A világ tíz leggazdagabb országa között van, és semmit nem tudsz róla, mi ez?

Az ország olyannyira nincs a figyelem középpontjában, hogy sok esetben azzal érdemes kezdeni a beszélgetést, hogy „Guinea – Afrika, Guyana – Dél-Amerika”. 2015-ben Guyana fejlettsége még közepesnek is alig volt nevezhető, nem volt a legjobb 100-ban a világon, olyan országok előzték, mint Tunézia, Libanon és Sri Lanka. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint a dél-amerikai ország mutatója az idén már megelőzi az Egyesült Államokét, Dániáét és Hollandiáét, és ezzel befér a top 10-be.

Kezdhetnénk onnan a sztorit, hogy biztosan rosszul mér a GDP-mutató (kitérünk majd rá), de ettől még tény: Guyana gazdasági teljesítménye hat év alatt felrobbant. A dél-amerikai országok körében ez így néz ki:

Mit tud két magyarországnyi őserdő?

Guyana első ránézésre még mindig egy fejletlen ország. Területe közel két és fél Magyarország, de így is csak 830 ezren lakják, ami rögtön érthető, ha hozzátesszük, hogy 85 százalékban őserdő borítja. Népessége a rabszolgatartó agrárgazdálkodás örökségéből fakadóan igen vegyes, főként indiai és afrikai gyökerű.

Guyana sokáig csak azzal lógott ki látványosan a dél-amerikai országok közül, hogy egyedüliként angol a hivatalos nyelve (bár a hétköznapokban inkább egy keveréknyelvet használnak). Ez annak a következménye, hogy a spanyol és holland gyarmati előzmény után a 19. században brit fennhatóság alá került, és ott is maradt egészen 1966-ig. Önállóságának elnyerése óta is a Brit Nemzetközösség tagja, de több évtizedig olyan csend vette körül, hogy szinte csak a Népek Temploma nevű szekta borzalmas sorsán keresztül került be a nyugati fő híráramlásba.

Az ország a fejletlen gazdaságokra jellemző, mezőgazdaságon és nyersanyagexporton alapuló struktúra szerint működött évtizedekig. 1980 és 2005 között, egy negyed évszázad alatt az átlagos növekedése alig haladta meg az évi fél százalékot. Ezután 15 év prosperitás következett, amit az IMF és a Világbank reformprogramja, a világpiaci nyersanyagárak emelkedése, a (mai szemmel már viccesnek tűnő) előnyös olajmegállapodás Venezuelával, valamint a stabilizálódó politikai környezet is segített.

Ám ez az évi 4%-os tempó is szánalmas cammogásnak tűnik ahhoz képest, ami 2020-tól történt.

Ugyanis jött az olaj

Guyana területén a második világháború vége óta folyamatosan zajlottak kutatások, a szakemberek jó esélyt láttak arra, hogy kőolajra bukkannak. A százazföldi és tengeri próbálkozások azonban évtizedekig nem jártak érdemi eredménnyel. Aztán 2015 márciusában az Exxon Mobil nagy mennyiségű kőolajat talált a Karib-tengeren, Guyana partjaitól mintegy 190 km‑re.

A kezdeti, már eleve bőséges hozambecslések egyre magasabbra kúsztak, és újabb lelőhelyek felfedezésével mára óriási becsült olajvagyonról beszélhetünk. Legalább 11 milliárd hordóról lehet szó, ha ezt elfogadjuk, akkor a kis ország a világ 20 legnagyobb olajkincs-birtokosa közé kerülne. A feltételes mód oka, hogy Guyana még nem szerepel a hivatalos, bizonyított olajtartalék ("proved reserves") listákon, mert a készleteinek nagy részét még nem konvencionális módon hitelesítették, tekintettel a felfedezés frissességére.

Nagyon azért nem kell aggódni az adatok hitelessége miatt, hiszen Guyana már megkezdte a termelést. Az Exxon szerint jelenleg napi 600-650 ezer hordó a kapacitás, de csak az első három lelőhelytől (Liza-1, Liza-2, Paraya – az úgynevezett Stabroek blokkban) napi 1,2 millió hordót várnak 2027-re.

Az olajkincs jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha az ország méreteivel vetjük össze. Számításaink szerint ugyanis Kuvait után a második legnagyobb egy főre jutó mutató Guyanáé. Egyszerűen ilyen kicsi ország ennyire nagy olajtartalékra nemigen bukkant még a történelemben.

Hogy lesz ebből Eldorádó?

A kiadások és bevételek elosztását az olajágazatban általában átfogó megállapodások (Production Sharing Agreement, PSA vagy Production Sharing Contract, PSC) rendezik. Az osztozkodási arányokat az erőviszonyok és a kockázatok befolyásolják. Jellemzően a kitermelő cégek viselik az összes kockázatot, cserébe a költségen felüli bevételből 30-50%-os arányban részesednek. Az államok pedig profitrészesedés (50-70%), járadék és adó formájában élvezik a kincs áladásos hatásait.

