdag országok ma már nem hajlandók segíteni a szegény országokat a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos projektekkel. Ha a nap- és szélenergia valóban nem lenne drága, akkor a világ szegényebb országai olcsón ki tudnának emelkedni a jelenlegi energiaszegénységből az energiabőség korszakába. Az új energetikai infrastruktúra nap- és szélerőművekből állna. Ez azonban csak a gazdag országokban történik meg, ahol a villamosenergia-fogyasztás csökken, miközben a nagylelkű támogatások és a nagy, meglévő, fosszilis energiaforrásokból biztosított tartalékinfrastruktúra lehetővé teszi a nap- és szélenergiával kapcsolatos megtévesztést.

Ehelyett a szegényebb országokban, ahol a villamosenergia-fogyasztás 2022 és 2023 között majdnem 5%-kal nőtt, ennek a többletnek nagy részét fosszilis energiaforrás biztosította, a szén pedig többet fedezett ebből, mint a nap- és szélenergia együttesen.

• Kínában több volt az új szénalapú energia, mint az új nap- és szélenergián alapuló.
• Bangladesben 13-szor nagyobb mértékben használták a szenet, mint a nap- és szélenergiát.
• India ambiciózus napenergiacéljai ellenére a szén felhasználása háromszor nagyobb volt, mint a nap- és szélenergiáé. Ez a háttere az indiai milliárdos, Gautam Adanival szembeni amerikai vesztegetési vádaknak: mivel a Reuters szerint a legtöbb indiai állam nem akar „kockáztatni az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokkal”, Gautam Adaninak állítólag tömegesen kellett megvesztegetnie kormánytisztviselőket, hogy vásároljanak áramot a 6 milliárd dolláros napenergia-projektjéből.

Csak akkor fogjuk megoldani a klímaváltozást és megvalósítani a zöld átmenetet, ha a zöld energia valóban olcsóbb lesz, mint a fosszilis energiaforrások.

A zöld energia kutatását és fejlesztését célzó beruházásoknak kellene prioritást élvezniük például a negyedik generációs atomenergia és a sokkal olcsóbb akkumulátorok kifejlesztése érdekében.

De leginkább szembe kell néznünk az igazsággal. Az az állítás, hogy az olcsó nap- és szélenergia átveszi a fosszilis energiahordozók helyét, veszélyes és drága hazugság.

Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio