FONTOS Otthon Start: csak álom a 10%-os önerő? Magyarok tömegei vágódhatnak hanyatt a valóságtól
 
Portfolio signature

Téved, aki azt hiszi, hogy Magyarországon sok a víz – Grafikákon a kellemetlen igazság

Az elmúlt időszak esőinek köszönhetően enyhült a Magyarországot sújtó szárazság, és többfelé meg is szűnt a mezőgazdasági aszály, de több országrészben továbbra is kritikusan száraz a talaj. A 2022-es történelmi aszály óta az agrárszektoron kívül is egyre nagyobb figyelem irányul a hazai vízhelyzet aktuális állására és kilátásaira. Az alábbiakban néhány fontosabb statisztikai mutató mentén, a teljesség igénye nélkül mutatjuk be a magyarországi "vizes" állapotokat nemzetközi összevetésben. Ezekből kiderül egyebek mellett, hogy az összes európai uniós ország közül Magyarország mekkora mértékben függ a határain túlról érkező vízutánpótlástól, illetve hogy a magyar ipar a teljes vízkivétel mekkora részéért felelős – félig lelőve a poént: ez az egyik legmagasabb arány az EU-ban.

Súlyos a helyzet

A vizes statisztikákra kiváltképpen igaz, hogy az egyes évek adatai között jelentős eltérések, kilengések történhetnek, több mutató pedig még nem tartalmazza az utóbbi évek értékeit, márpedig - ahogy azt több tanulmány megállapította -

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik a klímaváltozás miatt.

Ezt tükrözi a Copernicus, az Európai Unió Föld-megfigyelési programjának aszálytérképe is, mely szerint Magyarország a legsúlyosabban érintett területek közé tartozik.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés