2024 végén 101 096 bolt működött Magyarországon, amely 1 555 darabbal kevesebb, mint az első félév végén. A KSH adatai szerint az ezt megelőző időszakban hathavonta több mint 3 ezer bolt húzta le a rolót, sőt 2023 elején 4500 felett volt ez a szám. 2018 végén még több mint 129 ezer kiskereskedelmi egység működött itthon, ami azt jelenti, hogy 6 év alatt a boltok 22 százaléka bezárt.
Az alábbi - fix bázison ábrázolt - grafikonon is jól látszik, hogy mikor gyorsult és mikor lassult a boltbezárások üteme. A legfrissebb adatok éppen lassulást mutatnak, ami kevesebb csődöt, kisebb koncentrációt jeleznek a kiskereskedelemben.

Ez a tendencia látszik az élelmiszerboltoknál is, amelyből 31 682 működik itthon, 339-cel kevesebb, mint fél évvel korábban. A kormány az elmúlt években igyekezett direkt támogatásokkal elejét venni annak, hogy a kistelepülések vegyesboltjai bezárjanak. Erre szükség is volt, mert az olyan árszabályozások, mint a korábbi árstop vagy a mostani árrésstop - bár csak az 1 milliárd forintnál nagyobb bevételű üzletekre vonatkozik - vásárlókat szív el a kisebb üzletektől.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!