A guyanai olajkitermelést az amerikai Exxon és Hess cégek, valamint a kínai CNOOC vállalatból álló konzorcium végzi. A konzorcium és Guyana közötti megállapodás nagy vonalakban úgy néz ki, hogy a termelők a bevétel legfeljebb 75%-áig érvényesíthetik a beruházási és kitermelési költségeiket („cost oil”), majd a fennmaradó nyereségen („profit oil”) 50-50%-ban osztozik az ország és a konzorcium. Ezen felül a konzorcium 2% járadékot („royalty”) fizet Guyanának. Ahogy a kitermelés kockázatai csökkennek és a kezdeti beruházási költségek megtérülnek, az ország számára előnyösebb megállapodások köthetők. A hírek szerint az új mezők esetében a royalty 10%-ra emelkedhet, a cost oil plafon pedig 65%-ra csökkenhet.

A megállapodás logikája szerint Guyana kezdetben kevés bevételhez jutott, de ez (a termelés és a kapcsolódó tevékenységek várható felfutása miatt is) folyamatosan növekszik. Különböző forrásokból származó adatok és becslések szerint 2020-ban az olajból származó állami bevétel mindössze 155 millió dollár volt, előtte még ennyi sem, mert ez a beruházási költségek megtérülésének időszaka volt. 2023-ban a teljes állami bevétel már 1,6 milliárd dollár volt, az idén az első negyedévben már 605 millió érkezett, egész évben elérheti a 2,6 milliárdot. A norvég Rystad Energy tanácsadócég becslése szerint 2030-ra az összeg 9,2 milliárd dollárra kúszhat fel.

Ez elég sok, ugye?

Igen, egy 830 ezer fős országban ez elég sok. Ha egy pillanatra azt feltételeznénk, hogy Magyarország népességarányosan ekkora olajkincsre bukkanna, akkor a guyanai példa adatai alapján ez azt jelentené, hogy az állam 2030-tól évente 4 millió forintot ki tudna osztani minden egyes lakosnak.

Másképp megfogalmazva ugyanezt: ha a 9,2 milliárd dollárt tőkebeáramlásnak fogjuk fel, akkor Guyana népességarányosan akkora tőkéhez jut, mintha Magyarország évente 110 milliárd dollárt kapna. Összevetésül: a hazánkba érkező közvetlen külföldi tőkebefektetés évente (az utóbbi évek átlagában) 4-5 milliárd dollár. (Ha ehhez még hozzácsapjuk az európai uniós forrásokat és más finanszírozási tételeket, az éves átlag akkor sem lesz nagyobb 10 milliárd dollárnál.)

Vagyis a guyanai gazdaságra hamarosan felfoghatatlan mennyiségű pénz szakad.

Na még egyszer: hogy lesz ebből Eldorádó?

Elsőre kézenfekvőnek tűnik, hogy ha ennyi pénzhez jut Guyana, akkor ott mindenki gazdag lesz. Való igaz, ha ennyi pénzt szétosztanának az emberek között, hirtelen mindenkinek „mindenre jutna”. Például minden családban lehet Gucci táska és Porsche Panamera. Ez már csak azért is kényelmes lenne, mert nem kell, hogy az ország többet termeljen bármiből, a megugró kereslethez nem kell alkalmazkodnia a kínálatnak, csak a világból kell beimportálni, amit megkíván a jó guyanai polgár.

Valójában azonban a hirtelen extrém módon megnövekedett kereslet mindenképpen alkalmazkodást indít be a gazdaságban. Aki tud, árat emel, magasabb bérköveteléssel lép fel, és mindenféle egyéb, akár sokkal egzotikusabb módon próbál többet megkaparintani az olajbevételből. Ha a hazai kínálat nem alkalmazkodik, akkor az import mellett az árszint fogja megteremteni a kereslet-kínálati egyensúlyt.

A fenti pofonegyszerű összefüggés kereteit tovább tágítva el lehet jutni a járadékvadászatig, az állami korrupcióig, a demokratikus intézmények meggyengüléséig, a széteső gazdasági és társadalmi keretekig. Ha ez túl meredek ugrásnak tűnik, nyugodtan gondoljunk mondjuk Nigériára.

A fentiek is jól mutatják, hogy attól még nem lesz általános jólét, hogy a tengeren néhány kútból ömlik fel az olaj és ez megemeli a GDP-t.

Inkább a sikersztori a kivétel

A „kincsek átka” jelenség keserű tapasztalata, hogy a hirtelen megjelenő nyersanyag-vagyon csak kivételes esetben vezet el általános jóléthez és különösen ritkán egy nyersanyagtól független, önálló gazdasági prosperitáshoz. A hirtelen jött pénz

• értelmetlen költekezésekhez vezet,
• fellazul a gazdálkodási fegyelem,
• torzul a gazdasági szerkezet,
• növekszik a sérülékenység,
• az erőforrásokért folytatott küzdelem fegyveres konfliktusokat vagy
• autoriter politikai irányba fordulást hozhat,
• nagy jövedelmi egyenlőtlenségek alakulnak ki és
• mindezek következtében hosszú távon alacsonyabb gazdasági növekedési pálya valósul meg.

