
A budapesti taxis fuvarszervezői piac legnagyobb szereplői összesen közel 10 milliárd forint bevételt értek el tavaly. Összesített nyereségük ugyanakkor 791 millióra csökkent, amelyben benne van, egyes cégek veszteséggel tudtak működni 2024-ben.

Ez hét nagyobb céget,
- a Boltot,
- a Főtaxit,
- a City Taxit,
- a 6x6 Taxit,
- a Taxi 4-et,
- az MB Elit Taxit
- és a Taxim vállalatot jelenti.
Ez az összeg a vállalatok bevétele, amely töredéke csupán annak, amit az emberek a fuvarokért kifizetnek.
A pénz nagy része a sofőrök befizetéséből származik, amelyet a fuvarszervezésért fizetnek ki.
Ez lehet fix összeg, vagy arányos "leadó" a fuvarokért kapott összeg után.
Visszatért az Uber
2024 nagy sztorija a taxis piacon az Uber visszatérése volt, de nem olyan formában, ahogy korábban Budapesten működtek. Emlékezetes, hogy az Uber 2016-ban vonult ki Magyarországról, mivel az év júniusában ment át az a törvény, a parlamenten, amely alapján a hatóságok 365 napon keresztül blokkolhatják a jogellenesen működő személyszállító cégek alkalmazását, ha nem hagynak fel a tevékenységgel.
Az azóta eltelt időszakban azonban kiderült, hogy taxizni lehetőség szerint egy olyan cég ernyője alatt érdemes, amelynek applikáció turisták millióinak telefonján rajta van. Ők amikor megérkeznek egy városba akkor automatikusan ezen keresztül hívnak autót. Ez áll a Bolt magyarországi sikere mögött is, amely pár év alatt taszította le a trónról a korábban piacvezetőt Főtaxit. Utóbbi ebből a felismerésből kezdett együttműködésbe a szintén nagyon jó ismert nemzetközi branddal az Uberrel.
Bolt
A legnagyobb szereplő továbbra is a Bolt HTX Kft., amely tavaly közel 4,8 milliárd forint bevételt ért el, amely 14,8 százalékos növekedés az előző évhez képest. A cég messze legnagyobb kiadását a reklám soron számolják el, de ide tartozik a nemzetközi Boltnak fizetett brandhasználati díj, ez önmagában 2,6 milliárd forint. A személyi ráfordítások közel 460 milliót tettek ki.
A cég adózott eredménye közel 810 millió forint, amely kevesebb az előző évi 1,23 milliárdnál, de a budapesti taxis piacon hatalmas összeg. A cég tulajdonosai úgy döntöttek, hogy az adózott eredményen túl az eredménytartalék terhére 1,3 milliárd forint osztalékot vesznek ki.

Főtaxi
A Főtaxi Zrt. - amely 2024 áprilisa óta az Uber magyarországi partnere - tavalyi, értékesítésből származó nettó árbevétele 3,5 milliárd forint volt, amely 9,6 százalékos növekedés. Az anyagjellegű ráfordítások 2,4 milliárd forintot értek el. Ebben jelentős 940 milliós tételt jelentenek a közvetített szolgáltatások, de 470 milliót fizettek ki tanácsadásért is.
Az adózott eredmény ennek megfelelően 124,7 millió forint lett, amely 139 millió forinttal csökkent az előző évhez képest. Ez az összeg az eredménytartalékba került.
Az Uber parnercége a tavaly létrehozott F Mobilitás Kft., de a kimutatásuk szerint a vállalatnak csak 15 millió forint bevétele volt tavaly.

City Taxi
A szövetkezeti formában működő City Taxinak 306 tagja volt tavaly év végén. Bevételük 523 millió forint volt, 5,6 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban. A cég azonban 8,8 millió forint adózás után eredménnyel tudott zárni.

6x6
Jelentős szereplő még a 6x6 Taxi is, amely 540 millió forint bevétel mellett, tetemes 190 milliós veszteséget hozott össze tavaly. Ennek oka, hogy a bevételeik 21 százalékkal csökkentek, miközben ráfordításaik emelkedtek. A Zengő motorsporthoz közel álló vállalat már 2023-ban és 2022-ben is veszteséges volt.

Taxim
A Bolt és az Uber stratégiáját alkalmazza a Taxim is, amely tavaly jelentette be, hogy a Gett branddel működnek együtt. A Taxim tavalyi bevétele ugyan csökkent a 2023-ashoz képest (30 százalékkal 169 millió forintra), de nyereségük 28 milliósra emelkedett.

Az MB Elit 337 milliós bevétel mellett 9 milliós nyereséget ért el tavaly, míg a Taxi 4 folytatta a korábbi mérséklődést, bevétele már csak 86 millió forintot tett ki, minimális 1,5 milliós profit mellett.

Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy a taxispiacot gyakorlatilag két szereplő dominálja.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kevesen gondolnák, melyik országból jön rengeteg új fesztiválozó az idei Szigetre
Kádár Tamás főszervező elmondta, hogy állnak a jegyeladások.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Hiába az árrésstop, még mindig dobogós Európában a magyar infláció
Van, ahol az egy százalékot sem éri el az áremelkedés.
Amint lehet, ki kell vezetni az árrésstopot, mert komoly károkat okoz
Hannya Nimerrel, a GKI Gazdaságkutató Zrt. Igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
Amerika bármikor beszállhat a háborúba, Irán mozgósítást jelentett be - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Látványos videók: az éj leple alatt csapott le az izraeli légierő az iráni MRBM-ekre
Ezeket már nem használja fel Teherán.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.