
Az Európai Unió újabb válaszlépéseket készít elő Donald Trump augusztus 1-jére bejelentett, 30%-os importvámjai ellen: az Európai Bizottság egy részletes intézkedéscsomagon dolgozik, amely amerikai szolgáltatásokat, exportokat és mintegy 72 milliárd euró értékű termékcsoportot érintene. A listán szerepelnek repülőgépek (elsősorban a Boeing), autók, bourbon, mezőgazdasági termékek, valamint vegyipari és elektronikai áruk is.
A javasolt szankciókhoz még szükséges a tagállamok minősített többségének jóváhagyása, de Brüsszel célja világos: készen áll az arányos megtorlásra, ha nem sikerül megállapodásra jutni Washingtonnal.
Viszont nem áll meg a Bizottság ott, hogy a már korábban ismert terméklistára vet ki vámokat: most először készítenek elő konkrét intézkedéseket az amerikai szolgáltatásokkal szemben is – ez éles fordulat a korábbi, inkább tárgyaláspárti megközelítéshez képest.
Bár a végleges lista még nem ismert, az FT uniós forrásai szerint nem csak a technológiai szektor szereplőit célozza, hanem tágabb körben hatna az amerikai vállalatokra.
A dokumentum 206 oldalas, és a hírek szerint nem csak az árukra, hanem bizonyos exportellenőrzésekre is kiterjedhet, ha Trump tarifapolitikája élesedik.
A cél: politikai nyomásgyakorlás a Fehér Házra úgy, hogy közben Brüsszel nyitva hagyja a tárgyalás lehetőségét.
Donald Trump a hétvégén jelentette be a 30%-os új vámtarifák tervét, ugyanakkor később azt nyilatkozta, továbbra is nyitott a tárgyalásokra. „Mindig nyitottak vagyunk az egyeztetésre, Európával is. Jönnek is tárgyalni” – mondta újságíróknak a Fehér Házban. Maros Sefcovic uniós kereskedelmi biztos hétfőn késő este egyeztetett Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszterrel, a cél egy kölcsönösen előnyös kompromisszum megtalálása.
Ahogy arról már írtunk, és itt is említettük, az EU már kidolgozott egy 95 milliárd eurós kezdeti büntetőlista-tervezetet is, amelyet a tagállamokkal folytatott konzultációk után 72 milliárdra szűkítettek még május végén. A mostani szolgáltatási és exportellenőrzési tervek ezt egészítenék ki, ha a vámtárgyalások kudarcba fulladnak. A francia európai ügyekért felelős miniszter, Benjamin Haddad szerint
az EU-nak most erőt, egységet és határozottságot kell mutatnia, hogy elkerülje a transzatlanti kereskedelmi háború újabb eszkalációját.
A következő hetekben kulcsfontosságú lesz, hogy sikerül-e politikai kompromisszumot elérni, vagy a világ két legnagyobb gazdasága újra vámháborúba sodródik. Brüsszel eddig hangsúlyozottan erre törekedett, de Franciaország vezetésével egyre több ország akar revansot venni az amerikaikon.
Címlapkép forrása: EU
Felkészítették a japán cégeket arra, hogy Kína megtámadja Tajvant
Saját maguknak kell evakuálniuk, visszaestek a befektetések.
"Hazaáruló összeesküvéssel" vádolja Obama kormányát egy friss hírszerzési jelentés
Szerintük meg akarták puccsolni Trumpot, orosz manipulációt kiáltva.
Nagyon félnek az európai exportőrök a fenyegető 30%-os amerikai vámtól
Tömegével hozhatnak drasztikus döntéseket miatta.
Légy Te az év pénzügyi vezetője! Már lehet nevezni a CFO of the year 2025 díjra
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Azonnali és átfogó tűzszünetre szólított fel a szíriai elnök
Biztonsági erőket telepítenek esz-Szuveidába.
Izrael már megint segélyelosztó központnál támadott, rengeteg a halott
Tovább tart a Gázai övezetben élők kálváriája.
Egy kicsit ma mindenkinek jövőkutatónak kell lennie – Miért fontos ez?
Nem az a kérdés, mit hoz a jövő, hanem meg lehet-e mondani, milyen jövőképek állnak előttünk.
VIDEÓ! Bitcoin a csúcson, altcoinok készenlétben: Indul a következő altszezon?
2025. július 1-jétől Magyarország új kriptovaluta-szabályozása lépett életbe, amely kizárólag hivatalosan engedélyezett szolgáltatók közreműködésével teszi lehetővé a kriptovaluták v
Követett részvények - 2025. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A magyar állam találkozása a közgazdaságtannal
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnézni, mit is tud ez az egyszerű, de annál fontosabb közgazdasági összefüggés, és... T
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős
Régi berögződések - elengedjük őket?
Pár hete az egyik kommentben V nevű olvasóm felvetette, hogy mennyire fontos néha felülvizsgálni a spórolási szokásainkat is. Lehet, hogy valami, ami 10 éve még értelmes és hasznos dolog volt
A TB kiskönyv múltja, jelene és digitális jövője
A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik ikonikus, papíralapú dokumentuma, a köznyelvben csak TB kiskönyvként ismert igazolvány hamarosan digitális formában él tovább. Bár sok munkáltat
Target Corporation - elemzés
2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj
G20-csoport: úton a szén-dioxid-mentes áramtermelés felé
Technológiai trendek, kihívások és szakpolitikai irányok az IEA 2025-ös jelentése alapján.


Agrárvita: mi szól a nagy EU-s agrárreform mellett és ellen?
Szakértőink ütköztették érveiket a területalapú támogatások reformjáról.
Egyre többet tudunk az Otthon Start hitelről: kik lesznek az igazi nyertesek?
A Kormányinfón Gulyás Gergely igyekezett tisztázni a félreértéseket.
Drámai változások zajlanak Európában, ennek mindenki megissza a levét
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?
Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz? Megtanulhatod, mikor érdemes növelni a kockázatvállalást, és mikor jobb óvatosan hátrálni.