Hatalmas pofont kapott Trump a Harvard professzorától

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Hol tévedett a hagyományos bölcsesség? A politikai döntések meghozatalát tanulmányozó tudósok általában a gazdasági költségekre és előnyökre összpontosítanak. Azzal érvelnek, hogy nagyobb valószínűséggel kerülnek elfogadásra azok a jogszabályok, amelyek a szervezett, jó kapcsolatokkal rendelkező csoportok számára anyagi hasznot hoznak a társadalom többi részének diffúz veszteségei kárára. Trump törvényének számos eleme valóban jól magyarázható ezzel a szemlélettel: különösen az, hogy jelentős jövedelemátcsoportosítást irányoz elő a gazdagok javára a szegények rovására.

Ugyanezen elgondolás alapján az olyan jogszabály-tervezetek, amelyek koncentrált veszteségeket okoznak erős gazdasági érdekcsoportoknak, nem valószínű, hogy sokáig eljutnak. Ez magyarázza például, hogy a szén-dioxid árának emelése, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelem feltétele, de a fosszilis energiahordozók iparága számára nagy csapást jelent, miért volt politikailag bukásra ítélve az Egyesült Államokban.

Biden zöldenergia-programja, az úgynevezett inflációcsökkentő törvény (IRA) ezt a politikai akadályt volt hivatott leküzdeni. A korbács és a mézesmadzag közötti választás terén ahelyett, hogy a korbácsot – a karbonadót – alkalmazta volna, mézesmadzagot kínált a nap- és szélenergia, valamint más megújuló energiaforrások támogatásának formájában. Ezek az ösztönzők nemcsak lehetővé tették az IRA elfogadását, hanem azt is várták, hogy a törvény intézkedései tartósan megmaradnak. Még ha a republikánusok újra hatalomra is kerülnének, a támogatások kedvezményezettjei ellenállnának majd a megszüntetésüknek – szólt az elgondolás. Idővel, ahogy a zöld lobbi megerősödik, talán még a fosszilis energiaforrások elleni közvetlen fellépés is politikailag megvalósíthatóvá válik – gondolták.

Ezek a remények szertefoszlottak. A zöld lobbi megpróbálta enyhíteni a törvénytervezet IRA-ellenes rendelkezéseit, és sikerült elérnie, hogy a szél- és napenergiát támogató adókedvezmények fokozatos megszüntetését 2026 közepéig elhalasszák.

Bár az IRA-t nem helyezték teljes egészében hatályon kívül, a demokraták által várt zöld átmenet kisiklott.

Azok, akik a politikai gazdaságtan materialista változatát vallják, megtalálják a módját, hogyan racionalizálják ezt a fajta visszafordulást. A gazdagok számára történő regresszív adócsökkentés miatt máshonnan kellett bevételt szerezni. Így talán egy kevésbé befolyásos érdekcsoportot feláldoztak egy erősebbért, vagy talán három év nem volt elég az IRA-támogatásoknak ahhoz, hogy elég erős lobbit alakítsanak ki a saját maguk javára. Ahogy az IRA-szubvenciók egyik támogatója fogalmazott: „Soha nem fogjuk megtudni, de ha lett volna még négy évünk arra, hogy ezek a gyártási beruházások megállják a helyüket, sokkal nehezebb lett volna a törvényhozóknak visszavonni ezeket.”

Végső soron azonban ezek a kifogások hamisan hangzanak.

El kell fogadnunk, hogy az ideológia néha felülkerekedik az anyagi érdekeken. Kétségtelen, hogy sok republikánus törvényhozó a választói gazdasági érdekei ellen szavazott.

Néhányan azért tették ezt, mert féltek Trump megtorlásától; mások azért, mert valóban klímaszkeptikusnak számítanak, és Trumphoz hasonlóan elleneznek mindent, ami zöld aktivizmusnak tűnik. Ettől függetlenül a gazdasági lobbik vagy a saját anyagi érdekek helyett az úgymond általuk fontosnak tartott dolgokról és a világ működéséről szóló elképzelések győzedelmeskedtek.

Ez egy szélesebb körű tanulság a politikai gazdaságtanról. A narratívák ugyanolyan fontosak lehetnek, mint az érdekcsoport-politika, ha egy párt programját vonzóvá kívánják tenni. A világnézetek és ideológiák alakításának képessége – mind az elitek, mind a hétköznapi szavazók esetében – hatalmas fegyver. Akiknek ez a képességük megvan, olyan döntésekre is rávehetik az embereket, amelyek látszólag ellentétesek gazdasági érdekeikkel.

Valójában a gazdasági vagy egyéb érdekeket az eszmék alakítják. Annak eldöntésére, hogy nyerünk vagy veszítünk-e egy adott politikával, tudnunk kell, hogy ez a politika hogyan fog működni a való világban, és azt is, hogy mi történne e politika hiányában. Közülünk kevesen képesek ezt kitalálni vagy hajlandóak ezen gondolkodni. Az ideológiák egy lerövidített utat kínálnak az ilyen bonyolult döntéshozatali folyamatokhoz.

Ezen ideológiák némelyike a világ működéséről szóló történetek és narratívák formájában jelenik meg. Egy jobboldali politikus például azt mondhatja, hogy „a kormányzati beavatkozás mindig visszafelé sül el”, vagy hogy „az elit egyetemek öncélú és megbízhatatlan tudást hoznak létre”. Mások a különböző típusú – etnikai, vallási vagy politikai – identitások hangsúlyosabbá tételére összpontosítanak. A kontextustól függően az üzenet lehet az, hogy „a bevándorlók az ellenségeid”, vagy hogy a „demokraták az ellenségeid”.

Fontos látni, hogy az „önérdek” koncepciója egy implicit elképzelésen alapul arról, hogy ki az a „mi”: kik vagyunk másoktól megkülönböztetve, és mi a célunk. Ezek az elképzelések nem rögzülnek a természetben vagy a születéskor. A politikai gazdaságtan egy alternatív hagyománya az érdekeket inkább társadalmilag konstruáltnak tekinti, mint az anyagi körülmények által meghatározottnak. Attól függően, hogy például „fehér férfiként”, „munkásosztálybeliként” vagy „evangélikusként” azonosítjuk magunkat, másként látjuk az érdekeinket. Ahogy a konstruktivisták mondanák, „az érdek egy eszme”.

E téren van egy tanulság Trump ellenfelei számára. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, többet kell tenniük annál, mint hogy jól megtervezett szakpolitikákat hoznak létre, amelyek anyagi előnyöket biztosítanak a célcsoportok számára. Akár a klímaváltozás elleni küzdelemről, akár Amerika nemzetbiztonságának előmozdításáról, akár a jó munkahelyek teremtéséről van szó, meg kell nyerniük az eszmék nagyobb csatáját, különösen azokat az eszmékét, amelyek alakítják a választók felfogását arról, hogy kik ők és mik az érdekeik.

Különösen a demokratáknak kell felismerniük, hogy az általuk a közelmúltig támogatott narratívák és identitások sok átlag amerikait hagytak magukra, akárcsak a Biden előtti gazdaságpolitika, amely hozzájárult Trump felemelkedéséhez.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Dani Rodrik

A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images