A fő kérdés tehát az, hogy Guyanának sikerül-e elkerülnie ezt a csapdát. Ehhez igen okos gazdaságpolitikára van szükség, az eddigi történelmi tapasztalatok alapján az alábbi elemekkel:

1. A gazdasági heterogenitásra, magasabb potenciális növekedésre törekvő fejlesztések: fizikai infrastruktúra-fejlesztés, oktatási és egészségügyi beruházásokkal, illetve szociális programokkal a humántőke minőségének javítása.
2. Pénzügyi stabilitást erősítő lépések: norvég mintára felállított olajalap, a túlzott devizafelértékelődés („holland betegség”) elkerülése.
3. Intézményépítés, erősítés: korrupcióellenes törekvések, átláthatóság, az erőforrásokhoz való hozzáférés széles körben való biztosítása (inkluzivitás), a politikai verseny fenntartása.

Guyana nem Dél-Szudán

Ennek az útnak Guyana nyilvánvalóan az elején jár, de az értékelések többsége biztatónak ítéli a helyzetet. Az IMF idén tavasszal a gazdasági kilátásokat kifejezetten kedvezőnek minősítette és az intézményépítésben tett erőfeszítéseket is jónak értékelte. Talán némiképp rózsaszínűre festve, de érdekes összehasonlítás olvasható itt arról, hogyan bukik el a kincsek átka miatt Dél-Szudán és hogyan veszi az akadályokat Guyana.

Ennek a hosszútávfutásnak még nagyon az elején jár az ország, de kétségtelen, hogy az első intézkedések között több olyan fedezhető fel, amelyek stratégiai előrelátást mutatnak, és a strukturális stabilitás igényét tükrözik.

Bár Guyana gazdaságának már az 50%-a kötődik az olajhoz, a diverzifikációs tervek (az ország jelenlegi adottságaihoz alkalmazkodva) az agrárszektor és a turizmus fejlesztését célozzák. 2022-ben felállt az állami vagyonalap (Natural Resource Fund, NRF), amely egyre transzparensebben működik. 2025 első negyedévének végén 3,3 milliárd dollárt kezelt, jövő év végére ez az összeg a tervek szerint 5,4 milliárdra duzzad. Úgy tűnik, hogy egyelőre nem igazán a vagyonfelhalmozás a cél, mint inkább a bevételekkel való gazdálkodás átláthatóságának a megteremtése, ennek oka a jelentős a fejlesztési igény. Az országban az energiaellátás nem mindenhol biztosított, a közúthálózat gyér, a vasút szinte ismeretlen.

Guyana belépett a norvég székhelyű Extractive Industries Transparency Initiative(EITI) szervezetebe, ami az olaj-, gáz- és ásványkincsek jó irányításának globális szabványát kívánja létrehozni. Ez bizonyára sokkal jobb minta, mint a nigériai vagy a venezuelai. Guyana korszerűsítette és részlegesen elektronikussá tette a közbeszerzési rendszerét, valamint a szabályait jórészt már összhangba hozta a pénzmosási és terrorizmusellenes intézkedésekkel.

A társadalmi kohézió növelése érdekében a kormány erősítette szociálpolitikai rendszerét. A bevezetett új transzferek az IMF értékelése szerint növelték a rendelkezésre álló jövedelmet és csökkentették a szegénységi rátát. A Valutalap szakértői úgy látják, hogy a jövőben a középtávú költségvetési keretbe integrált további célzott transzferek támogathatják az inkluzív növekedést, és segíthetnek Guyanának abban, hogy gyorsabban haladjon a szegénység felszámolása felé. Ugyanakkor a szociálpolitikai változtatások domináns részét jelentik az egyedi transzferek, ami egyenes út lehet a választások közötti rendszeres populista osztogatáshoz.

Sikerülhet?

Az előrelátás, jó szándék és jó kormányzás mellett van egy jóval cinikusabb szempont is, ami Guyana felzárkózási esélyeit növelheti. Ez pedig a kis népességben rejlő előny. Ez megkönnyíti az olajbevételek olyan elosztását, amivel nem maradnak tömegek nyomorban. Kevésbé udvariasan megfogalmazva: még egy viszonylag nagy korrupció sem feltétlenül vezet a társadalmi béke felbomlásához, mert a kis népesség „lefizethető”.

Akárhogyan is alakul Guyana következő egy évtizede, szinte biztosan történelmi esettanulmány lesz, de még nem dőlt el, hogy jó vagy elborzasztó példaként. Érdemes lesz figyelni ezért az ország következő 10 évét, és remélhetőleg nem azért, mert Venezuela már meg is irigyelte az ország olajkincsét, (1899-ben már egyszer elrendezett) területi vitákat élesztve újra.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images